Újabb amerikai államban tiltották be az abortuszt a 12-ik hét után

2023.05.17. 07:55
Az észak-karolinai törvényhozás kedd este betiltotta a legtöbb abortuszt a terhesség 12. hete után, és megszavazta a demokrata Roy Cooper kormányzó vétójának felülbírálását. Egy hasonló intézkedésnek a következő napokban Nebraskában lesz a végszavazása.

Az állami szenátus kedd délután 30-20 arányban szavazta meg a vétó felülbírálását, a képviselőház pedig 7248 arányban megerősítette azt. „Szégyen" kiáltások voltak hallhatók a képviselőházban, miután a kamara − a republikánus párt nemrég kialakult többségével − jóváhagyta az intézkedést − írta meg a The Washington Post

A törvényjavaslat jelentősen szűkíti a legális abortuszok lehetőségét, de nem éri el azoknak a törvényeknek a szigorát, amelyek a Roe kontra Wade ügyben hozott legfelsőbb bírósági ítélet óta léptek életbe délen és középnyugaton.

Dél-Karolinában a republikánusok egy olyan törvényjavaslatot terjesztenek elő az állami törvényhozásban, amely megtiltaná a legtöbb abortuszt, amint a magzat szívműködését észlelik, ami a terhesség hatodik hete körül van. Az államban egy majdnem teljes tilalom nemrégiben elbukott.

Egészen a közelmúltig az észak-karolinai törvényhozásnak nem volt reménye arra, hogy bármilyen abortusztilalmat elfogadjon, Cooper vétója miatt. Áprilisban azonban a dinamika megváltozott, amikor a republikánusok megszerezték annak felülbírálásához szükséges szavazatokat, miután Tricia Cotham képviselőnő elhagyta a Demokrata Pártot és a Republikánus Párthoz csatlakozott.

Amikor a 12 hetes tilalmat május elején Cotham támogatásával eredetileg elfogadták, Cooper agresszív erőfeszítéseket tett a vétó felülbírálatának megakadályozására, célba véve néhány mérsékelt republikánust, köztük Cothamet, akik kampányaikban ígéretet tettek arra, hogy ellenzik az abortusz további korlátozását.

Ha csak egyetlen republikánus is betartja a képviselőházban vagy a szenátusban a nők reproduktív egészségének védelmére tett kampányígéretét, akkor megállíthatjuk ezt a tilalmat

− mondta Cooper a törvénytervezet megvétózása előtt tartott szombati gyűlésen, amelyet az abortuszjogok támogatóinak tömege vett körül.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Megszületett az elsőfokú ítélet.

február 26., 14:02

  • Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.

február 26., 15:03

  • Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

23 perce

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.

február 26., 12:35

  • Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.

február 26., 17:33

  • Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.

február 26., 19:13

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.

február 26., 06:17

  • Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.

február 26., 17:19

  • Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.

február 26., 08:37

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

55 perce

  • Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.

február 26., 06:46

  • Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.

február 26., 11:28

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat

Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat

Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.

február 26., 06:56

  • Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

A következő három évben várhatók a leépítések.

február 26., 06:29

  • Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.

február 26., 09:07

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

38 perce

  • Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.

február 26., 06:25

  • Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.

február 26., 12:02