Visszaadta a magyar kormány Ukrajnának a Krímet
További Külföld cikkek
Mint azt korábban megírtuk, a magyar kormány új, béketárgyalásokat sürgető videójában látható képsorokon Ukrajnát úgy ábrázolták, mint amelynek már nem része a Krím félsziget. Azonban a kormány nem sokkal később a videót törölte, és újat töltött fel, amiben már a Krím is Ukrajna részeként van ábrázolva.
A változtatást a kormány nem kommentálta, azonban a kampányon korábban több ukrán portál is felháborodott, és az ukrán külügy is reagált a videóra, mégpedig egy hivatalos szóbeli figyelmeztetéssel.
A demars egyfajta szóbeli jegyzék a diplomáciában, amit egy írásbeli szokott követni, amennyiben nem javulnak a kapcsolatok.
A Krím félsziget Ukrajna részét nem képező területként való megjelölése ellentmond a hivatalos, Budapest által többször kinyilvánított álláspontnak, miszerint Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását nemzetközileg elismert határain belül
– olvasható az ukrán külügyminisztérium közleményében.
Kijev szerint Magyarországnak fel kellene hagynia a provokációval, és eleget kellene tennie az európai uniós, NATO-, valamint ENSZ-tagságból eredő kötelezettségeinek. Ugyanis az ukrán kormány szerint az Oroszország agresszív politikájával való játszadozás nem járul hozzá az európai béke mielőbbi helyreállításához, amit a magyar kormány nyilvánosan szorgalmaz.
Oroszország 2014-ben megszállta a Krímet, amelyet azóta országa részének tekint. Ukrajna eközben továbbra sem adja fel, visszaköveteli a tőle elcsatolt félszigetet. Az Európai Unió és az Egyesült Államok pedig szankciókkal sújtja Oroszországot az annexió miatt. Ukrajna mindemellett azzal vádolja az orosz hatóságokat, hogy súlyos jogsértéseket követ el a megszállt félszigeten, különösen a krími tatárok ellen.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
15 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
1 órája
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.
2 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
2 órája
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
3 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
4 órája
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
57 perce
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
6 órája
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
7 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
45 perce
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
3 órája
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
A rendőrség eljárást indított.
22 perce
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13