Meghalt Görögország utolsó királya

2023.01.11. 06:57
Meghalt II. Konsztantin volt görög király 82 éves korában, Athénban. Súlyos egészségügyi gondokkal küzdött, állapota hirtelen még rosszabbra fordult.

Az egykori uralkodó egészségi állapota agyvérzéseket és egy súlyos tüdőgyulladást követően az utóbbi hetekben egyre rosszabbra fordult.

Görög kormányzati források szerint II. Konsztantint Athén északi részén, családja egykori nyári rezidenciájának erdős területén helyezik örök nyugalomra.

II. Konsztantin volt Görögország utolsó királya, 1964-ben lépett trónra. Rövid uralkodása alatt a hadsereg átvette a hatalmat, a király ellenpuccsa pedig kudarcba fulladt, és száműzetésbe kényszerült.

A katonai hatalom 1973-ban eltörölte a monarchiát, amit egy saját népszavazással fogadtatott el. A junta bukását követően, az MTI szerint egy 1974-ben tartott újabb referendum is megerősítette a monarchia eltörlését.

II. Konsztantin 2013-ig családjával Londonban élt, utána költöztek vissza Görögországba.