A Dubajba tartó repülőgépen szülte meg gyermekét egy nő

2023.01.26. 15:42
Az Emirates Tokióból Dubajba tartó járatán szülte meg babáját egy nő múlt hét csütörtökön. Az anya és gyermeke jól van.

Az Emirates január 19-i, Tokióból Dubajba tartó járata plusz egy utassal a fedélzetén ért földet. Az újszülött a 12 órás éjszakai EK 319-es járaton jött világra, a gép az orvosi vészhelyzet ellenére menetrend szerint landolt – erősítette meg a légitársaság a CNN-nek.

Az utasnak és a babának az Emirates légiutas-kísérői nyújtottak segítséget, akik ki vannak képezve arra az eshetőségre is, ha a fedélzeten szülne egy nő. A légitársaság a CNN-nek elmondta, hogy az anya és a csecsemő állapota stabil, és Dubajba érkezésük után a helyi egészségügyi dolgozók fogadták őket.

Az Emirates szabályzata a várandós utasokkal kapcsolatban hasonló, mint sok más kereskedelmi légitársaságé: az utasok a terhesség hetedik hónapjáig repülhetnek, kivéve ha korábban bármilyen orvosi komplikáció merült fel. A 29. héttől orvosi igazolásra van szükségük a kismamáknak, a 36. hét után pedig nem repülhetnek. (Ikerterhesség esetén a 32. héttől.)

Tavaly májusban egy utas a Frontier Airlines Denverből Coloradóba tartó járatának a fedélzetén szült, 2022 januárjában pedig a ghánai Accra és a Washington Dulles nemzetközi repülőtér közötti járaton hozta világra babáját egy nő.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.

március 22., 18:18

  • Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.

március 22., 16:46

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

5 órája

  • Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.

március 22., 14:17

  • Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.

március 22., 16:17

  • Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.

március 22., 17:54

  • Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

Nem maradt el az izraeli erők válasza.

március 22., 13:35

  • Külföld
Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Mianmarban, összedőlt a fővárosi reptér irányítótornya

Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Mianmarban, összedőlt a fővárosi reptér irányítótornya

Több országból érkezne támogatás, de a repterek alkalmatlanná váltak a repülőgépek fogadására.

23 perce

  • Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.

március 22., 20:15

  • Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.

43 perce

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.

március 22., 20:04

  • Külföld
Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Pénteken 16 órára lezárták a légikikötőt.

március 22., 13:14

  • Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.

2 órája

  • Külföld
Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje

Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje

Az egykori KGB-ügynöknek nagy szerepe volt abban, hogy ne törjön ki atomháború.

március 22., 19:50

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

6 órája

  • Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.

március 22., 12:19

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Külföld
Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

A szentatya húsvétig vissza szeretne térni.

március 22., 10:32

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.

március 22., 10:04

  • Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.

3 órája

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Külföld
Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Az áldozatok között egy 16 és egy 19 éves fiú is van.

március 22., 18:18