Kijev üzent: Magyarország megszegte az EU alapelveit
További Külföld cikkek
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
„Ukrajna NATO-csatlakozása a teljes körű konfliktus kirobbanásának kockázata nélkül csak akkor lehetséges, ha Oroszország jóváhagyja ezt a lépést” – ezt Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese mondta az Izvesztyija című orosz lapnak. A szakértők szerint ez „az európai biztonsági rendszer végső összeomlásához” vezetne.
Dúró Dóra az orosz lapnak úgy nyilatkozott, hogy Magyarország nem lelkesedik azért, hogy Ukrajnát az észak-atlanti szövetség tagjai között lássa, különösen a Kárpátalján élő magyarok helyzete miatt. Oroszország pedig már korábban jelezte, a „különleges művelet” egyik célja pont Ukrajna NATO-ba való integrációjának megakadályozása volt. A szakértők egyértelműen úgy látják, Ukrajna csatlakozása a blokkhoz valószínűtlen, pusztító következményei lennének.
Dúró Dóra kijelentésére már reagált az ukrán külügyminisztérium, Oleh Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője például úgy fogalmazott, hogy Ukrajnának szuverén joga szabadon megválasztani a biztonsági lehetőségeit. „Ezt a jogot többször megerősítették valamennyi NATO-tagállam, így Magyarország szintjén is” – hangsúlyozta. Később azonban újabb ukrán politikus ragadta meg a szót.
„Ne árulja el népe emlékét!”
Ukrajnának nincs szüksége Oroszország engedélyére a NATO-csatlakozáshoz! – szögezte le Olena Kondratyuk, az ukrán parlament alelnöke. Hozzátette, „Dúró Dórát pedig, aki ezt a kijelentést tette, szeretném emlékeztetni, hogy Európa olyan hely, ahol a határokat és a szuverenitást tiszteletben tartják”.
Az Európai Unió, amelynek Magyarország is tagja, politikai unió, amelynek egyik alapelve a szolidaritás. És az utóbbi időben Magyarország gyakran megsértette ezt a szolidaritást. Továbbra is remélem, hogy idézett szavai torzításnak minősülnek. Vagy tévedés, amiért majd bocsánatot kér. Ha nem, akkor ez újabb ok arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy Magyarország kinek az oldalán áll
– fogalmazott Kondratyuk.
„Amikor Magyarország 1999-ben belépett a NATO-ba, nem volt szüksége Oroszország engedélyére. Szeretném emlékeztetni a képviselőasszonyt az 1956-os történelmi eseményekre is, amikor a volt Szovjetunió diktatórikus rendszere eltiporta a demokrácia csíráit Magyarországon” – fogalmazott bejegyzésében az ukrán politikus. Elmondta, hogy „magyarok tízezrei estek áldozatul az elnyomásnak, és ezrek vesztették életüket! Hát nem tanít minket a történelem? Lehetséges-e a NATO ernyője alatt lenni, és közben megpróbálni együtt játszani a Szovjetunió követőivel – a mai Putyin-rezsim a terrorista Oroszországban? Ne árulja el népe emlékét, képviselőasszony!” – zárta gondolatait Kondratyuk.