Még üldözik a magyar vállalkozó gyilkosát

2023.05.23. 19:58
Három embert elfogtak, egyet köröznek a meggyilkolt szlovákiai magyar vállalkozó ügyében – jelentették be a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az elfogott három férfi szlovák állampolgár, közülük kettőt Szlovákiában, egyet Magyarországon vettek őrizetbe. A körözött személy – Sárközi Gergely – magyar, szerepel a rendőrség honlapján, a police.hu-n a körözési toplistán.

A negyvennégy éves Sárközi Gergely veszélyes, fegyvere van 

– mondta a sajtótájékoztatón Jeney Áron ezredes, a KR NNI igazgatója. Ezért azt tanácsolta, senki ne próbálja meg feltartóztatni, valamint azt üzente a menekülő férfinak, minél hamarabb adja fel magát. Jeney Áron emlékeztetett: a rendőrség május 3-án kapott bejelentést arról, hogy ég egy autó a Veszprém vármegyei Pápateszér és Csót közötti erdős területhez közel.

A helyszíni szemle igazolta, hogy a jármű a szlovákiai Csicsóról eltűnt vállalkozó, Sz. Tibor tulajdona. A környéken elrendelt kutyás keresés eredményeként megtalálták az áldozat megcsonkított, megégetett holttestét, majd a tetoválásai alapján azonosították – mondta el.

Hiripi Gábor, a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály vezetője elmondta, hogy a vizsgálatban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság is részt vett, mert a rendőrök által keresett, Peugeot típusú autót egy térfigyelő kamera rögzítette egy téti benzinkúton. A kocsi sofőrje a még körözés alatt álló Sárközi Gergely lehetett, aki a töltőállomáson véres bankjeggyel fizetett. A Peugeot-t később szintén felgyújtották – tette hozzá.

Rudolf Patka, a NAKA nyugati részlegének igazgatója elmondta, hogy Sz. Tibor eltűnését korábban bejelentették Szlovákiában, arról, hogy a vállalkozó bűncselekmény áldozata lett, a nyomozóknak nem volt információjuk – írja az MTI. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

9 perce

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.

február 28., 09:32

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában

Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában

Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.

február 28., 11:38

  • Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.

február 28., 06:13