Bekapcsolódhatnak a háborúba a Leopard tankok, Moszkva üzent Németországnak
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos balesetet okozott Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
A kormányfő a Die Welt című lap Gazdasági csúcstalálkozó című fórumán a lap hírportálján közölt beszámoló szerint rámutatott, hogy a hadiipari exportot szabályozó előírások határozzák meg azt az eljárást, amellyel dönteni kell a külföldön értékesített német termékek továbbadásáról harmadik országnak.
Ezt az eljárást le is folytatják, és a lengyel kérést az ügy által megkövetelt sürgősséggel kezelik – tette hozzá Olaf Scholz. A nem nyilvános fórumon a Die Welt beszámolója szerint hozzátette, hogy a kérés jóváhagyását a washingtoni vezetéstől teszik függővé.
Mint mondta, „soha nem egyedül cselekszünk, hanem szorosan egyeztetve legfontosabb partnereinkkel, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal”. A német lakosság támogatja ezt az alapelvet, és a kormány kitart mellette – húzta alá a kancellár.
A lengyel kormány keddi tájékoztatása szerint hivatalosan megkérték a német kormányt arra, hogy járuljon hozzá a lengyel hadseregnek vásárolt Leopard 2 harckocsik egy részének, korábbi adatok szerint 14 darab átadásához az orosz támadás ellen védekező ukrán erőknek – írja az MTI.
Kreml: Nem tesz jót, ha Kijev német tankokat kap
A Leopard harckocsik Ukrajnába szállítása nem tesz majd jót az orosz–német kapcsolatoknak – figyelmeztetett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak nyilatkozva.
Az ilyen szállítások nem sok jót ígérnek a kapcsolatok jövőjét tekintve. Minden bizonnyal nyomot hagynak majd e kapcsolatok jövőjén
– jelentette ki a Kreml szóvivője arra a kérdésre válaszolva, hogyan befolyásolja majd az Oroszország és Németország közötti viszonyt, ha Berlin jóváhagyja a Leopard tankok szállítását Kijevnek. Peszkov szerint a kétoldalú kapcsolatok jelenleg „már meglehetősen mélyponton vannak. (…) Nincs érdemi párbeszéd Németországgal, az Európai Unió többi országával vagy az észak-atlanti szövetséggel” – mondta.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Berlinben a Boris Pistorius német védelmi miniszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Leopard harckocsikról szóló német döntés hamarosan megszületik.
A németországi Ramstein amerikai légi támaszponton mintegy félszáz, Ukrajnát támogató ország védelmi minisztereinek pénteki találkozóját követően Pistorius közölte, hogy a résztvevők még nem döntöttek arról, hogy szállítsanak-e Ukrajnának Leopard 2 harckocsikat. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy Varsó alternatív koalíciót hoz létre azokból az országokból, amelyek készek harckocsikat szállítani Ukrajnának, ha maga Németország nem hajlandó erre.
Peszkov korábban arra hivatkozva, hogy az ügyről nincsenek értesülései, nem akarta kommentálni Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő kijelentését, miszerint Kijev megnemtámadási szerződés megkötését javasolta Minszknek.
Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, keddi percről percre frissülő hírfolyamunkat itt olvashatja.
(Borítókép: Leopard tankok Németországban. Fotó: Sean Gallup / GettyImages)