Törmelék csapódott be Tajvan közelében Kína miatt
A műhold Tajvan északi partjai felett haladt el, és a rakétából származó törmelék az említett zónán belülre esett − mondta a forrás, hangsúlyozva, hogy a törmelék nem érintette a terület „belső biztonságát” − közölte az MTI.
A pekingi állami média megerősítette egy új időjárási műhold felbocsátását egy észak-kínai űrközpontból, helyi idő szerint vasárnap 9 óra 36 perckor (magyar idő szerint 3 óra 36 perckor).
Titokzatos űreszközt állított pályára Kína
Feltételezések szerint ez Kína válasza az amerikai hadsereg űrhajójára.
A tajvani fővárostól, Tajpejtől mintegy 160 kilométerre fekvő tengeri tilalmi övezetben vasárnap, helyi idő szerint 9 és 15 óra között hajózási tilalmat rendeltek el a rakétatörmelék lehetséges lezuhanása miatt − közölték a Tajvannal szemben fekvő dél-kínai tartomány, Fucsien tengerészeti hatóságai.
A CCTV kínai állami televízió által sugárzott felvételeken egy fehér rakéta volt látható, amint a mongol határ közelében, a Kanszu tartományban lévő Csiucsüan űrközpontközpontból felemelkedik, füst- és porfelhőt hagyva maga után.
A műhold a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az időjárás-előrejelzés, a katasztrófák megelőzése és enyhítése, az éghajlatváltozásra való reagálás és az ökológiai védelem területén nyújt majd szolgáltatásokat.
A kínai rakétaindítás előzménye, hogy Peking nagyszabású figyelmeztető hadgyakorlatot tartott Tajvan körül, miután Caj Jing-ven tajvani elnök a múlt héten az Egyesült Államokban találkozott Kevin McCarthyval, a washingtoni képviselőház elnökével.
Kína Tajvant saját területének tekinti, és ellenez minden, a tajvani vezetés és külföldi tisztségviselők közötti zajló kommunikációt. Tajvan viszont elutasítja Kína szuverenitását csorbító követeléseit.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Külföld
Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békefenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket
Úgy vélik, a missziónak teljesen semlegesnek kell maradnia.
19 perce
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
20 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
február 28., 17:48
- Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
11 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
9 órája
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket
Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.
február 28., 09:50
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak
Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
február 28., 10:34
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
7 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
9 órája
- Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője
Rose Girone 113 éves volt.
február 28., 13:28
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
10 órája
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában
Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.
február 28., 11:38
- Külföld
Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr
A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.
február 28., 10:41
- Külföld
Óriási hibát vétett a nagyszebeni kórház, rossz család kapott hírt hozzátartozójuk haláláról
A rokonok már a temetést intézték.
február 28., 11:15