Elutasították a kilakoltatott kijevi szerzetesek keresetét
A szerzetesek azt szerették volna elérni a keresetükkel, hogy érvénytelenítsék a műemlékegyüttes vezetőségének határozatát. Ez utóbbi ugyanis felbontotta az egyházzal 2013 júliusában kötött szerződést a Lavra területén lévő vallási épületek és egyéb, állami tulajdonban lévő ingatlanok ingyenes használatáról,
utcára téve az Ukrán Ortodox Egyház szerzeteseit.
A bíróság a döntését indokolva kifejtette: a felperes nem tudta bizonyítani vagy alátámasztani azokat az állításait, amelyek szerint az UPC-nek a Lavra területéről való „kilakoltatása” esetén fennáll a tulajdon megsemmisülésének vagy megrongálódásának, illetve harmadik fél tulajdonába vagy használatába átadásának a veszélye, valamint azt sem, hogy sérül Ukrajna állampolgárainak a vallásszabadsághoz és a lakhatáshoz való joga.
A Kijev által oroszbarátnak tartott UPC szerzeteseit a hónap elején szólították fel arra, hogy március 29-éig hagyják el a keleti szláv kereszténység legfontosabb központjának tekintett építményt.
A kulturális minisztérium döntése alapján az UPC-nek tehát legkésőbb szerdán el kellett volna hagynia a Lavrát, amit nem tettek meg, csütörtökön még istentiszteletet tartottak orosz nyelven.
Csütörtökön akarta megkezdeni munkáját a barlangkolostor tulajdonában lévő ingatlanok átvételével és átadásával foglalkozó bizottság, de
az UPC hívei nem engedték be a testület tagjait a Lavra területére.
Pavlo, a Moszkvai Patriarchátus ukrán ortodox egyházának metropolitája garanciát adott rá, hogy Isten nem bocsátja meg Volodimir Zelenszkij elnöknek, amiért kilakoltatta a moszkvai egyházat a kijevi Lavrából.