Eltűnhetett az egyik leghírhedtebb orosz tábornok
További Külföld cikkek
- Továbbra sincs nyugalom Georgiában, elutasították az elnök keresetét a választással kapcsolatban
- Alig értek véget a választások, Trump miatt már a kormányalakítással foglalkoznának Írországban
- NATO-főtitkár: A NATO-nak Ukrajna támogatására kell összpontosítani, nem a béketárgyalásokra
- Joe Biden kegyelme Donald Trumpot segítheti
- Puccskísérlet Dél-Koreában: betiltották a pártokat, de a parlament ellenáll
Egyáltalán nem úgy alakul Oroszország Ukrajna ellen megindított háborúja, mint ahogy azt a Kremlben a háború tavaly februári elindításakor tervezték. Vlagyimir Putyin nemzetközi szerződésekkel szembemenő agressziójának a terve a kezdeti csapatmozgások, illetve a katonák felszereltsége alapján egy villámháború lehetett, azonban e tervek már a háború első napjaiban szertefoszlottak.
A háború később sem az agresszornak kedvezett: a bedőlt villámháborús tervek után a harci események inkább hasonlítottak egy állóháborúra, majd egy keleti csapatösszevonás után ugyan az oroszoknak sikerült a déli és a keleti frontot összekötni, de azóta Ukrajna jelentős területeket szerzett vissza a háborús agresszortól.
A háború azonban nemcsak Ukrajnát rázta meg, hanem Oroszországot is: a háború kitörése óta eltelt időben számtalan befolyásos orosz oligarcha és üzletember „esett ki” különböző magas épületek ablakain, miközben a hadi sikertelenség miatt magas rangú tisztet is cseréltek már a fronton – némelyik cserét a kényszerűség okozta, mivel az ukránoknak sikerült több főtisztet is megölni, mivel a csapataikat a fronthoz közel vezették, míg másokat pedig egyszerűen a Kremlből váltottak le a hadi sikerek elmaradása miatt.
Utóbbi csoporthoz tartozhat Rusztam Muradov, az egyik legvéreskezűbb orosz tábornok is.
Több orosz katonai blogger is arról számol be Telegram-csatornáján, hogy Muradovot felmenthették pozíciójából, míg egyikük szerint a tábornok valószínűleg éppen szabadságon van, ami egyet jelenthet azzal, hogy kirúgták.
Muradov tavaly október óta a keleti csapatokat irányította, és legutóbb azzal bízták meg, hogy a Donyecki terület keleti részén található Vuhledar városát foglalja el, azonban ez a mai napig nem sikerült.
Február 10-én a háborúval kapcsolatosan a többi titkosszolgálathoz képest lassabban, ám részben emiatt pontosabb állapotot bemutató brit védelmi minisztérium arról írt közleményében, hogy a város ellen januárban elindított újabb invázió során ugyan sikerült a település nyugati felében területeket szerezni,
azonban a Muradov által a városba küldött, leginkább tapasztalatlan katonákból álló orosz csapatok hatalmas veszteségeket szenvedtek.
A brit hírszerzés szerint közel harminc, többségében ép páncélozott járművet hagytak hátra, az orosz katonák pedig elmenekültek a térségből.
⚡ Donetsk Oblast governor shows destruction in Vuhledar.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) March 27, 2023
Photos published by Donetsk Oblast Governor Pavlo Kyrylenko on March 26 show the magnitude of destruction in Vuhledar, Donetsk Oblast.
📷 Pavlo Kyrylenko/Telegram pic.twitter.com/pdR7ZsI1S4
Emellett szintén sokatmondó, hogy az orosz háborúkban aktív szerepet vállaló magánhadsereg (PMC), a Wagnerhez köthető egyik Telegram-csatornán szintén Muradovot okolták Vuhledar ostroma kapcsán a katonai sikertelenségekért.
Ebben a Telegramra feltöltött posztban válogatott obszcén kifejezések mellett azzal is megvádolták a tábornokot, hogy tulajdonképpen hullámokban küldi mészárszékre a katonáit,
és ha nem a távolból követné az eseményeket, a katonái már rég kivégezték volna. Mint a rövid posztot zárják, erre már voltak példák, és Muradov lenne a következő.
Azonban azt, hogy a tábornokot valóban leváltották, jelenleg hivatalosan senki sem erősítette meg. A háború kapcsán naponta közleményeket kiadó és az egyik legpontosabb nyilvános adatokat közlő, washingtoni székhelyű Study of War (ISW) think tank arról ír, hogy Muradov leváltásáról már napok óta pletykálnak a közösségi oldalakon, ahogy a nyugati katonai körzet parancsnokának, Jevgenyij Nikoforov ezredesnek a menesztéséről is többször pletykáltak. Ugyanakkor jelenleg sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják, hogy a háborúpárti Telegram-csatornák által közölt információk valóban pontosak-e.
Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ legutóbb akkor említette a Szíriát, Hegyi-Karabahot és Ukrajnát is megjárt 50 éves tábornokot, amikor a napokban állítólag szintén menesztett Nikoforovval együtt állami kitüntetésben részesült.
Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, szerdai percről percre frissülő cikkünket itt találja.
(Borítókép: Jobb oldalon Rusztam Muradov 2023. március 4-én. Fotó: Russian Defence Ministry / Reuters)