A Pentagon közölte: egy könyvelési hiba miatt további 3 milliárd dollárt adhatnak Ukrajnának

GettyImages-1366827904
2023.05.19. 15:58
A Pentagon jelentősen csökkentette az Ukrajnának küldött fegyverek becsült értékét, így legalább 3 milliárd dollár szabadul fel az ukrán csapatok ellátására az Oroszország elleni háborúban a következő hónapokban.

A Biden-kormányzatra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy magyarázatot adjon arra, hogyan szándékozik továbbra is támogatni Ukrajnát anélkül, hogy a Kongresszustól kérné a költségvetés kibővítését. Csütörtökön a Pentagon és a külügyminisztérium tisztviselői közölték a kongresszus munkatársaival, hogy felfedeztek egy könyvelési hibát, amely több forrást tehet elérhetővé Ukrajna tervezett nyári ellentámadása előtt − írja a The New York Times

A Pentagon tisztviselői csaknem két hónappal ezelőtt jöttek rá a hibára − mondta a Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője, aki névtelensége megőrzése mellett beszélt az elszámolási folyamatokról.

De ahelyett, hogy a kongresszus aggodalmait csillapították volna, a felfedezést frusztráció és düh fogadta, mivel egyes törvényhozók bírálták a Biden-kormányzatot a szerintük rendkívül zavaró hiba miatt.

Ezeket a pénzeszközöket a közelgő ellentámadáshoz szükséges plusz készletekre és fegyverekre lehetett volna fordítani, ahelyett, hogy a költségvetési év hátralévő részére beosztották volna a pénzeszközöket

− fogalmazott közös nyilatkozatában Michael McCaul texasi képviselő, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke és Mike D. Rogers alabamai képviselő, a képviselőház hadügyi bizottságának elnöke.

Felszólították a kormányt, hogy „pótolja ezt az értékes elvesztegetett időt” azzal, hogy nagy hatótávolságú rakétákat és kazettás bombákat küld Ukrajnának, aminek eddig ellenállt.

Az adminisztráció tisztviselői szerint hibájuk a helytelen értékelésben rejlett, azzal magyarázva ezt, hogy az egyes tételek árát aszerint számították ki, mennyibe kerülne a cseréjük új felszerelésre, ahelyett, hogy az eladási értéküket vették volna alapul, ami alacsonyabb.

A kormányzat és a kongresszus tisztviselői szerint ugyanezt a változtatást tervezik a Pentagon meglévő készleteiből Tajvanra küldhető fegyverek fennmaradó körének értékelésénél is végrehajtani.

Ez a túlértékelés nem korlátozta az Ukrajnának nyújtott támogatásunkat, és nem befolyásolta a fegyverek harctérre történő áramoltatásának képességét

− mondta Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője egy nyilatkozatban.

A kongresszus munkatársai hitetlenkedésüknek adtak hangot, hogy a kormánynak 15 hónapnyi idejébe telt a háború idején, hogy egy ilyen alapvető és mégis kulcsfontosságú számviteli hibát feltárjon. Néhányan azt mondták, hogy úgy gondolták, hogy a revízióval a hivatalnokok fenntarthatják a készleteket egy olyan időszakra, amikor az Ukrajna számára rendelkezésre álló pénzeszközök kifutásának veszélye fenyegeti őket.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, pénteki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

(Borítókép: Katonai felszerelések érkeztek az Egyesült Államokból a Kijev melletti Boriszpil repülőtérre 2022. január 25-én. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)