18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Megkezdődött a milliárdos vállalkozó feltételezett gyilkosainak pere

2023.01.05. 19:55
Megkezdődött a bári gyilkosság néven elhíresült büntetőügy tárgyalása a Pécsi Törvényszéken: az M. István milliárdos vállalkozó megölése miatt folyó perben kedden, szerdán és csütörtökön vádlottakat és tanúkat hallgatott ki a bíróság.

Az ügyészség két férfit vádol azzal, hogy 2020 tavaszán beköltöztek a sértett budapesti házába, elhatározva, hogy megölik őt, és megszerzik a vagyonát. A feltételezett elkövetők azután kerültek közel a rendkívül jó anyagi körülmények között élő férfihoz, hogy gyakran és nagy mennyiségben fogyasztott szeszes italt, mert nem tudta feldolgozni súlyos betegségben elhunyt élettársa halálát.

Helyzetét kihasználva bűnözői csoportok, prostituáltak jelentek meg nála, bankkártyájának felhasználásával, értékei elvételével komoly összegekhez jutottak. A két férfi orvosi javaslat, ellenőrzés és a tudta nélkül rendszeresen alkoholban feloldott gyógyszereket itatott a sértettel, aki ügyeit egy idő után már nem intézhette egyedül, ha valahova mennie kellett, a vádlottak vagy a társaságuk valamelyik tagja elkísérte őt.

A vádlottak próbáltak hozzájutni az üzletember javaihoz. Nagy mennyiségű fémhulladékot értékesítettek a vállalkozó egyik cégének telephelyéről, és egyebek mellett értékpapírjainak egy részét is megpróbálták eladni, mintegy 180 millió forint értékben.

Miután eljárás indult a sértett gondnokság alá helyezéséről, a két férfi 2020 júniusában a Mohácshoz közeli Bár községben álló kastélyába költöztette őt. Ott gyakorlatilag fogva tartották, bántalmazták, az otthonából bútorokat, borokat tulajdonítottak el, amellyel több tízmillió forint kárt okoztak. A vállalkozónak az év augusztusában Budapesten a rendőrségen és egy járási hivatalban is meg kellett volna jelennie, amit a vádlottak – félve attól, hogy rájuk terhelő vallomást tesz – mindenképpen meg akartak akadályozni.

Tervük részeként egyikük Budapestre utazott, meghagyva társának, hogy végezzen a sértettel. A Báron maradt férfi augusztus 10-ére virradó éjszaka

megfojtotta a vállalkozót, tüzet okozott a kastélyban, majd saját szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt. 

A katasztrófavédelem munkatársai a kastély oltása közben találták meg az üzletember elszenesedett holttestét.

A vádlottak tagadták bűnösségüket

Az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt mindkét vádlottra életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

A vádlottak tagadták bűnösségüket az Antal Gábor bíró előtt zajló perben, és fenntartották a nyomozati szakban tett vallomásukat, miszerint azért segítettek a vállalkozónak, és fogadtak el megbízást vagyoni ügyei intézéséhez, hogy M. István megszabadulhasson az őt kihasználó bűnözői csoporttól.

Hatvan tanút hallgattak ki

A bíróság mintegy hatvan tanút és számos szakértőt idézett. Az egyik tanú a vállalkozó korábbi ügyvédje volt, aki mintegy másfél évtizeden át intézte M. István jogi ügyeit. Elmondta, hogy a munkakapcsolaton túl baráti viszonyt ápolt a sértettel. Takarékos, a pénzére vigyázó, nem nagyvonalú embernek ismerte a vállalkozót, aki ugyanakkor szeretett feltűnősködni, tárgyalópartnerek, sőt, idegenek előtt sem titkolta gazdagságát.

Az ügyvéd kitért rá, hogy ügyfelén a leépülés jeleit látta az élettársa halála után: keveset dolgozott, ügyeit egyre kevésbé tudta kézben tartani. Az életmódjáról, rossz társaságáról tudva azt javasolta neki, váltson lakóhelyet, telefonszámot, bízzon meg őrző-védő céget a védelmével.

A bíróság csütörtökre tanúként idézett egy borászt is, akinek a másodrendű vádlott bormintát küldött a vállalkozó muzeálisbor-gyűjteményéből, azt kérdezve, jó-e, és mennyit ér. A borász az 1990-es évekből származó bort „izgalmasnak” találta, és a 15-20 ezer forint értékű kategóriába sorolta.

Tanúskodott a bíróságon Bár jegyzője is. Ő korábban vagyonleltárt készített M. István gondnokság alá helyezési eljárásával összefüggésben. Azt mondta, találkozott a vállalkozóval, magabiztosnak, karakánnak látta. Úgy emlékezett, fizikai állapota átlagos, nem tűnt úgy, hogy kényszer vagy fenyegetés alatt állna.

Ugyancsak tanú volt egy vegyipari cég vezetője, aki arról számolt be, hogy vállalatának folyadéktöltő gépre volt szüksége kézfertőtlenítő gél gyártásához. A neki magánvállalkozóként bemutatkozó másodrendű vádlott ígérte, hogy a berendezést beszerzi Romániából. Ezért hétezer eurót küldött neki zárt borítékban, de a gép nem érkezett meg, és a pénzét sem kapta vissza. 

A tárgyalás tavasszal folytatódik a Pécsi Törvényszéken – számolt be az MTI.