Erdő Péter: Vigasz a menekülőknek Jézus otthontalansága
További Külföld cikkek
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
Jézus nemcsak egy lett közülünk, hanem vállalta a szegénységet és a hajléktalanságot is, ezért különösen közel áll a szegény gyerekekhez és azokhoz, akik otthonukat elvesztve menekülni kényszerülnek.
A bíboros hangsúlyozta, az egyház az ukrajnai háború kitörése óta minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse a menekülteket.
Kezdettől fogva fogadtunk családokat az egyházmegye nagyobb épületeiben, ellátva őket élelemmel, ruhával, a gyerekek iskoláztatását pedig már a tavaszi félévben megpróbáltuk biztosítani
− mondta.
Karácsonykor különösen figyelnek a menekültekre
A magyarul tudó kárpátaljai gyerekek viszonylag könnyen beilleszkedtek az őket szívesen fogadó katolikus iskolák közösségeibe. A magyarul nem beszélő gyerekek tanítására pedig egyrészt a katolikus iskolák oroszul tudó tanárai, másrészt a menekült pedagógusok vállalkoztak.
A bíboros lelkipásztori szempontból fontosnak nevezte, hogy a Váci utcai Angolkisasszonyok templomában, illetve más, kevésbé központi helyszíneken is biztosítanak lehetőséget minden vasárnap ukrán nyelvű, bizánci rítusú szent liturgia végzésére.
Karácsonykor különösen figyelnek a menekült családokra, ajándékosztásokkal, adományozással próbálják szebbé tenni az ünnepet − mondta, megjegyezve, ő maga is osztott ajándékot a Katolikus Karitász menekült gyerekeknek szervezett karácsonyi ünnepségén.
Erdő Péter az ünnepről szólva kiemelte, a karácsony nemcsak családi, hanem közösségi ünnep is. A 24-én délután a templomokban tartott pásztorjáték, az éjféli mise és a karácsony első napján bemutatott nagymise fontos elemei az ünnepnek − mondta. Hozzátette, a pásztorjáték a karácsonyfaállításnál régebbi szokás Magyarországon, és azok a karácsonyi énekek, amelyeket ma a fa alatt éneklünk, valamikor a betlehem körül hangzottak el.
A bíboros optimista Ferenc pápa látogatásáról
Ferenc pápa esetleges jövő évi látogatásáról Erdő Péter jelezte, a hivatalos meghívás egyházi és állami részről egyaránt megtörtént, az egyházfő pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy szívesen eljönne lelkipásztori látogatásra, hivatalos válasz azonban mindmáig nem érkezett.
Optimista vagyok
− mondta a bíboros, hozzátéve, a remélt pozitív válasz után lehet konkrét színhelyekre és időpontokra lebontva előkészíteni a pápalátogatást.
A bíboros az ősszel lezajlott népszámlálást úgy értékelte, tekintve hogy önkéntes és anonim, körülbelül egy szociológiai felméréssel hasonlítható össze. Az egyháznak van saját nyilvántartási rendszere, ennek alapja a keresztelési anyakönyv, amelyben szerepelnek a hitélet és az élet nagy eseményei, a keresztelésen kívül az elsőáldozás, a bérmálás, a házasságkötés és a temetés.
Az egyházi nyilvántartástól természetesen eltérhetnek majd a népszámlálás, az önkéntes bevallás adatai.
A kérdésre, hogy ki számít katolikusnak, a bíboros leszögezte: mindenki, aki a katolikus egyházban lett megkeresztelve vagy oda keresztelése után felvették. A „semel catholicus, semper catholicus” (egyszer katolikus, mindig katolikus) elv alapján, noha elhagyhatja valaki az egyház közösségét és ha kívánja, ezt még az anyakönyvbe is bejegyzik, ez azonban csak azt jelenti, hogy eltávolodott az egyháztól, de meghatározott módon visszatérhet.
(Borítókép: Erdő Péter 2021. december 20-án. Fotó: Karip Tímea / Index)