Megtalálták a lezuhant észak-koreai műhold roncsait
A roncsdarab Szöul feltételezése szerint annak az észak-koreai katonai felderítő műholdat szállító rakétának a kilövés második fázisánál használt része, amelyet sikertelenül próbáltak fellőni május végén.
A henger alakú roncsdarabot a Sárga-tengerből emelték ki csütörtök este – jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága pénteken.
A szöuli televíziós csatornák beszámolója szerint a 12 méter hosszú roncsdarabot egy dél-koreai haditengerészeti támaszpontra szállítják, hogy ott amerikai szakértőkkel közösen vizsgálják meg.
Szöul reményei szerint a vizsgálat további információkkal szolgál az észak-koreai rakétaprogram helyzetéről és fejlettségi szintjéről. Az űrrakéták és a nagy hatótávolságú rakéták működési elve nagyrészt ugyanazon a technológián alapul.
Észak-Korea május 31-én, röviddel az első katonai felderítő műholdjának fellövést követően elismerte, hogy műszaki hiba történt.
A hordozórakéta a dél-koreai Eocsheonkto szigettől 200 kilométerre nyugatra zuhant a nyílt tengerbe.

A dél-koreai hadsereg már akkor bejelentette, hogy kiemeltek egy roncsdarabot a tengerből, amelyről feltételezték, hogy a lezuhant hordozórakéta egy darabja. Szöul folytatja a további roncsdarabok keresését.
Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea mind elítélték a sikertelen rakétakilövést, és azzal vádolták meg Phenjant, hogy az ország interkontinentális ballisztikus rakétaprogramjához (ICBM) szorosan kapcsolódó technológiát tesztelt a mostani rakétakilövéssel.
Az ENSZ vonatkozó tiltó határozatai ellenére Észak-Korea tovább növelte a ballisztikusrakéta-kilövési tesztjeinek a számát, amelyek a különböző kategóriáktól függően akár nukleáris robbanófejjel is felszerelhetők.
Észak-Korea szinte teljes nemzetközi elszigeteltségében lényegében fittyet hány az ENSZ-határozatokra és tilalmakra – számolt be az MTI.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Külföld
Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország
A leendő német kancellár az orosz fenyegetés miatt tartja fontosnak ezt a lépést.
58 perce
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek
Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.
március 2., 13:26
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában
A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.
március 2., 21:24
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
47 perce
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére
Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.
március 2., 15:31
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája