Előre látták Putyin céljait és Oroszország lehetőségeit

Az idén 100 éves, volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, Henry Kissinger magyarul is megjelent Az állam vezetéséről című könyvében arra figyelmeztetett, „bár az internetnek köszönhetően a hírek és adatok minden eddiginél gyorsabban elérhetők, az információ e túltengése aligha tett bennünket egyénileg tájékozottabbá – nemhogy bölcsebbé”.

Kissinger szerint miközben elhanyagolhatóvá válik az információhoz való hozzáférés „költsége” – ahogy az internet esetében történik –, a jelek szerint úgy gyengül a késztetés is, hogy az információt megjegyezzük.

Noha egy-egy tény elfelejtése talán nem számít, az információk rögzítésének szisztematikus elmulasztása megváltoztatja felfogásunkat és gyengíti elemzőképességünket. A tények ritkán maguktól értetődőek; jelentőségük és értelmezésük a kontextustól és a relevanciától függ. Ahhoz, hogy az információ átalakuljon valamivé, ami akár egy kicsit is hasonlít a bölcsességhez, azt a történelem és a tapasztalat tágabb kontextusába kell illeszteni

– fejtette ki a volt amerikai diplomata.

Az állam vezetéséről szóló munkájában a mély műveltség megszerzésére, az intenzív könyvolvasásra és a kritikai feldolgozásra ösztönöz, elsősorban a politikával foglalatoskodóknak, a jövő vezetőinek üzenve. Aligha vitatható, hogy ez hasznos tanács. De ez általában is igaz, ha a politikai pálya helyett „csak” a tájékozódás a célunk. A kontextushoz, a folyamatok megértéséhez hozzátartozik a memoárok, a történeti és politikatörténeti munkák megismerése.

Kissinger az amerikai külpolitika egyik legismertebb és nem kevésbé vitatott alakja, akinek több könyve – Diplomácia, Világrend, Kínáról, Fehér házi éveim és most már Az állam vezetéséről – is olvasható magyarul. Két jelentős kortársáról már kevesebb szó esik: Zbigniew Brzezinski Magyarországon is ismert, Brent Scowcroft alig.

Elnökök tanácsadói

Brzezinski is európai gyökerekkel rendelkezett, mint Kissinger. Lengyelországban született 1928-ban (Kissinger 1923-ban Németországban), apja lengyel diplomata volt, ezért a család sokat utazott és költözött. Éltek a náci Németországban és a sztálini Szovjetunióban is. Brzezinski már Kanadában érettségizett le és a második világháború időszakát is itt élte át. Később, 1953-ban a Harvardon doktorált, akárcsak Kissinger, akivel az egyetemen ismerkedtek össze. Mindketten magasra jutottak az amerikai politikában és a külpolitika, a geostratégia formálóivá váltak.

Brzezinski 1977 és 1981 között Jimmy Carter nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, de más amerikai elnököknek is dolgozott és tanácsot adott. Demokrata párti volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy republikánus elnökökkel is egyetértsen, vagy azok politikáját támogassa, olykor a demokratákkal szemben. Kissingerrel rivalizáltak, de tisztelték egymást. Brzezinski 89 évesen 2017. május 26-án halt meg, egy nappal Kissinger 94. születésnapja előtt. A The New York Times azt írta róla, hogy olyan ember volt, aki határtalan buzgalommal osztotta meg határozott véleményét.

Brent Scowcroft 1925-ben született az Egyesült Államokban. A Nemzeti Hadiakadémián diplomázott, a Columbia Egyetemen doktorált, 1971-ben Richard Nixon amerikai elnök katonai asszisztense lett. 1973-tól Kissinger helyetteseként dolgozott, 1975-ben őt váltotta a nemzetbiztonsági főtanácsadói székben Gerald Ford elnöksége alatt.

1989 és 1993 között ugyanezt a posztot töltötte be George H. W. Bush amerikai elnök mellett. Scowcroft szintén több más amerikai elnöknek is tanácsokat adott, ahogy Kissinger és Brzezinski. Pártsemleges külpolitikai irányvonala ellenére hűséges republikánus maradt. A hidegháború utáni amerikai diplomácia egyik atyja. Büszke volt a szerepére, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy a Kreml tetejéről lekerüljön a szovjet zászló, noha nem gondolta volna, hogy ezt valaha is látja. Szerinte Mihail Gorbacsovnak ragyogó képességei voltak, de akadt egy végzetes hibája: képtelen volt kemény döntéseket hozni, majd kitartani mellettük. 

2002-ben a The Wall Street Journalban „Ne támadjuk meg Szaddámot!” címmel cikke jelent meg, amelyben ellenezte a fiatalabb Bush elnök iraki háborúját. A 2001. szeptember 11-e utáni amerikai közhangulat miatt bátor kiállás volt, Kissinger és Brzezinski óvatosabban „zárkóztak fel” hozzá, inkább a kormányzati tervek megvalósításának mikéntjét bírálták, nem pedig a miértjét.

Brent Scowcroft 95 éves korában, 2020-ban halt meg. Életrajzírója, Bartholomew Sparrow az írta róla: úgy tekintette át a nemzetközi terepet, mint egy nagy játékos a sakktáblát, mindig körültekintően használta és elemezte az információkat, megfontolt ítéleteket hozott, tárgyilagosan értékelte a bizonyítékokat. „Brent Scowcroft általában finoman, feltűnésmentesen gyakorolta hatalmát, csendben befolyásolta a politikát meglátásai erejével és meggyőzőképességével” – olvasható a 2015-ös A stratéga című életrajzban.

Brzezinski egy tucat könyvet írt, közülük több magyarul is megjelent, mint például A nagy sakktábla és a Stratégiai vízió. Scowcroftról három könyv jelent meg magyarul, az életrajza (Bartholomew Sparrow – A stratéga), egy beszélgetés George H. W. Bush elnökkel (Átalakított világ) és egy másik beszélgetés leirata Brzezinskivel (Amerika és a világ). Utóbbi a 2008-as amerikai elnökválasztás küszöbén ültette egy asztalhoz a két geostratégát, és David Ignatius újságíró kérdezte őket.

Másnapos Nyugat, öntelt Amerika

Azóta tizenöt év telt el, Brzezinski és Scowcroft meghalt már, mégis rengeteg aktualitása van a beszélgetésüknek: milyen kihívásokkal kell szembesülnie az Egyesült Államoknak, mi a szerepe a világban, hogyan kellene viszonyulnia a felemelkedő Kínához, milyen veszélyei vannak az orosz politikának, amelyet a birodalmi múltja kísért. Ezek a kérdések ma is nyitva állnak, a két veterán hidegháborús nemzetbiztonsági tanácsadó válaszainak egy része most is érvényes, vagy „csupán” segítenek megérteni a jelen konfliktusait, és az azokhoz vezető utat.

Brzezinski úgy gondolta, hogy három nagy változás határozza meg a század kihívásait. Az elsőt „globális ébredésnek” nevezte, amely azt jelenti, hogy az emberiség most először lesz politikailag aktív, és „ez nagy, egyben nagyon drámai változás”.

A második, hogy a globális hatalom középpontja az atlanti világtól a Távol-Kelet felé tolódik el.

Nem arról van szó, hogy az atlanti világ összeomlik, hanem arról, hogy elveszti az utóbbi öt évszázadban élvezett dominanciáját

– fogalmazott a lengyel származású geostratéga. Ennek a folyamatnak ma is tanúi lehetünk, éppen ez az Egyesült Államok és Kína közötti fokozódó feszültség forrása.

A harmadik változás, a közös globális problémák előtérbe kerülése, amelyeket kezelni kell, máskülönben nagy árat fizet a világ. „A klímaváltozásról és a környezetvédelemről beszélek, valamint a szegénységről és az igazságtalanságról” – tette hozzá Brzezinski.

Mindezeket meghatározó kihívásoknak tartotta, amelyekre Amerikának reagálnia kell, mert úgy vélte, hogy a válaszoktól függ majd a megmaradása és a világban elfoglalt helye. A klímaváltozás említése kiemelendő, mivel a széles közvélemény csak 2018−2019-ben kezdett el felfigyelni a súlyos környezeti és társadalmi hatásokra figyelmeztető hangokra. 2019-ben tett szert világhírnévre Greta Thunberg klímaaktivista. Abban az időben szaporodtak meg a „klímakatasztrófa” és a „klímaszorongás” témájában írt cikkek. Amikor 2008-ban Brzezinski a klímaváltozásról beszélt, az emberek többsége még csak valamiféle apokaliptikus sci-fiként vagy unalmas tudományos fejtegetésként tekintett a témára.

Brzezinskihez hasonlóan látta a világot Scowcroft, és mint mondta: a hidegháború hirtelen, történelmi léptéket tekintve egy szempillantás alatt véget ért, de utána „száz tűszúrásszerű bosszúság” támadt a világban.

Ahelyett, hogy a távcső egyik végéről Moszkvát néznénk, most a másik végébe bámulva milliónyi kisebb problémát látunk. Ugyanakkor a távcső korábbi használatából fakadó gondolkodás és intézményi háttér még mindig a régi

– jelentette ki. Scowcroft arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és a Nyugat még mindig másnapos a hidegháborútól, az intézmények (Védelmi Minisztérium, CIA, NATO, ENSZ) idejétmúltak, alkalmatlanok ellátni a megváltozott világ feladatait. Brzezinski számára az 1990-es évek az önelégültség megerősödésének, majd az Egyesült Államok szélsőséges arroganciájának kialakulását jelentette. Szerinte ezek a szeptember 11-ei New York-i terrortámadás után rendkívül önpusztító és demoralizáló cselekedetekhez vezettek.

Az önteltség azt az érzést táplálta, hogy a történelem megállt, és az Egyesült Államok valamilyen történelmi folyamat csúcspontján van. Brzezinski nem mondta ki, de Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember című 1992-es könyvére utalt, amely szerint – az Egyesült Államok által képviselt – liberális demokrácia az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja. Erre válaszul született meg Samuel P. Huntington 1996-os A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című műve. Huntington álláspontja az volt, hogy a hidegháború utáni világot nem a liberális demokrácia, hanem a vallásokon és a kultúrákon nyugvó civilizációk összecsapása határozza meg. Fukuyama optimistább volt, de az elmúlt évtizedek Huntingtont igazolták.

Az 1990-es években az arroganciát az a gondolat jelentette Brzezinski szerint, hogy a Szovjetunió összeomlása után az Egyesült Államok határozhatja meg a nemzetközi rendszer játékszabályait. Az új szabályokat úgy értelmezték az amerikaiak, hogy eldönthetik, mikor és hogyan kezdenek háborút, vagy hogyan akadályozhatják meg a háborúkat, és ezt szeptember 11-e után a gyakorlatba is átültették.

Az 1994-es Diplomáciában Kissinger is óva intette Amerikát az önelégültségtől. „Amerika ereje és értékei a világ vezető szerepére predesztinálja az országot, de ez nem jelenti azt, hogy úgy kellene tenni, mintha Amerika szívességet tenne más nemzeteknek a velük való kapcsolatok létesítésével, vagy mintha korlátlan lehetősége volna akarata keresztülvitelére kegyeinek megvonásával” – írta a volt amerikai külügyminiszter. Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok nincs jobb helyzetben ahhoz, hogy egymaga döntsön a világ ügyeiről, nagyobb befolyással bír, mint tíz évvel korábban, de a hatalom is több központ között oszlik el.

Kissinger és Brzezinski is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az amerikaiak nem elég tanultak a világban betöltött és a betölteni kívánt szerepükhöz képest. Utóbbi a Brent Scowcrofttal folytatott beszélgetésében kitért rá, hogy az amerikaiak nem ismerik a földrajzot, sok főiskolás képtelen megtalálni a térképen Nagy-Britanniát, és a harminc százalékuk képtelen azonosítani a Csendes-óceánt.

Nem tanítunk világtörténelmet, nem tanítunk világföldrajzot. Szerintem a legtöbb amerikai nem rendelkezik azzal a tanultsággal, amelyre egy inspiráló, és ezért vezető Amerikának szüksége lesz, ha azt akarja tenni, amit a huszonegyedik század megkövetel majd tőlünk

– hívta fel a figyelmet Brzezinski. Hozzá kell tenni, hogy erről tizenöt évvel ezelőtt beszélt az egykori nemzetbiztonsági főtanácsadó.

A jelen helyzetről Kissinger azt írta az állam vezetéséről szóló 2022-es könyvében, hogy bizonyos jelek arra utalnak, bukdácsol a meritokrácia, a nyugati oktatási intézmények már nem érzik feladatuknak, hogy polgárokat – köztük potenciális államférfiakat – neveljenek, miközben a civil hazafiságot háttérbe szorította az identitásalapú frakcionalizmus és a versengő kozmopolitizmus.

Amerika nem Róma, Kína nem Bizánc

2008-ban Brzezinski azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak tisztelettel kell kezelnie a kínaiakat, mert nem egy olyan civilizációról van szó, amelyiket könnyen meg lehet félemlíteni. Ha elkezdik kioktatni őket arról, hogy miként viselkedjenek, akkor elutasítóak lesznek. Az együttélés és egy olyan külpolitika mellett érvelt, amelyik nem növeli a gazdasági súrlódásokat geopolitikai összecsapásokká. Az Egyesült Államoknak meg kell próbálnia egy stabilitási keretet létrehoznia, amely nem csupán a Kínával fennálló viszonyra korlátozódik, hanem annak szomszédjaira is: Japánra, Dél-Koreára, esetleg Indiára, valamint a csendes-óceáni országokra Ausztráliától Indonéziáig.

Brzezinski úgy vélte, hogy eredményes lehet egy olyan szerteágazó amerikai politika, amely kapcsolatok hálózatát teremti meg és egyben elejét veszi annak, hogy Kína kiszorítsa a szárazföldről az Egyesült Államokat. Scowcrofttal egyetértettek abban, hogy Amerika nem sodródhat egy huszadik századi katonai összeütközésbe Kínával. Azt is mindketten elmondták, hogy

Scowcroft amellett tett hitet, hogy az amerikai nép választ tud adni a kihívásra, és úgy gondolta, hogy „fényes jövő elé” néz az Egyesült Államok. Arra figyelmeztetett azonban, hogy ha vámokkal és egyéb korlátozó intézkedésekkel próbálják meg elejét venni az átrendeződésnek, akkor le fognak maradni. Ezt a tanácsot nem fogadta meg Amerika, és a kínai menetelést gazdasági eszközökkel próbálja gátolni. Hogy ki marad le, az még nyitott kérdés.

2012-es könyvében, a Stratégiai vízióban Brzezinski azt írta, hogy rendkívül komoly feszültségek következhetnek abból, ha Amerika és Kína kölcsönösen képtelen lesz egymással együttműködve kétoldalú kapcsolataikban hozzáigazodni a változó politikai és gazdasági viszonyokhoz.

Kína befolyásos és egyre növekvő szerepe a világ ügyeiben valóság, amihez Amerikának alkalmazkodnia kell majd – ahelyett, hogy akár démonizálja Kínát, vagy akár a kudarcát várva egy alig leplezett vágyálomba menekülne

– fogalmazott a geostratéga. Azt javasolta, hogy hideg fejjel kell felmérni, miért nem érdemes összeütközésbe kerülni Kínával, és hol kell meghúzni a határt ahhoz, hogy Kína maga realizálja, ha azon túllép, akkor a saját érdekei ellen cselekszik vagy túlbecsüli a lehetőségeit. Brzezinski meggyőződése volt, hogy a partneri viszonyra való törekvés mellett Amerikának el kell fogadnia annak a realitását, hogy Kína geopolitikai vezető hatalom az ázsiai szárazföldön, továbbá Ázsia vezető gazdasági hatalmává válik.

Valószínűtlennek tartotta azt, amit Nyugaton reméltek (és remélnek ma is), hogy a közeljövőben egy középosztályra alapozott amerikai–európai jellegű alkotmányos demokrácia épüljön ki Kínában. De azt elvetette, hogy Amerika és Kína között egy fokozatosan elmérgesedő, kölcsönösen pusztító ideológiai konfliktus jöjjön létre.

Mindkettőnek ellen kellene állnia annak a kísértésnek, hogy a társadalmi-gazdasági rendszerük megkülönböztető jegyeit megpróbálják univerzálissá tenni, és egymást démonizálni

– szögezte le Brzezinski. Rámutatott, hogy a világot mind kevésbé tudja egyetlen hatalom dominálni, még akkor is, ha katonailag olyan erős és politikailag olyan befolyásos, mint az Egyesült Államok.

Mivel Amerika még nem Róma, és Kína még nem Amerika Bizánca, egy szilárd globális rend végső soron azon múlik, hogy Amerika képes-e megújítani magát és bölcsen cselekedni, mint egy új életre kelt Nyugat támogatója és garantálója, és mint egy felemelkedő új Kelet egyensúlyteremtője és megbékítője

– írta zárszavában Brzezinski.

Vlagyimir Putyin két dolgot tesz meg

Az Amerika és a világ beszélgetőkönyv lapjain arról is képet kaphatunk, tizenöt évvel ezelőtt hogyan látták Oroszország helyzetét és céljait az egykori amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadók.

Brzezinski szerint Vlagyimir Putyin – aki akkor éppen a kormányfői székben ült és Dimitrij Medvegyev volt az elnök – nem tudta megemészteni, hogy a régi szovjet birodalmi rendszert nem lehet visszaállítani. Nagyrészt a nosztalgia mozgatja, de racionálisnak is tűnt, aki nem próbál létrehozni egy új Szovjetuniót. Ez utóbbit a Krím 2014-es annektálása után már másképp látta. Brzezinski 2008-ban azt jósolta, hogy Putyin két dolgot tesz meg. Először is megpróbálja elszigetelni Közép-Ázsiát és távol tartani a Nyugatot, hogy csak Oroszországon keresztül juthasson olajhoz és gázhoz. Másodszor, megpróbálja alárendeltté tenni a geopolitikailag kritikus helyzetű Ukrajnát és Grúziát.

Ukrajnát azért, mert ha »elveszik«, akkor semmi esélye sem marad egy szláv uniónak, és Oroszország csupán egy nemzetállammá válik. Grúzia azért, mert különösen fontos állam a Kaukázusban, és a Baku–Ceyhan-vezeték hozzáférést biztosít nekünk a Kaszpi-tengerhez, amit az oroszok szeretnének elzárni tőlünk

– mondta Brzezinski. Négy hónappal később kitört az orosz−grúz háború, 2014-ben Oroszország megszállta a Krímet, majd 2022. február 24-én hadműveletet indított Ukrajna ellen. Brzezinski kijelentései látnoki gondolatoknak bizonyultak.

Ukrajna NATO-tagsága ügyében némileg eltért Brzezinski és Scowcroft álláspontja. Nem értettek egyet abban, hogy milyen gyorsan kell megtörténnie, és abban sem, hogy Oroszország hogyan reagálna. Brzezinski bizakodóbb volt, Scowcroft óvatos és realistább.

A lengyel származású veterán geostratéga azt képviselte, hogy Ukrajnát és Grúziát nem kellene arra ítélni, hogy Moszkva árnyékában éljenek.

Ellenkezőleg, ha Ukrajna a Nyugat felé mozdul, először az EU, aztán talán a NATO tagja lenne, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy Oroszország is Európa felé nyit, mint annak, ha Ukrajnával jó előre közlik, hogy soha nem lehet az EU és a NATO tagja, mert Moszkva ezt nem akarja. Ez életben tartja azt az elképzelést Moszkvában, hogy Ukrajna, Belarusz és esetleg a közép-ázsiai államok ismét valamifajta oroszok által uralt entitás részei lehetnek

– érvelt Brzezinski.

Másképp látta Ukrajna helyzetét Scowcroft, aki emlékeztetett rá, hogy az ország a Szovjetunió részét képezte, és történelmileg erős kötelék fűzi Oroszországhoz, amelynek a tizenharmadik századig Kijev volt a szíve.

Ukrajna beemelésére a NATO-ba az oroszok újabb megalázási kísérletként tekintenének

– figyelmeztetett. Scowcroft óvatosságra intett, és úgy gondolta: előbb az EU-t kellene bátorítaniuk arra, hogy erősítse a kapcsolatait Ukrajnával, egy újragondolt NATO pedig párhuzamosan tehetne lépéseket Ukrajna és Oroszország felé. Nem zárta ki utóbbi NATO-tagságát, ha és amint a szövetség valami mássá válik. „Oroszország számára egy olyan szervezetnek a jelképe, amelyik a hidegháború alatt halálos ellenség volt” – tette hozzá. Scowcroft az oroszok EU-tagságát sem zárta ki, de a kérdést bonyolultnak tartotta, amiről éppen ezért felesleges volt beszélni.

Beszélgetőpartnere azon a véleményen volt, hogy ha a Nyugat nem erőszakol ki összeütközéseket, hanem inkább különböző lehetőségeket teremt, akkor Oroszországnak rá kell jönnie arra, hogy képtelen korlátlan ideig ellenőrzése alatt tartani az ásványi anyagokban potenciálisan gazdag hatalmas területét anélkül, hogy ne lenne valamilyen nagyobb egység része. „És ez a nagyobb valami lényegében az euroatlanti közösség. Nem hiszem, hogy Oroszország Kína kistestvérévé válik. Ha mégis, akkor egy napon elveszíti a Távol-Keletet, talán kataklizmaszerűen” – fogalmazott Brzezinski.

Oroszország geopolitikai ellenfele: Kína

Mindkét egykori nemzetbiztonsági főtanácsadó a lényeges kérdések közé sorolta a kínai–orosz kapcsolatok alakulását is. A megállapításaik különösen érdekesek annak fényében, hogy az ukrajnai háború kitörése óta Oroszország és Kína szorosabbra fűzte viszonyát.

Brzezinski úgy vélte, hogy ha az Egyesült Államok kapcsolatai Kínával romlanának, nagy lenne a kísértés a régi kínai–szovjet szövetség felélesztésére. Ezt nem tartotta nagyon valószínűnek, a kínai–orosz viszony stabilitása azonban erősen foglalkoztatta.

„Ha az ember a Kína és Oroszország közötti határt, a demográfiát, valamint a természeti erőforrások iránti keresletet veszi számba, akkor van szinte valami természetellenes a világ azon részét ábrázoló térképen. A határ egyik oldalán gigantikus nagyságú területen, ami akkora, mint Ázsia többi része, harmincötmillió ember él. A másik oldalt három és fél milliárd ember népesíti be, akik közül másfél milliárdnyi drámai módon terjeszkedik, gazdagodik, valamint egyre erősebb és modernebb lesz. Ez vajon időtálló helyzet?” – tette fel a kérdést Brzezinski.

Scowcroft sem hitte, hogy hosszú távon az oroszoknak kifizetődő lesz a kínaiakhoz közeledniük.

Ha Oroszországnak van geopolitikai ellenfele, akkor az Kína. Szibéria az egyik legvalószínűbb terep egy nagyhatalmak közötti konfliktusnak

– jelentette ki.

Tizenöt évvel később, az ukrajnai háború árnyékában, 100. születésnapjához közeledve egy nagyinterjúban Kissinger is kijelentette, hogy nem tartja őszintének a kínai–orosz barátságot. Azt mondta, soha nem találkozott olyan orosz vezetővel, aki valami jót mondott volna Kínáról. És soha nem találkozott olyan kínai vezetővel, aki valami jót mondott volna Oroszországról.

Brzezinski a Stratégiai vízióban meglehetősen pontosan vázolta az orosz geostratégiai gondolkodást. Azt írta, a politikai elitben számos képviselője van annak, hogy Oroszország domináns európai hatalom legyen egy Amerikától leválasztott Európában, vagy akár egy Amerikával egy szinten álló világhatalommá váljon.

Más oroszok az eurázsianizmus gondolatával játszadoznak: egy szláv uniót vagy talán még egy a kínaiakkal szövetséges Nyugat-ellenes szövetséget is szívesen látnának. Brzezinski illúziónak, délibábnak nevezte ezt az elképzelést.

A valóság az, hogy bármennyire is fájdalmas sok orosznak beismerni, de egy ilyen orosz–kínai szövetségben – feltéve, hogy a kínaiak egyáltalán hajlandóak lennének erre – Oroszország lenne a gyengébb fél, és egy ilyen megoldásnak akár negatív területi következményei is lennének Oroszországra nézve

– vélekedett a geostratéga.

Tévútnak tartotta azt az elméletet is, hogy a Kreml vezetésével jöjjön létre egy szláv unió, amelyben Ukrajna és Belarusz is helyet kapna. Brzezinski azt írta, hogy ennek a nézetnek a hívei alábecsülik „a nacionalizmus ragályos vonzerejét”, különösen a fiatal ukránok és fehéroroszok körében, akik megízlelték a szuverén státusz édes ízét.

Az Ukrajnát és Belaruszt egyetlen szláv »unióba« kényszerítő nyomásgyakorlás azzal a kockázattal járhat, hogy Oroszországot közvetlen szomszédjaival sodorja elhúzódó konfliktusba

– állapította meg Brzezinski. Talán maga se gondolta volna, hogy ezek a mondatai profetikusnak tűnnek majd két év múlva, és még inkább tíz évvel később.

Brzezinski ugyanis szerette volna hinni, hogy 2025 után realitássá válhat egy „nagyobb Nyugat” létrejötte. Észszerűnek tartotta azt feltételezni, hogy a következő évtizedekben „a Nyugat és Oroszország között ténylegesen olyan együttműködő és egymást összekötő megoldás születhet, ami optimális körülmények között végül Oroszország EU- és NATO-tagságát eredményezheti, ha időközben Oroszország rálép egy, az EU, valamint a NATO normáival összeegyeztethető és valóban átfogó, a jog uralmán alapuló demokratikus átalakulás útjára”.

A jelen eseményei közepette kijelenthető, hogy ettől a lehetőségtől még sosem állt távolabb a Nyugat és Oroszország a Szovjetunió összeomlása óta, mint most.

A legrosszabb választás

Brent Scowcroft és Zbigniew Brzezinski már nem érhette meg Ukrajna 2022-es megtámadását, de a 2014-es eseményekre, a Krím elszakítására és a kelet-ukrajnai háborúra még mindketten reagáltak.

2014 márciusában Brzezinski azt mondta: az az érzése, hogy Vlagyimir Putyin részben improvizál, ugyanakkor bár dühből, mégis tudatosan reagált arra, hogy Ukrajna egy demokratikusabb nyugati állammá válhat, és ezzel az orosz elnök szerint aláássák az Eurázsiai Unió koncepcióját.

Scowcroft is arról beszélt: Putyin haragot táplál, mert úgy véli, hogy a hidegháború végén, amikor Oroszország a hátán feküdt, az Egyesült Államok átgázolt rajta, majd a NATO határait a volt Szovjetunió határáig tolta. De Scowcroft azt állította, hogy nem az oroszok gyengítése volt a cél.

Egy 2014-es, a The Washington Postban megjelent cikkében Brzezinski az orosz elnököt a Kreml diktátorának nevezte, és azt írta: sok múlik azon, hogy a Nyugat mennyire világosan közli Putyinnal, hogy a NATO nem lehet passzív, ha Európában háború tör ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Ukrajnát szétzúzzák, miközben a Nyugat csak nézi, a szomszédos Románia, Lengyelország és a három balti köztársaság új keletű szabadsága és biztonsága is veszélybe kerül.

Brzezinski ezért azt javasolta: a Nyugatnak – egyelőre bizalmasan, hogy ne alázza meg Oroszországot – azt kellene közvetítenie, hogy az ukrán hadsereg azonnali és közvetlen nyugati segítségre számíthat a védelmi képességeinek növelése érdekében.

Putyin számára nem szabadna kétséget hagyni afelől, hogy egy Ukrajna elleni támadás egy elhúzódó és költséges összecsapást idézne elő, és az ukránoknak nem kellene attól tartaniuk, hogy a sorsukra maradnának

– fogalmazott a geostratéga. Ugyanakkor azt is írta: a Nyugatnak biztosítania kell Oroszországot arról, hogy nem törekszik Ukrajnát bevonni a NATO-ba és Oroszország ellen fordítani. Brzezinski úgy vélte, az európai béke és stabilitás érdekében az ukránoknak maguknak kell meghatározniuk az Európához való közelségük mélységét és az Oroszországgal való gazdasági együttműködésük mértékét.

Egy másik cikkében három választási lehetőséget vázolt fel Putyin számára. Mint kiderült, az orosz elnök a harmadikat választotta, a legrosszabb forgatókönyvet. Brzezinski azt írta, hogy Putyin lerohanhatja Ukrajnát, kihasználva Oroszország sokkal nagyobb katonai potenciálját. Egy ilyen akció azonban nemcsak a Nyugat megtorlását váltaná ki, hanem az ukránok ellenállását is.

Ha ez az ellenállás tartós és intenzív lenne, egyre nagyobb nyomás nehezedne a NATO tagjaira, hogy különböző formákban támogassák az ukránokat, ami a konfliktust sokkal költségesebbé tenné az agresszor számára. A Kreml számára ennek a harmadik lehetőségnek a következménye nemcsak egy tartósan ellenséges, több mint 40 milliós ukrán lakosság lenne, hanem egy gazdaságilag és politikailag elszigetelt Oroszország is, amely a belső zavargások növekvő lehetőségével nézne szembe

– fejtette ki a geostratéga. Cikke végén azt írta, hogy Putyin tettei nemcsak a Nyugatra, hanem végső soron magára Oroszországra is fenyegetést jelentenek.

Egy évvel a halála előtt, 2016-ban Brzezinski utószót írt 1997-es A nagy sakktábla című alapművének újra kiadásához. Akkor úgy vélte, hogy Oroszország előtt két lehetséges út áll:

1. Oroszország vagy drámai bukást fog átélni, ami még instabilabbá teszi a világrendet,
2. vagy sikeres átalakuláson megy át, felhagy destabilizáló hatású szupranacionális terveivel, és stabil partnerré, megbízható nemzetközi szereplővé válik.

Brzezinski ismét leszögezte: az Egyesült Államoknak azon kell dolgoznia, hogy Oroszországot a tágan értelmezett Nyugat felé terelje, és ezzel párhuzamosan egy hosszú távú geopolitikai jövőkép elérésére is törekedjen, melynek részét képezi az USA, Kína és Oroszország együttműködése. 2022. február 24-e óta ez a vízió a lehető legtávolabb került a realitásoktól.

Brzezinski nagy riválisa, Kissinger a 100. születésnapja előtt kijelentette: Oroszországnak lehetőséget kell adni arra, hogy majd egy ukrajnai békemegállapodást követően egy napon újra csatlakozhasson a nemzetközi rendhez. Hogy mikor lesz béke és az milyen feltételekkel jöhet létre, azt Brzezinski és Scowcroft is csak találgatni tudná.

Cikkünk megírásához felhasználtuk és idéztük:

Henry Kissinger Az állam vezetéséről – Hat politikai stratégia a XX. századból című munkáját (magyar kiadás: MCC Press, 2023, fordítók: Beke Ádám, Bojtár Péter, Farkas Ákos, Forgács Ildikó, Szilágyi Áron András, Tóth Bálint Péter)

Henry Kissinger Diplomácia című munkáját (magyar kiadás: Panem Kft., 2008, fordítók: Czehlár Ildikó, Dóczy Balázs, Gedeon András, Gedeon Béla, Kalcsics Gábor)

Bartholomew Sparrow A stratéga – Brent Scowcroft és a nemzetbiztonság hivatása című életrajzot (magyar kiadás: Antall József Tudásközpont, 2020, fordította: Vajda Tünde)

Zbigniew Brzezinski és Brent Scowcroft Amerika és a világ című beszélgetőkönyvét (magyar kiadás: Antall József Tudásközpont, 2019, fordította: Magyarics Tamás)

Zbigniew Brzezinski Stratégiai vízió – Amerika és a globális hatalom válsága című könyvét (magyar kiadás: Antall József Tudásközpont, 2013, fordította: Magyarics Tamás)

Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla – Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai című könyvét (magyar kiadás: Antall József Tudásközpont, 2017, fordította: Hruby József)

(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó:  Contributor / Getty Images)