Orbán Viktor az albán fővárosba utazik
A magyar delegáció – amelynek tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is – pénteken Edi Rama albán kormányfővel tárgyal, majd a miniszterelnökök közös sajtótájékoztatót tartanak – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A kormányfői találkozót követően Orbán Viktor udvariassági látogatást tesz Lindita Nikolla parlamenti elnöknél.
A hivatalos úton a felek egyezményeket írnak alá, melyek az országaink közötti együttműködés fokozására vonatkoznak.
Tekintettel Magyarország közelgő EU-elnökségére, kiemelt helyen szerepel a témák között az Albánia EU-integrációját segítő együttműködésünk – mondta Havasi Bertalan.
Ahogy korábban írtuk, Orbán Viktor tavaly decemberben is Tiranában járt az Európai Unió és a Nyugat-Balkán országainak csúcstalálkozóján. A kormányfő ekkor elmondta, szorgalmazza, hogy Európai Unió vegye fel tagjainak sorába a nyugat-balkáni országokat.