Joe Biden olyat tett, amit eddig még soha

2023.06.03. 11:20
Először mondott beszédet a dolgozószobájából az amerikai elnök, aki az adósságplafon kapcsán a kétpárti együttműködés és a politikai nyugalom fontosságáról beszélt.

Június 2-án este először szólt közvetlenül a Fehér Ház dolgozószobájából, az Ovális Irodából az amerikai állampolgárokhoz Joe Biden amerikai elnök – tudósít róla többek között az ABC News.

A legtöbb hírcsatorna által főműsoridőben, élőben közvetített 12 perces beszédben Joe Biden a nemrég a Kongresszus által elfogadott adósságplafon felfüggesztéséről fejtette ki hosszabban a véleményét.

Az elnök szerint ugyan az alkuban nem lehetett minden félnek minden kívánságát teljesíteni, de a két párt együttműködésével elkerülték a legrosszabb forgatókönyvet, a technikai államcsődöt, aminek hatásai nem csak az amerikaiak életét és az ország gazdaságát érintették volna rosszul.

Szerinte ezt a kétpárti együttműködés nélkül nem tudták volna elérni, és beszéde elején többször is kitért arra, miért látja fontosnak, hogy a két mainstream amerikai párt együttműködjön a fontos kérdésekben.

Tudom, hogy a kétpárti együttműködés nehéz, ahogy az egység megteremtése is, de soha nem adhatjuk fel. Mert az ilyen pillanatokban, amilyeneket most élünk át, amikor az amerikai gazdaság és a világgazdaság összeomlásának a kockázata fennáll, nincs más út, függetlenül attól, milyen nehéz a politikai helyzetünk, egymást nem ellenségként, hanem amerikai társakként kell látnunk

– fogalmazott az elnök, aki a beiktatási beszédét megidézve hozzátette, az amerikaiaknak abba kellene hagyni az egymással való kiabálást, le kellene nyugtatni a kedélyeket, és együtt kellene dolgozniuk az ország fejlődése érdekében.

Emellett diplomatikusan megdicsérte mind Kevin McCarthy republikánus házelnöknek és csapatának, mind a Fehér Ház tárgyalóinak a munkáját. Mint mondta, mindenki felelősségteljesen cselekedett, a politikai érdek helyett pedig az ország javát nézték a tárgyalás során.

Levegőhöz jut a Biden-kabinet

Biden szombaton fogja aláírni a héten a Képviselőházban, majd a Szenátusban is megszavazott törvényjavaslatot, ami 2025 januárjáig nagymértékű kiadáscsökkentés mellett felfüggeszti az adósságplafon használatát, így mind az elnök, mind a Demokrata Párt és a Republikánus Párt levegőhöz jut.

Mint azt az erről szóló magyarázócikkünkben kifejtettük,

a döntéssel lényegében csak eltolták az adósságplafonról való megállapodást, mivel technikailag azt nem emelték meg, csak felfüggesztették.

Igaz, amikor 2025 januárjában lejár a felfüggesztés, akkor majd az adott szinten húzzák azt meg.

Ezzel Biden adminsztrációja levegőhöz jut, annak ellenére, hogy az alku érdekében nagyon sok, a demokraták és az elnök számára fontos szakpolitikai program költségvetését csökkentették, ráadásul az elkövetkezendő két évben lényegében csökkentenék a szövetségi állam kiadásait: 2024-ben ugyanis csak egy százalékkal költhet többet 2023-hoz képest az állam, ami a jelenleg 4,93 százalékos infláció mellett azt jelenti, kevesebb pénzt fordíthatnak a szövetségi programokra a jövőben.

Amellett, hogy az adósságplafon felfüggesztésével elkerülték a technikai államcsődöt, mindkét párt abban reménykedhet, hogy a 2024-es választások után megszűnik az osztott kormányzás, amivel könnyebb lesz majd hosszabb időre is megemelni az Egyesült Államokon kívül nem sok országban használt plafon mértékét.

Arról, hogyan jutottak a felek egyezségre, illetve miben állapodtak meg, bővebben ebben a cikkünkben írtunk, míg az adósságplafon körüli politikai harcokat, illetve magát az adósságplafont az alábbi cikkünkben fejtettük ki részletesen.