Két magyar nő holttestére bukkantak Granadában

2022.12.14. 13:41
Holtan találtak két magyart a granadai Sierra Nevadában. A két nő 55 és 57 éves volt, a hatóságok szerint halálra fagyhattak.

A két nő holttestét a granadai Sierra Nevadában, a Hoya de la Mora nevű területen találták meg, a hatóságokat egy arra járó túrázó értesítette december 13-án délután. A spanyol TELE5 szerint nem tudni, hogy az áldozatok erőszakos halált haltak-e, a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy a két túrázó halálra fagyhatott.

A spanyol sajtó információi alapján a két nő 55 és 57 éves volt, mindketten magyarok. Haláluk oka a boncolás után fog bebizonyosodni.

A hatóságok szerint az áldozatok a hétvégén a hegyekben túráztak, és meglephette őket az intenzív havazás. Elfáradhattak és összezavarodhattak, majd összeeshettek. Végül kihűlés miatt fagyhattak halálra.

A helyi hatóságok azonban még nyomoznak az ügyben, próbálják kideríteni azt is, hogy az áldozatok pontosan hol éltek Granadában, és miért voltak ott – írja az rtl.hu a TELE5-re hivatkozva.