Robbanás volt a La Manche csatorna egyik szigetén, egy ember meghalt
A szombat reggeli robbanás után továbbra is keresnek számos helyi lakost. A sürgősségi szolgálatok a helyszínen dolgoznak, elkezdték a felszíni kutatást – olvasható a jersey-i rendőrség Twitterre írt közleményében.
Egy megerősített haláleset történt – közölte Robin Smith, Jersey rendőri vezetője egy videófelvételen, melyet az ITV csatorna tett közzé az interneten.
Jersey szigete a brit korona tulajdona, saját pénzügyi és jogrendszerrel, valamivel több mint 100 ezren lakják.
A rendőrség korábban azt közölte, lakóingatlanokban történt balesethez hívták őket. Az út, amelyet megneveztek, a sziget fővárosa, St. Helier kikötője közelében található − közölte az MTI.
A helyszín még mindig nagyon veszélyes
Körülbelül 12 embert eltűntként tartanak nyilván, kettőt pedig kórházban kezelnek, miután a St. Helier-i Pier Roadon történt robbanás bekövetkezett − írta meg a BBC. A keresés folyamatban van, és Robin Smith rendőrfőnök elmondta, hogy várhatóan napokig eltart majd.
A helyszín nagyon veszélyes az összes munkatársunk számára. Nem tudom pontosan, hány lakás semmisült meg, de van egy háromszintes épületünk, amely teljesen összeomlott. Gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy palacsinta
− fogalmazott.
A katasztrófavédelem szerint a robbanás okozta tüzet eloltották.
Following the explosion this morning at Haut du Mont, Pier Road a number of residents are still missing. Emergency services are working at the scene and have commenced a surface search of the site. Relatives are being contacted by Family Liaison Officers.
— States of Jersey Police (@JerseyPolice) December 10, 2022