Miért ilyen fontos az oroszoknak a kis bányászváros, hogy katonák százait áldozzák fel érte?

Adódik a kérdés, hogy miért olyan fontos ez a település az oroszoknak, hogy százával küldik ágyútölteléknek a városkához a gyalogságot. Természetesen a védőknek, azaz az ukránoknak is nagyon magasak a veszteségei, de már hetek óta tartják a várost, illetve azt, ami megmaradt belőle. Ugyanis Zelenszkij elnök egyik hét eleji videóüzenetében azt állította, hogy Szoledárban gyakorlatilag nem maradt egyetlen ép fal sem, amit lehetett, elpusztítottak az oroszok.

Ugyanakkor az orosz védelmi minisztérium állítása szerint csütörtök este befejeződött a sikeres támadó műveletek folytatása szempontjából fontos Szoledár város „felszabadítása”.

A tárca szóvivője, Igor Konasenkov altábornagy szerint a város elfoglalását a légierőnek, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatoknak az erődítményekre és az utánpótlási vonalakra mért tűzcsapásai tették lehetővé, valamint az, hogy az orosz légideszant-alakulatok egy másik irányból rejtett manővert hajtottak végre, és az uralkodó magaslatokat megszállva északról és délről blokkolták a várost.

Szoledár akkor is kell, ha elpusztul

A tízezer lakosú kis bányászváros arról is híres – Bahmuttal együtt –, hogy a környéken található sóbányákból elégítették ki Ukrajna éves sószükségletének 90 százalékát. A már 1880 óta üzemelő sóbányákban egyébként kiépített, hosszú folyosórendszerek vannak, olyan hatalmas terekkel, amelyek alkalmasak katonai eszközök tárolására és a területet védő nagyszámú katona elrejtésére is, hiszen van, ahol a járatok 80 méterrel vannak a földfelszín alatt. Korábban a sóbányák hatalmas termeiben koncerteket is tartottak.

A kívülálló számára érthetetlen, őrült emberveszteség és pusztítás magyarázatára három okot is lehet említeni. Mindegyik szorosan összefügg egymással, ezek pedig gazdasági, katonai és orosz belpolitikai érdekek.

A donyecki régió gazdasági jelentősége

A 2014 óta tartó elszakadási törekvések Ukrajna Oroszországgal határos két keleti területén – Donyeckben és Luhanszkban – az ukrán gazdaság szempontjából rettentően fontosak. Ezekre a területekre koncentrálódott az ukrán ipari termelés jelentős része, mindamellett nyersanyagban is gazdag a térség. Alapjait még a szovjet időkben rakták le, Ukrajna függetlenedése után csak továbbvitték.

Amellett, hogy nagy számban élnek ezeken a részeken orosz ajkúak vagy orosz nemzetiségűek, Moszkva ki nem mondott célja – a területszerzés mellett – a gazdasági előnyök kiaknázása, megszerzése, hiszen amint említettem, a térség ipari és nyersanyag-koncentrációja magas, értékes. Az unásig hangoztatott orosz propagandaérv, miszerint orosz testvéreik felszabadítása a cél a két szakadár területen, csak leplezte a mögöttes gazdasági szándékokat.

Például említhetjük a bahmuti és a szoledári sóbányákat is, amelyek megszerzése és a majdani békeidőkben működtetése nem kevés haszonnal kecsegtet. Vélhetően ez is motiválja Putyin elnök egyik régi elvbarátját, a vendéglősből lett már-már oligarchaszintű megmondóembert, Jevgenyij Prigozsint. Amikor Putyin befejezte ügynöki tevékenységét a KGB-nél, és 1990 elején visszatért hazájába az NDK-ból, akkor szülővárosában, Szentpéterváron kezdett dolgozni a polgármesteri hivatalban. Idővel az akkori nagyformátumú polgármester, Anatolij Szobcsak egyik jobbkeze lett. 

Prigozsinnak pedig étterme volt Szentpéterváron, ahol Putyin gyakran megfordult, innen a jó 30 éves ismeretség.

Az orosz katonai siker úgy kell, mint egy falat kenyér

Az ukrajnai villámháború 2022 nyarán teljesen kifulladt. Júliusban foglalták el az oroszok az utolsó ukrán várost, Liszicsanszkot, azóta az ellentámadásba átment ukrán hadsereg az, amelyik a megszállt területeken városokat foglalt vissza. A donyecki régió elfoglalásának egyik kulcsa Bahmut város bevétele lenne, mert onnan gyakorlatilag – átlendülve a hadászati holtponton – jóval könnyebben tudnák az oroszok kiszorítani az ukránokat ebből a szakadár „népköztársaságból”. Bahmutot be akarják keríteni. Ennek egyik akadálya, hogy előbb a Bahmuttól 15 kilométerre észak-keletre fekvő Szoledárt kellene ellenőrzésük alá vonni, azonban ez hetek óta nem sikerül.

Jevgenyij Prigozsin úgy jön képbe, hogy miután hosszú ideig tagadott, tavaly elismerte, hogy ő szervezte meg a hírhedt Wagner-csoportot, amelynek zsoldosait eddig olyan helyeken vetették be, ahol orosz érdekeket kellett „nem hivatalosan” érvényesíteni, elsősorban a fejlődő világban és Ázsiában. Amikor azonban kiderült, hogy az elhúzódó háború nagyon sok orosz veszteséggel jár, akkor Prigozsin bevonta a harcokba a zsoldosait is. Sőt, a háború idején nemzetközi toborzásba kezdett, később súlyos börtönbüntetésüket töltő rabok között verbuvált újabb zsoldosokat.

Bahmutban és környékén elsősorban a kegyetlenségükről hírhedt Wagner-zsoldosok harcolnak. Nemrégiben maga Prigozsin is megjelent Bahmutban, ahol videóban próbálta elmagyarázni, miért megy olyan nehézkesen a város elfoglalása, és miért telt hetekbe, míg sikerült visszafoglalni egy, az elesett Wagner-zsoldosok holttesteit őrző, hullaházként használt épületet az ukránoktól. Progozsin ezzel magát és emberei háborús marketingjét erősítette, hiszen más magas rangú katonai vezető ilyen közel a frontvonalhoz még nem mutatkozott.

Prigozsin Bahmutban fotózkodott a zsoldosok között. 

Pozíciója akkor lenne sziklaszilárd, ha embereit felhasználva sikerülne bevenni akár Szoledárt, akár Bahmutot. Egyértelmű katonai siker lenne. Ezt ő már többször is megelőlegezte, de az ukrán katonai vezetés mindig cáfolt. Nem véletlenül tartják Prigozsint – a csecsen hadúrral, Ramzan Kadirovval együtt – háborús héjának az orosz vezetésen belül. Ők képviselik azt a vonalat, hogy nincs tárgyalás az ukránokkal, hiszen azok csak erő megnyilvánulásából értenek. Ők voltak azok, akik nyíltan bírálták az orosz katonai vezetést az ősszel elszenvedett területvesztésért az ukrán ellentámadás nyomán.

Törések az orosz vezetésben, belső hatalmi játszmák

A háború alatt – ha nem is szembetűnően, de – láthatóvá váltak bizonyos törésvonalak az orosz legfelsőbb vezetésben. Az egyik oldalon tehát a háborús vonalat erőltetők állnak, élükön Prigozsinnal és Kadirovval. Velük szemben találjuk az orosz biztonsági szerveket, Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt. 

Prigozsin nyíltan támogatta Szergej Szurovikin tábornokot, akit szerdán leváltottak, így már nem ő az ukrajnai orosz katonai műveletek parancsnoka. A helyére viszont meglepő módon Geraszimov vezérkari főnököt nevezték, és Szurovikin az ő helyettese lett. A  Foreign Policy Research Institute egyik vezető munkatársa szerint a váltás mögött politikai okok is elképzelhetőek.

Lehet, hogy Szurovikin mint az invázió egyedüli parancsnoka nagy hatalomra tett szert, és valószínűleg megkerülte Sojgut és Geraszimovot, amikor közvetlenül Putyinnal egyeztetett. A mostani személycsere pedig megerősíti a védelmi tárca pozícióját a háború felügyeletében. Prigozsin dicsérte Szurovikint, miközben bírálta Lapint és a védelmi minisztérium felső vezetését. Geraszimov kinevezése részben válasz lehet a Wagner-csoport egyre nagyobb befolyására és látványos szerepére a háborúban.

(Borítókép: Füst száll fel Szoledár városának egyik gyárában 2022. május 24-én. Fotó: ARIS MESSINIS / AFP)