Eddig nem haladnak jól az újabb szankciós csomagról szóló tárgyalások

GettyImages-1139259628
2023.03.29. 15:15
A héten több témában is tárgyalnak Brüsszelben az Európai Unió tagállamainak brüsszeli nagykövetei, az egyik ilyen téma pedig a soron következő, Oroszország elleni szankciós csomag. Azonban túl sok konkrétumról eddig még nem tudni.

Az Európai Unió a legutóbbi, tizedik csomagot a háború kitörésének évfordulóján vezette be. Akkor többek között Oroszország kapcsán további export- és importtilalmakat vezettek be, ezenkívül a háborúval összefüggésben először iráni szerveket is felvettek a szankciós listára, amiért Teherán bizonyíthatóan drónokat adott el a háborús agresszor Oroszországnak.

Már a tizedik csomag sem volt egy hagyományos értelemben vett szankciós csomag: azzal leginkább az azt megelőző kilenc jegyzék által kihagyott kiskapukat szerették volna becsukni. Ennek ellenére a Politico úgy tudja,

a tagállamok brüsszeli nagykövetei már elkezdtek tárgyalni a tizenegyedik csomagról,

azaz megkezdődött a legalacsonyabb uniós szinten a tervezet egyeztetése, azonban túl sok konkrétumról eddig nem tudtak megegyezni.

Lengyelország mellett Észtország és Litvánia is az orosz olajra kivetett ársapkát szeretné felülvizsgálni – aminek már márciusban meg kellett volna történnie –, de eddig túl sokan nem álltak be az ötlet mögé. Egy név nélkül nyilatkozó EU-s diplomata szerint még az Egyesült Államok sem támogatja a lengyelek ezen ötletét, így arra számít, hogy amíg ez nem változik, túl sok érdemi változás nem jöhet.

Azonban Belaruszt illetően már más a helyzet: egyre több tagállam szeretné, hogy a szerintük az oroszokra kivetett szankciót hangolják össze az Európa utolsó diktátorának is titulált Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök országával, mivel

a vádak szerint Oroszország Belaruszon keresztül játszhat ki bizonyos szankciókat.

A lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki egy sajtótájékoztatón például arról beszélt, hogy a tagállamok napi szinten tárgyalnak a szankciókról, és azt ígérte: a háborúban Putyin oldalára álló Belaruszt jobban fogják érinteni az intézkedések, főleg, ha kiderül, hogy Lukasenka valóban engedélyezné, hogy orosz taktikai atomfegyvereket szállítsanak az országba. Morawiecki ezenkívül azt is bejelentette, hogy Varsó az utóbbi vád miatt vizsgálja, hogyan lehetne a személy- és áruforgalmat szigorítani a lengyel–belorusz határon.

Lengyelország mellett a Belarusszal szintén szomszédos Litvánia is keményebb szankciókat vár az egykori szovjet állammal szemben, ugyanakkor nincs könnyű helyzetben az EU: a legutóbbi EU-csúcson António Guterres ENSZ-főtitkár pont arról szerette volna meggyőzni a tagállamok vezetőit, hogy a belorusz műtrágyára kivetett szankciókat vezessék ki, hogy így csökkentsék például az Afrikára nehezedő élelmezési problémát. Erre Vilnius azonban nem hajlandó, mondván: az a Lukasenka-rezsim életben tartását segítené.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2019. április 25-én. Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images)