Titkos megbeszélést tartottak a világ vezető hírszerzési tisztjei

2023.06.04. 15:55
A világ nagy hírszerző szerveinek mintegy kéttucatnyi vezető tisztviselője tartott titkos megbeszélést a hétvégén Szingapúrban a Shangri-La Párbeszéd biztonsági találkozó keretében.

Az ilyen találkozókat a szingapúri kormány szervezi, és már évek óta diszkréten, a biztonsági csúcstalálkozóval párhuzamosan egy külön helyszínen tartják – írja a Reuters öt különböző forrásra hivatkozva.

Az Egyesült Államokat Avril Haines, a nemzeti hírszerzés igazgatója, országa hírszerző közösségének vezetője képviselte, míg Kína a két szuperhatalom közötti feszültségek ellenére is a jelen lévő országok között volt. Továbbá Samant Goel, India tengerentúli hírszerző ügynökségének, a Research and Analysis Wingnek a vezetője is részt vett a megbeszélésen.

A találkozó fontos helyet foglal el a nemzetközi árnyéknapirenden. Tekintettel az érintett országok körére, ez nem a szakmaiság fesztiválja, hanem sokkal inkább a szándékok és az alapvonalak mélyebb megértésének elősegítése

– mondta egy, a megbeszélésekről tudomással bíró személy.

Elmondása szerint van egy ki nem mondott kódex a hírszerzési szolgálatok között, miszerint akkor is tudnak beszélgetni, amikor a hivatalosabb és nyíltabb diplomácia nehezebb. Ez nagyon fontos tényező a feszültségek idején, és a szingapúri esemény ezt segíti elő – tette hozzá a forrás.

A hírszerzési találkozón Oroszország ukrajnai háborúja és a nemzetközi bűnüldözés is napirendre került. A források szerint a megbeszélés hangneme együttműködő és kooperatív volt, nem pedig konfrontatív.

A Shangi-La Párbeszéd találkozón 49 ország több mint 600 küldöttje három napon át tartott plenáris üléseket, valamint zárt ajtók mögött zajló két- és többoldalú megbeszéléseket.