Kiderült, kit tartottak a világ legrosszabb kémjének

Január elején jelent meg a brit ITV csatornán a Stonehouse nevezetű sorozat, amelynek középpontjában az a John Stonehouse áll, aki egy igen amatőrnek mondható szökési kísérlettel próbált lekerülni a térképről. Bár a széria néhol sokkal inkább fikciós elemekre, mintsem a valóságban megtörténtekre épül, a brit miniszter múltjának jelentős eseményei képezik a gerincét a sztorinak. John Stonehouse a parlamentben végzett munkája mellett ugyanis kémként információkat csepegtetett ki a csehszlovák titkosszolgálatnak, azonban ez csak egy érdekes részlet, ami a „pályafutásával” – már ha lehet annak nevezni –  kapcsolatosan felmerül. 

Stonehouse ugyanis 1974-ben egy tengerparton hagyta a ruháit és az útlevelét, azt a látszatot keltve, mintha vízbe fulladt volna. Majd hamis személyazonosságot felvéve, feleségét és három gyermekét hátrahagyva előbb egy hotelben szállt meg – hogy levesse azt az öltözéket, amelyben „eltűnt” –, majd szeretőjével, Sheila Buckley-vel – aki egyben a titkárnője is volt – Ausztrália felé vették az irányt, hogy ott új életet kezdjenek. A sorozatban a világ legrosszabb kémjeként bemutatott John Stonehouse ezen lépéséből is látszik, tisztában volt vele, hogy elárulta a hazáját, és ezt a több száz oldalra kiterjedő hidegháborús titkosszolgálati akták is alátámasztották – amelyek jelenleg a cseh kormány állambiztonsági archívumában találhatók.

Nem volt kispályás

A Daily Mail által megszerzett dokumentumok szerint Stonehouse együgyű figura volt, aki pont annyira kihasználta kommunista főnökeit, mint amennyire ők őt. Egy 1960 februárjában írt feljegyzés szerint például megesett, hogy a miniszter vizelés közben, a mosdóban csúsztatta az értékes információkat tartalmazó papírfecnit kommunista kapcsolattartója zsebébe, amiért akkor 25 fontot kapott – ez ma már 500 fontot, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 220 ezer forintot jelentene. 

Először a Kolon ügynök nevet használta, amit később Twisterre cserélt, hogy ezzel is mutassa munkaadóinak, profi kémként híve a változásnak. Bár a történetét feldolgozó szériában úgy mutatják őt be, mint a világ legrosszabb kémjét, ahogy a hidegháborús akták alapján is ez mondható el, nem tudott nagy horderejű államtitkokat kiszivárogtatni, mégsem volt  kispályás. Stonehouse-ra Harold Wilson kormányának minisztereként a kommunisták egy felbecsülhetetlen értékű, jövőbeli befektetésként tekintettek, akit profinak tartottak.

1968-ban például, amikor Csehszlovákiában járt, úgy próbálta meg kijátszani a tanácsadóit, hogy fű alatt találkozhasson kommunista kapcsolattartójával, hogy síelés közben futott vele össze egy közel kétezer méter magas hegy tetején. 

Egy pillanatra elvált a csoportjától, és odament, ahová Pelnar [a kapcsolattartója] korábban. Gyorsan elhadarta, hogy a találkozót 22 órakor szeretné megtartani a szobájában, majd odaadta Pelnarnak a lakása (213A) ajtajának kulcsát

– olvasható az egyik feljegyzésben, ahogy az is, Stonehouse-szal nehézkes volt a kapcsolatfelvétel, mivel mindig vele volt két titkára. 

Éveken át kémkedett

Az aktákban található feljegyzések szerint Stonehouse-ra 1955-ben vetették ki a hálójukat a kommunisták, miután egy Knight ügynöknek nevezett kém bemutatta őt nekik – mivel őt már teljesen hasznavehetetlenek találták. A közös munka azonban csak két évvel később vette kezdetét, amikor képviselőnek választották, és ezt Vlad Koudelkának, az StB csehszlovák titkosszolgálat vezetőjének köszönhették – akinek azelőtt már sikerült meggyőznie Will Owen képviselőt is, hogy kémkedjen nekik.

Mint az a dokumentumokból kiolvasható, Koudelka nem értette, mi hajtja Stonehouse-t. Ambíciói voltak, és pénzre volt szüksége ezek megvalósításához, azonban amikor az ideológiáról és a kommunizmusról volt szó, az már nem túlzottan érdekelte.

A fő hajtóereje nem politikai töltetű volt, hanem arra vágyott, hogy letegyen valamit az asztalra a közéletben

– írta Koudelka.

A két férfi együtt ügyködött azon, hogy Stonehouse társadalmi szerepe egyre nőjön, arra is különösen ügyeltek, milyen keretek között találkoznak. A miniszter annyira óvatos volt, hogy az már-már megszállottságnak tűnhetett. Például, amikor egy étteremben ebédeltek, amiatt aggódott, hogy az MI5 bepoloskázhatta-e a helyet, azonban kapcsolattartója biztosította őt afelől, mindig telefonfülkéből hívja, így nem szerezhettek tudomást az együttműködésről.

Bár Stonehouse-t először kifejezetten kényelmetlenül érintette az új szerepkör, végül belerázódott. Pár héttel azután, hogy megegyezett a kommunistákkal, már átnyújtotta kapcsolattartójának a védelmi bizottságtól származó információkat, és megkérte, égesse el, amint elolvasta. A miniszter beleegyezett, hogy politikai ügyekkel kapcsolatos információkat szivárogtat ki nekik, és ezért legalább évi 400 fontot kért, ám azután, hogy hivatalosan is ügynökké vált, végül több mint 5000 fontot kapott, ami ma 100 ezer fontot, azaz 44,9 millió forintot jelentene.

Nem volt hibátlan

Mint arra az aktákban kitértek, Stonehouse célja az volt, hogy minél közelebb férkőzzön Harold Wilsonhoz és James Callaghanhez, elnyerve a bizalmukat, hogy később jelöltséget szerezzen. A csehszlovák titkosszolgálat 1962-es értékelése szerint Stonehouse felderítő küldetést hajtott végre külföldön, különösen Afrikában, ahol kihasználta a politikai szereplőket és vezetőket. 

Gyengesége a korrupcióval határos kapzsisága volt. Együttműködése velünk főképp azon alapult, hogy segíteni tudjuk politikai karrierjében, és biztosítani tudjuk a szükséges anyagi forrásokat

– írta a csehszlovák titkosszolgálat a dokumentumok egyikében.

1968-ban a miniszter már egyre többet aggodalmaskodott amiatt, hogy le fog bukni, így szó szerint menekült, nehogy találkoznia kelljen kommunista kapcsolattartóival, bár az együttműködésre továbbra is hajlandó volt. Végül egy cseh disszidens fedte fel a kémtevékenységét, és ugyan a bankszámlái átvizsgálása során nem találtak semmi gyanúsat (mivel mindig készpénzben fizették ki), a karriere a felreppent pletykák miatt romokban hevert. Végül a kommunisták is úgy döntöttek, néhány évig nem szeretnék igénybe venni a kémminiszter szolgáltatásait. Ahogy később sem tették.

(Borítókép: John Stonehouse 1975. szeptember 30-án. Fotó: Roger Jackson / Central Press / Hulton Archive / Getty Images)