Volodimir Zelenszkij: Modern tankok, nagy hatótávolságú rakéták és vadászgépek kellenek!

338V7KG-highres
2023.02.09. 15:25
London és Párizs után Brüsszelben zárta európai minikörútját Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Részt vett az uniós csúcs első napján, beszédet mondott, majd nemzetközi sajtótájékoztatóval fejezte be látogatását.

Beszéde nyitányaként Volodimir Zelenszkij megismételte, hogy Ukrajnának korszerű harckocsikra, nagy hatótávolságú rakétákra és leginkább harci gépekre van szüksége.

Fel kell gyorsítanunk Európával való együttműködésünket, hogy hamarabb lépjünk, mint az agresszor – hangsúlyozta. Ez a biztonsági együttműködés történelmi példaként kell hogy szolgáljon bármely jövőbeni agresszornak. Bátor katonáink az orosz terror ellen harcolnak az uniós országok segítségével.

Elmondta, Brüsszelben több kétoldalú találkozót is tartott, amelyeken ismét felvetette a vadászgépek kérdését. Egyben újfent megköszönte, hogy meghívták az unió központjába, és tárgyalni tudott a tagállami vezetőkkel.

Volodimir Zelenszkij megerősítette, hogy Ukrajna a jövőben is fog áramot szállítani Európába. Ugyanakkor felvetette, hogy a tagországok szankcionálják azokat a cégeket, amelyek termékeikkel segítik az orosz hadi- és IT-ipart.

A sajtótájékoztatón megszólalt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is. Michel megint egyértelművé tette, hogy a befagyasztott orosz vagyonokat fel kell használni Ukrajna újjáépítésére. Egyben utalt arra, hogy az együttműködés az európai közösség lételeme, a közösségnek pedig Ukrajna egyértelműen tagja.

Von der Leyen arról beszélt, hogy Ukrajna Európa része, polgárai pedig egyértelműen európaiak, akiknek úgy kellene élniük, mint a többieknek a kontinensen. Az Európai Bizottság elnöke további segítséget jelentett be, és megerősítette, hogy Oroszországnak kell megfizetnie az eddig okozott károkat.

Ursula von der Leyen jelezte: támogatja Zelenszkij elnök tízpontos béketervét, és megerősítette, hogy hamarosan megkezdik a háborús bűnök kivizsgálását, felállítják a bíróságokat, és az ügyészek elkezdik a munkát.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, csütörtöki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

(Borítókép:Ursula von der Leyen, Volodimir Zelenszkij ésCharles Michelaz EU-csúcstalálkozó keretében tartott kerekasztal-beszélgetés utáni sajtótájékoztatón Brüsszelben 2023. február 9-én. Fotó:Kenzo Tribouillard / AFP)