A tehetős magyaroknak az Alpok síparadicsoma sem túl drága

Obertauern előszobája Untertauern, jó tíz kilométerrel lejjebb, csupán 1001 méter tengerszint feletti magasságban, a 99-es út köti össze a két falucskát. Itt lesz a szállásunk a Lürzerhofban, ebben a minden igényt kielégítő, élményfürdővel és ravasz szaunákkal, fitneszteremmel és egyéb nyalánkságokkal felturbózott négycsillagos (plusz superior minősítés, ami már az öt csillag határát súrolja) szállóban.

Obertauernben első interjúalanyunk Mario Seidler, a Tourismusverband, a helyi turisztikai szövetség igazgatója. Ránézésre semmi sem változott március óta, sem Herr Seidler, sem a környék turisztikai helyzete.

„Eddig nagyszerű szezonunk van, a kezdet minden várakozásunkat felülmúlta, sok-sok éve nem volt ilyen jó idénykezdetünk – vág a közepébe az igazgató. – Sok vendéget várunk a karácsony és az újév közötti időszakra, elégedettek vagyunk a foglalásokkal. Érdekes, hogy a korábbi években augusztusban, szeptemberben foglalták le a szálláshelyeket januárra, most decemberben teszik meg ugyanezeket a foglalásokat, azaz jóval rövidebb idő telik el a rezerválás és az érkezés között. Ez egy fontos különbség a korábbi, a Covid előtti évekhez képest.”

Az előfoglalás célja nem feltétlenül az, hogy olcsóbb szálláshoz jusson a vendég, hanem hogy jóval több lehetőség közül válogathasson. Ha olcsóbb szobát akarsz, foglalj időben, de ha exkluzívabbat, akkor is, még mielőtt elfogynak a szabad szobák. Az emberek a járvány idején kényszerből visszafogták a fogyasztásukat, nem tudtak üdülni, síelni menni, és különben is, tele voltak bizonytalansággal. Most viszont mindenki egészséges, a járvány már csak kellemetlen, egyre halványuló emlék. Az emberek a Covid rabságából kiszabadulva fogyasztani, üdülni, síelni akarnak, jól akarják érzni magukat, és költik a pénzt. Mondjuk már márciusban is ez volt a benyomásunk, de azóta tovább erősödött a tendencia

A Covid már nem érdekel senkit sem. Mintha nem is lett volna. Március elején felhúzták a sorompókat, egy darabig a maszkviselés még kötelező volt, de aztán már az sem – nyomatékosítja az idegenforgalmi szakember.

Persze azért az infláció felhajtotta az árakat, jegyezzük meg, de a felvetésre, némi meglepetésre – rácáfolva a magyarországi tapasztalatokra – megnyugtató válasz érkezik.

„Nem igazán. Alig-alig emeltük a síliftbérletek árát, 53 euró egy teljes napra a tarifa a tavalyi 50,5 euróval szemben. Ez alig ötszázalékos tarifaemelkedést jelent – magyarázza Herr Seidler. – A mai világban ez szinte semmi. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a liftjeink szerződései az áramszolgáltatóval nyárig vannak érvényben, így hát az előző évi energiaárakkal tudunk kalkulálni. Miközben más ausztriai síterepeken 65–69 euróba kerülnek az egynapos liftbérletek.”

Igen, Obertauernben körülbelül 20 százalékkal alacsonyabbak az árak. A stabilitás miatt engedhetik meg ezt maguknak. Csupán öt-tíz különböző variációjuk van az árkedvezményekre. Nyugdíjaskedvezmény, gyerekkedvezmény, csoportos kedvezmény és így tovább. Ha máshová megy az ember síelni Ausztriában, 68-69 euróért liftezhet egy napig. Azokon a helyeken 50-60 variáció is létezik a kedvezményekre. Még akkor is kapsz kedvezményt, ha autóklubtag vagy. De ha Billa- vagy Hoffer-vásárlókártyád van, akkor is…

Adja magát a kérdés: a szomszédos országokban, Svájcban, Németországban vajon mennyiért lehet síliftezni?

„Erről nincs információm – mondja az igazgató. (Mi utánanéztünk, Davosban például a felnőtt napibérlet 80 svájci frank, az ifjúsági 56 Sfr, a gyerekjegy 32 Sfr, a svájci frank és az euró nagyjából paritásban van. Miközben Mátraszentistvánban, Magyarország első hóágyúzott sípályáján 13 500 forint a napijegy felnőtteknek, ami durván 34 euró. De hát a két síterep ég és föld...) – Összességében annyit mondhatok, hogy a nagy és felkapott síterepek között síbérlet terén az olcsóbbak közé tartozunk, ha pedig az összeset nézzük, akkor közepes az árfekvésünk.”

A síszezon hivatalosan november 25-én kezdődött Obertauernben. Így tervezték, és a valóságban is ekkor nyitottak. Ez persze a hóhelyzettől is függ, de idén nem volt probléma, még két-három napja is esett a hó. Általában november utolsó hétvégéjén nyitnak, most is így történt. Öt hónapig tart a szezon, május elsején zárnak.

A karácsony előtti héten már jöttek a csoportok, különböző konferenciákat is rendeztek, céges üdülések vannak és voltak, egyszóval nagyon jó volt idén az előszezon.

Természetesen megkérdezzük, vannak-e adataik arról, hogy milyen számban érkeznek magyar vendégek Obertauernbe.

„Nos, Salzburg tartományban körülbelül egymillió vendégéjszakát regisztrálunk a szezonban, és ennek három százaléka a magyar vendégeké – közli a turisztikai szakértő.

Úgy tűnik, nagyon kedvelik a honfitársaik Obertauernt. A számok legalábbis ezt bizonyítják. Ez az üdülőhely magas minőséget, mondhatni luxuskörülményeket nyújt., miközben a síliftbérletek árai mérsékeltek. A szállodák, éttermek is magas minőséget képviselnek, a nagy többség négycsillagos vagy négycsillagos superior, ami valójában az ötcsillagosnak felel meg. Százötven hotel és panzió működik Obertauernben, ezek közül három szálloda ötcsillagos, több mint negyven négycsillagos és négycsillagos superior.”

No de mennyire érzékelhető az áremelkedés a szállodatarifákban? Hiszen az infláció nem hungarikum.

„Csekély mértékben nőttek az áraink, legfeljebb 10-15 százalékkal. De ez nem csupán az infláció következménye, ez attól is van, hogy emelkedik az alkalmazottaink fizetése. Hogy ez normális-e? Nem feltétlenül, de ez van. Szóval mérsékelt az áremelkedés. Hozzáteszem, nem mindegyik szálloda emelte ilyen mértékben az árait, van, ahol alig változtattak. Egyes helyeken csak 6-8 százalékos az áremelkedés. Vannak olyan szállodák, amelyek már januárban, februárban rögzítették az áraikat a 2022–2023-as szezonra. Megint mások csak szeptemberben. Ez is adja a különbséget.”

Olybá tűnik, ekkora áremelkedést még megemésztenek a vendégek, mert az igazgató szerint nagyon szépen érkeztek a foglalások. Az itteni vendégkör megengedheti magának ezt a csekély áremelkedést.

„Valamit nagyon őszintén el kell mondanom – vág közbe az igazgató. – Mindenfelé hallható a mantra, hogy az emberek már nem engedhetik meg maguknak a téli üdülést, a síelést. Ez azonban egyszerűen nem igaz.

Tehát ilyen értelemben nincs változás. Az igazi különbség abban van, hogy manapság jóval tudatosabban költenek, üdülnek az emberek, mint régen, a pandémia előtt. Alaposabban megvizsgálják a szállodákat, mielőtt leteszik a garast valamelyik mellett. Óvatosabbak. Ez a különbség. Ezért a minőségnek magasnak kell lennie, és ha az ár-érték arány megfelelő, akkor szívesen költenek az emberek.”

Valamiről még nem beszéltünk. Nekem a globális felmelegedés és káros hatásai már régóta fixa ideám. Vajon a klímaváltozás mennyire nyomja rá a bélyegét az obertauerni szezon hosszára, a hó minőségére, mennyiségére?

Seidler úr nem tagadja, hogy érzékelhető a klímaváltozás, Obertauern sem jelent kivételt a világtendencia alól. De mivel a falu magasan fekszik, egészen pontosan 1739 méteres magasságban a tenger szintje felett, ezért a klímaváltozás hatása nem közvetlen és drasztikus. Tehát még mindig jó sok hó hullik errefelé, bár az átlaghőmérséklet emelkedik, most is, amikor beszélgetünk, bőven pluszok vannak. Elvégre Ausztria leghóbiztosabb településén vagyunk, több mint kétméteres átlagos hóvastagsággal. A klímaváltozás leginkább az alacsonyabb síterepeket érinti, amelyek 800-1000 méter magasban vannak. Paradox módon itt, Obertauernben mostanában még több hó is hullik, mint korábban, mert csapadékosabb lett az idő, és ami a völgyekben eső, az itt fenn, a magasban hó. De a szezon még mindig ugyanolyan hosszú, november végétől április végéig tart, akárcsak húsz éve.

Megemlítem, hogy március végén már jártunk Obertauernben, és akkor ingujjban is tudtunk mászkálni a lejtőkön.

„Igen, mert sütött a nap! És amikor süt a nap, olyankor meleg van, miközben a körülmények még abszolúte alkalmasak a síelésre. Akár tízfokos melegben is” – nyomatékosítja Herr Seidler.

És persze ha nincs hó, akkor segít a hóágyú. Obertauernben rengeteg van ebből a segédeszközből. Annyi, amennyi kell. Igazából csak a minőség miatt van szükség a hóágyúra, mert amúgy hóból van elegendő. Hetente tízezer síző sportol itt a faluban, illetve a falut övező lejtőkön. Tízezer ágy van a szállodákban, és azok gyakorlatilag mindig foglaltak a szezonban. Így jön össze a világcsúcs: ötszáz lakosra egymillió vendégéjszaka egyetlen téli szezonban. Egy főre vetítve ilyen adat nincs a földön! És ilyen sok embernek jó minőségű hóra van szüksége, ezért kellenek a hóágyúk. A harminc centiméteres alapot a hóágyúk szolgáltatják, erre hullik folyamatosan a természetes hó.

Mennyire fontos összetevője Obertauern vonzerejének a The Beatles legendája, az a tény, hogy 1965-ben itt forgatták a Help! című filmet? Ugyan 57 év eltelt időközben, de a négy gombafejű srác szobra még mindig ott fogadja a dombtetőn az Untertauern felől érkezőket.

Hiszen rengetegen fotózkodnak a négy fiú szobránál, az Edelweiss szálló előtt, ahol 67 éve laktak, és kint a síterepen is. No és persze ott van még a hegyoldalban a legendás ezüstzongora is… A filmforgatás, ha nem is a térképre helyezte Obertauernt, mert már ismerték az üdülőhelyet, de nemzetközi hírnevet adott a kis falunak, amelynek alig kétszáz állandó lakosa van.

Mondjuk jómagam is a The Beatles miatt jöttem ide márciusban. Mint megtudom, 1965 előtt csak az osztrákok jártak ide síelni, Salzburgból, Grazból, néhányan még Bécsből is. De 1965 után már a világ minden részéből jöttek a turisták. Még Magyarországról is, meg persze Angliából, Hollandiából, Skandináviából. Ezt adta Obertauernnek a The Beatles.

Hála istennek, teszem hozzá. Herbert Lürzer, Paul McCartney dublőre még mindig él, márciusban volt alkalmunk találkozni vele. A nyolcvanas úriember kiváló egészségnek örvend, az Edelweiss Hotel tulajdonosa, ebben a szállodában laktak 57 éve a fiúk. Herr Lürzer még mindig dolgozik, de már csak pianóban, hogy a zenei párhuzamoknál maradjunk.

Adja magát a kérdés, vajon az ukrajnai háborúnak volt-e valamilyen hatása Obertauernre. Most akkor elmaradtak az orosz turisták?

„Nem maradtak el, mert nem is voltak – replikázik vendéglátónk. – Körülbelül tizenöt éve stratégiai döntést kellett hoznunk arról, hogy jelen akarunk-e lenni az orosz piacon, és úgy határoztunk, hogy nem. És kiderült, nagyon jó döntés volt. Nem egyszerű piac az orosz, rengeteg pénzt kellett volna befektetnünk a marketingbe. Az oroszok inkább más országok felé – Dubaj, a mediterrán térség – orientálódtak. Tudja, az orosz turizmus kiszámíthatatlan.”

Ahol minden második dolgozó magyar

Untertauerni szállodánk, a Lürzerhof igazgatója, Harald Habersatter is nyilatkozott az Indexnek. Kezdésként felvetem, hogy bár hivatalosan négycsillagos, semmi sem különbözteti meg az ötcsillagos szállodáktól.

„Köszönöm, ha ezt így látja, szállodánk besorolása négy csillag superior – köszöni meg szavaimat a direktor. – Hogy úgy mondjam, négy és fél csillag. Alkalmazottaink mintegy negyven százaléka magyar, nagyon büszkék vagyunk rájuk, mert kiválóan teljesítenek, maximálisan elégedettek vagyunk velünk. Igazi nemzetközi csapat dolgozik nálunk, természetesen vannak osztrák dolgozóink is, de sok a török, horvát, szerb, szlovák, cseh és bosnyák munkavállaló is. Tudja, a településnek csupán 500 lakosa van, miközben tízezer ágy a szállodákban, a helyiek nem tudnák elvégezni ezt a rengeteg munkát. A külföldi dolgozóink a szomszédos munkásszálláson laknak, ha benéznek egy lakosztályba, láthatják, mennyire komfortosak ezek a szálláshelyek.” (Benéztünk, valóban irigylésre méltók, ezt a Mitarbeiterhaust otthon inkább háromcsillagos hotelhez lehet hasonlítani.)

A szálloda kihasználtságára vonatkozó kérdésemre gyorsan megkapom a választ, gyakorlatilag az egész szezonra foglaltak a helyek, főleg az év végi ünnepekre kelt el minden ágy. Szavai egybecsengenek a turisztikai hivatal főnökének értékelésével.

„A pandémia elmúltával szinte robbanásszerű volt az újrakezdés, az emberekben iszonyatos elfojtott energiák szabadultak fel, mindenki síelni, sportolni, üdülni akar, a visszafogott kereslet utat keres, és szerencsére nálunk, Unter- és Obertauernben találja meg” – mondja, majd még hozzáteszi: ha ma érkeznék Budapestről, és szobát szeretnék foglalni, nem tudnák teljesíteni a kérésemet.

A Sziklás-hegységből a polgármesteri székbe

Odafent, Obertauernben a Hotel Kristall az egyik legpatinásabb, bár pazarul felújított szálloda. Tulajdonosa nem más, mint a helyi legenda, Dieter Kindl, az Obertauern történetét feldolgozó könyv társszerzője, a helyi idegenforgalom egyik úttörője. A 81 éves öregúr mesél kalandos életéről szállodája éttermében, miközben a kávét felesége szolgálja fel nekünk.

„1970-ben pályáztam meg az obertauerni turisztikai hivatal vezetői állását – kalauzol el bennünket a bő öt évtizeddel ezelőtti időkbe Herr Kindl. – Akkoriban Kanadában dolgoztam helikoptersí-oktatóként. Hogy mi a helikoptersí? Nos, a sísportnak egy felettébb veszélyes, kalandos és cseppet sem olcsó változata. Valójában már hároméves koromban megtanultam síelni, mint a legtöbb osztrák kisgyerek, de igazából Marokkóban, a Magas-Atlaszban tökéletesítettem a sítudásomat. Felső-Ausztriában, Gmundenben születtem, nem vagyok tősgyökeres obertauerni, bár ma már annak vallom magam. De vissza a helikoptersíhez. Testnevelő tanárnak tanultam, megannyi sportágat el kellett sajátítanom, köztük természetesen a sízést is. Akkoriban Vorarlbergben laktunk, amely a háború után a francia megszállási övezethez tartozott. A franciákon keresztül jutottam el a hatvanas években Marokkóba üdülni, majd síoktatónak a Magas-Atlaszba, ahol remek síterepek vannak kétezer méter feletti magasságban. Marokkó 1956-ban függetlenné vált, de a hatvanas években még nagyon erős volt a francia befolyás, sőt még ma is az.”

Herr Kindl egy évet töltött az Atlasz-hegységben, majd a Marokkóban megszerzett francianyelv-tudásával visszatért Ausztriába, Bécsbe, ahol folytatta tanulmányait. Ám hamarosan Kanadában, Calgarytól nem messze, a Sziklás-hegységben találta magát.

„Kalandvágyó fiatalember lévén belevágtam a helikoptersízésbe – meséli. – Kimberley-ben kötöttem ki, Brit-Columbia tartományban, a Panorama-hegyekben, Észak-Amerika egyik legfelkapottabb síterepén. A helikoptersí azt jelenti, hogy jó pénzért helikopterrel felvisszük az illetőt egy magas hegy tetejére, ahová szárazföldön lehetetlen eljutni, és aztán a kalandvágyó síző addig siklik lefelé sok-sok kilométeren át, vezető kíséretében, ameddig a gravitáció lehetővé teszi. Mint mondtam, nem olcsó mulatság, manapság egy egyhetes túra helikoptersízéssel együtt tizenkétezer dollárba kerül, persze ötven éve sokkal olcsóbb volt.”

Kindl úr Kimberley-ben találkozott a feleségével, ugyan hol máshol?

„Mindketten Bécsben éltünk, de onnan tízezer kilométerre, Kanadában találkoztunk – mosolyodik el az öregúr. – Ő fodrászként dolgozott Kimberley-ben, én síoktató voltam, és egymásba szerettünk. Ilyen egyszerű volt az egész, és most már ötvenöt éve együtt vagyunk, békében, boldogságban. Még odakint összeházasodtunk, emlékszem, öt kanadai dollárba került az esküvő, amire mindenképpen szükség volt, mert hajóval jöttünk vissza Európába, és csak házaspároknak biztosítottak közös kabint.”

Azóta is együtt vannak Kindlék, és együtt alapították ezt a szállodát, a Kristallt is. Felkapott a hely, a közelben van háza Franz Beckenbauernek, a Bayern München és a német futball legendájának, aki jó ismerőse, nyugodtan mondhatjuk, barátja Kindl úrnak. Aki évtizedeken át Obertauern polgármestere is volt, persze mára nyugalomba vonult.

A Kristall amúgy nem is egy magyar vendéglátóst foglalkoztat, hasonlóan megannyi obertauerni hotelhez.

De ez már egy másik történet.

Ahol a faforgács adja a központi fűtést

Ebben maradunk, majd a közeli biomassza-erőmű, a Biomassenheizwerk Obertauern felé vesszük az utat, hiszen Obertauernben kreatív eszközökkel próbálják meg kivédeni az fosszilis energiahordozók árának drasztikus emelkedését.

„Másfél évtizeddel ezelőtt még nem volt megszokott, hogy a fűtéshez szükséges energiát faforgács elégetésével termeljük. Akkoriban még nem kerültek sokba a fosszilis energiahordozók, például itt, Obertauernben Oroszországból importált kőolaj elégetésével nyertük az energiát. 2004-ben határoztuk el, hogy váltunk. Ausztriában sok vízi erőmű is működik, de az ezekkel nyert energiát nem fűtésre, hanem világításra használjuk. Nálunk, Ausztriában a fő gondot az okozza, hogy a téli időszakban nincs elég elektromos áram. Ha megvizsgáljuk az éves áramfogyasztásunkat, azt látjuk, hogy elegendő a villamos energia, de a fogyasztás eloszlása nem egyenletes, télen van a csúcsidőszak. A gondot az is okozza, hogy télen alacsony a folyók vízállása, ezért a vízi erőművek nem termelnek elegendő villanyáramot. A hó csak tavasszal olvad el, akkor nő a vízállás, a folyók vízhozama. Ezért olyan erőműveket kellett építenünk, amelyek télen is szolgáltatják a villamos áramot. És itt jönnek be a biomassza-erőművek” – magyarázza Adolf Melcher, az anyacég, a részben német, részben osztrák állami tulajdonban lévő KELAG Energie & Wärme GmbH ügyvezető igazgatója.

Az obertauerni biomassza-erőművel termelt energiát kizárólag fűtésre használják. Ausztria-szerte már mintegy száz ilyen minierőmű működik, sok helyen a vaskohászatban keletkező hővel fűtenek, mint például Linzben, itt, Obertauernben viszont faforgácsot égetnek el.

Az Alpokban nagyüzemi fakitermelés folyik, a fatörzsek értékes részéből gerendák, bútorok készülnek, továbbá a papírgyártás is fát használ fel, a melléktermék, a faforgács pedig a biomassza-erőművekbe kerül, azaz egyetlen gramm sem megy veszendőbe.

Bemegyünk az erőmű belsejébe, fülsiketítő a zaj, a nagyobb kazán teljesítménye 6 megawatt, a kisebbé 1,5, ezek oldják meg Obertauern fűtését. Odakint hatalmas markológép dolgozik, a faforgácsot adagolja a kazánokba.

(Borítókép: Obertauern. Fotó: Gáll Anna / Index)