A japánok szerint felettük is kínai kémléggömbök repkednek
A tárca közleménye szerint a léggömböket 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben észlelték. Japán felszólította a kínai kormányt, hogy erősítse meg a tényeket, és garantálja, hogy ilyen a jövőben nem fordul elő. A kormány azt is közölte Pekinggel, hogy Japán sosem fogja eltűrni légterének megsértését − közölte az MTI.
Japán most első ízben tett bejelentést kínai kémléggömbökről, amióta az Egyesült Államok február 4-én lelőtt egy kínai hírszerző eszközt, miután az behatolt az amerikai légtérbe − közölte a védelmi tárca egyik munkatársa.
A három repülő tárgyat a délnyugati Kagosima prefektúrában 2019 novemberében, Mijagi prefektúrában 2020 júniusában, Aomori prefektúrában 2021 szeptemberében észlelték − közölte a minisztérium.
Az Egyesült Államok légterében a múlt héten jelent meg egy léggömb, amely az amerikai álláspont szerint kínai hírszerző ballon volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközről beszél.
Az amerikai haderő a múlt szombaton semmisítette meg az Atlanti-óceán felett, Dél-Karolina partjai közelében. Februárban az amerikai hadsereg összesen négy azonosítatlan tárgyat semmisített meg Észak-Amerika felett a légtérben.
A tokiói kormányszóvivő csütörtökön jelentette be, hogy az amerikai hatóságokkal együtt fogja megvizsgálni, milyen jellegű − mindaddig azonosítatlan − repülő tárgyak jelentek meg a szigetország felett az utóbbi években.
Hamada Jaszukazu japán nemzetvédelmi miniszter kedden sajtótájékoztatón kijelentette, hogy felhatalmazzák a japán önvédelmi erőket fegyverek − így levegő-levegő rakéták − bevetésére, ha behatolót észlelnének a légtérben.