Radikálisan változtathatja meg Putyin terveit az ellene kiadott elfogatóparancs

GettyImages-1248321852
2023.03.17. 20:56
A Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megakadályozhatja, hogy a vezető elhagyja Oroszország területét – állítja egy nemzetközi büntetőjogi és humanitárius jogi szakértő.

Toby Cadman szerint, bár „félelem és vonakodás” lenne tapasztalható a hatóságok részéről, de ettől még az államoknak kötelességük lenne kiadatni Vlagyimir Putyint, amennyiben az elnök a területükre lép. „Könnyen lehet, hogy az elfogatóparancs megakadályozza, hogy ténylegesen elhagyja Oroszországot, és ez már önmagában nagy változást idézhet elő” – fűzte hozzá a szakember.

A szakértő szavaiból az sejlik ki, hogy Vlagyimir Putyinnak mostantól nagyon meg kell gondolnia, hová utazik. Azt feltételezhetjük, hogy Belarusz vagy éppen Kína nem adná ki a Nyugatnak az elnököt, de a nem Moszkva-barát országok esetében már egészen más a helyzet – és jelen pillanatban rengeteg állam neheztel a Kremlre az ukrajnai háború miatt.

(Érdekes adalék, hogy az elnök Oroszországon belül a hírek szerint már nem mer repülőre szállni, helyette egy speciális páncélozott vonatot használ a hivatalos utazásaihoz).

Kapcsolódó

Mint ismert, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt pénteken elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen.

Karim Khan, az ICC főügyésze közleményében azt írta, az ügyészség azért kérte az elfogatóparancs kiadását, mert

hivatala árvaházakból és gyermekotthonokból elhurcolt gyermekek százairól szerzett tudomást.

Az ügyészség által végzett független vizsgálat során összegyűjtött és elemzett bizonyítékok alapján alapos okkal feltételezhető, hogy Vlagyimir Putyin és Lvova-Belova büntetőjogi felelősséggel tartozik az ukrán gyermekek jogellenes elhurcolásáért és átszállításáért Oroszországba.

Sorjázhatnak az elfogatóparancsok

Elmondta: a cselekmények egyebek mellett azt a szándékot mutatják, hogy az érintett gyermekeket véglegesen elszakítsák saját országuktól. A gyermekek közül sokakat örökbe adtak Oroszországban, amit megkönnyített egy, az orosz elnök által kiadott rendelettel módosított, az orosz állampolgárság megadásának eljárását felgyorsító törvény – tájékoztatott a főügyész.

„Gondoskodnunk kell arról, hogy a feltételezett bűncselekmények elkövetőit felelősségre vonják, és a gyermekeket visszaadják családjuknak és közösségeiknek. Nem engedhetjük meg, hogy a gyerekeket hadizsákmányként kezeljék” – idézte Khant az MTI.

Az ígéret szerint a bíróság továbbra is együttműködésre törekszik Oroszországgal az ukrajnai helyzettel összefüggésben, és biztosítani fogja, hogy a büntetőbíróság kötelezettségének eleget téve a terhelő és a felmentő körülményeket egyaránt kivizsgálja.

Az ICC főügyésze végezetül hangsúlyozta: hivatala további elfogatóparancsok kiadását fogja kezdeményezni, ha a bizonyítékok ezt alátámasztják.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a Twitteren azt írta, a gyerekek elhurcolása miatti elfogatóparancs csak a kezdete annak a folyamatnak, amelynek a célja a háborús bűnösök felelősségre vonása. „Szó sem lehet büntetlenségről” – nyomatékosította a spanyol politikus. Az unió nagyra értékeli és támogatja az ICC munkáját – jelezte az uniós diplomácia vezetője.

Zelenszkij is megszólalt a bíróság döntéséről

„A gyermekek elválasztása családjuktól; megfosztásuk minden lehetőségtől, hogy kapcsolatba léphessenek rokonaikkal; a gyermekek elrejtése orosz területen; szétszórásuk távoli régiókban – mindez nyilvánvalóan az orosz állam gonosz döntése volt” – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezekkel a szavakkal reagált arra a hírre, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen a feltételezett gyermekdeportálások miatt – írja a Sky News.

Volodimir Zelenszkij a Telegramon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy az orosz vezető nélkül „lehetetlen lett volna egy ilyen bűnös akciót végrehajtani”.

A bíróság döntését „történelmi jelentőségűnek” nevezte. Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott a főügyésznek és „mindenkinek a világon, aki segít nekünk az igazságért folytatott harcban”.

Putyin köre fütyül a letartóztatási parancsra

Oroszország nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) joghatóságát, ezért jogi értelemben is semmisnek tekinti a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova gyermekjogi ombudsman „letartóztatását” elrendelő határozatát – közölte Marija Zaharova külügyi szóvivő pénteken.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt hangoztatta, hogy magának a kérdésnek a megfogalmazása is elfogadhatatlan. Szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy Moszkva nem ismeri el a bíróság joghatóságát, és számára jogi szempontból minden döntése semmis.

Andrej Klisasz, az orosz parlamenti felsőház alkotmányügyi bizottságának elnöke úgy vélekedett, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság a jogalap nélkül meghozott döntésével az önfelszámolás útjára lépett.

Emlékeztetett arra, hogy a szervezetet számos ország nem ismeri el, köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsának több állandó tagja sem. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke egy nemzetközi igazságügyi szerv felállítását kezdeményezte az ukrán háborús bűnösök bírósági felelősségre vonására, válaszul arra, hogy korábban több nyugati ország előkészületet tett annak érdekében, hogy Oroszországot nemzetközi bíróság elé állítsák.

Korábban Basztrikin arról beszélt, hogy a 2014 óta elkövetett ukrán bűncselekményeket elbíráló törvényszék munkájában a FÁK, a BRICS-csoport és a Sanghaji Együttműködési Szervezet tagállamainak képviselői vehetnének részt.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC), amelyet az 1998-as Római Statútum alapján hoztak létre, nem része az ENSZ-nek, és csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással. A statútumhoz nem csatlakozott Oroszország (aláírta, de nem ratifikálta), az Egyesült Államok (visszavonta aláírását) és Kína (nem írta alá) – emlékeztet az MTI.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, pénteki, percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2023. március 15-én. Fotó:  Contributor / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt

Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt

Az amerikai alelnök nem csak a müncheni biztonsági konferencián vesz részt.

38 perce

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

29 perce

  • Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.

február 6., 09:06

  • Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.

február 6., 10:54

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37

  • Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.

február 6., 19:26