Homokvihar volt az Egyesült Államokban, többen meghaltak az autópályán
További Külföld cikkek
-
Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Keményen lecsap a rapperekre a líbiai rezsim
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Az állami rendőrség vezetőjének beszámolója szerint legkevesebb 40-60 személyautó szaladt egymásba. A tömegbalesetben két kisteherautó kigyulladt az állam fővárosa, Springfield közelében.
Ryan Starrick kapitány több halálos áldozatot említett az első közleményében és azt mondta, hogy több mint 30 embert vittek kórházba – számolt be az MTI.
Illinois állam közlekedési minisztériuma azt közölte, hogy a forgalmas, államokat összekötő I–55-ös autópályát lezárták a sorozatos karambolok miatt, amelyeket a látótávolságot nagymértékben korlátozó homokvihar okozott. A hatóságok felszólították a járművezetőket, hogy keressenek alternatív útvonalakat.
A helyszínen készült videófelvételeken számos jármű látható. Míg egyes ütközések viszonylag kisebbnek tűnnek, mások sokkal súlyosabbak voltak, az egyik felvételen három egymásba csapódott nyerges vontató látható, jegyezte meg a Carscoops.
Magyarországon is előforduló jelenség
Hasonló tömegszerencsétlenség történt nemrég idehaza, március 11-én porvihar okozott tragédiát az M1-es autópályán Herceghalomnál.
Magyarország egyik legsúlyosabb közúti közlekedési balesetében 40 ember sérült meg, akik közül egy ember meghalt; két ember életveszélyes állapotban van; 12 ember – négy gyermek és nyolc felnőtt – súlyos, míg 25 ember, 6 gyermek és 19 felnőtt könnyű sérüléseket szenvedett – tájékoztatott közösségi oldalán a BRFK.
A balesetet lokális porátfúvás okozhatta, melynek következtében hirtelen lecsökkentek a látási viszonyok.