Szigorítják a fejkendőviseletet Iránban

2023.04.24. 15:38
Iránban hétfőtől tilos a belépés a történelmi emlékhelyekre és múzeumokba azoknak a nőknek, akik nem hajlandók viselni az iszlám fejkendőt (hidzsábot) – jelentették be a síita állam hatóságai.

Mortaza Adibzádeh, az iráni múzeumokért felelős tanács igazgatója a tilalmat a közbiztonság garantálásával és a szent helyek védelmével indokolta – derült ki az Etemád című reformista iráni lap tájékoztatásából.

A rendelet értelmében a hidzsábot nem viselő nők ezentúl nem mehetnek el többek között az iráni nemzeti múzeumba, sem a világszerte ismert, UNESCO-világörökségnek számító Perszepoliszba sem.

Az MTI beszámolója szerint az utóbbi hetekben számos fotó és videó került fel a közösségi platformokra fejkendőt nem hordó iráni lányokról, akik a győzelem jelét mutatják különböző ismert iráni emlékhelyek környezetében, többek között a Perszepolisznál is.

1983 óta kötelező a fejkendő viselete

A tavaly szeptemberben kitört tüntetéssorozat óta sok iráni nő hagyott fel a kendőviselettel, amelyet az 1979-es iráni iszlám forradalom győzelmét követően, 1983-ban tettek kötelezővé. A tüntetéssorozat egy fiatal kurd nő, Mahsza Amini halálakor robbant ki, akit a kendőviselési szabályok megsértése miatt vett az erkölcsrendészet őrizetbe, ahol néhány nap múlva tisztázatlan körülmények között meghalt.

A rendőrség április közepén a fejkendő viselését ellenőrző térfigyelő kamerákat helyezett üzembe, a technológiát a törvényt megsértők „intelligens azonosítására alkalmazzák” a közlemény szerint.

A múlt héten a hatóságok emellett arról is tájékoztattak, hogy 155 üzletet zárattak be, amiért nem tartatták be a hidzsáb viselését, és 3500, kendőt nem hordó nőnek küldtek figyelmeztető sms-t országszerte. Az iráni törvények értelmében a kendőviselésnek ellenszegülő nők akár két hónap börtönbüntetésre is számíthatnak.