A szakértő szerint még nem áll küszöbön a következő balkáni háború

2023.06.17. 09:16
Bár nem enyhül a feszültség Szerbia és Koszovó között, a konfliktus fegyveres eszkalációjára kicsi az esély. Az Európai Unió csak tüzet olt, a hosszú távú rendezésben nem jeleskedik − mondta el az InfoRádiónak Németh Ferenc, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.

A kutató úgy gondolja, hogy háború veszélye még nem fenyeget, a két ország politikai válságát azonban mélyíti az a különleges eset, hogy Szerbia elrabolná Koszovó rendőri alakulatának tagjait. Rendkívülinek tartja azonban azt, hogy a nemzetközi közösség szó nélkül hagyta az esetet, és egyik felet sem ítélték el. Ennek okát abban látta, hogy az ilyen komoly vádaknak a politikai következményei is komolyak − közölte az InfoStart.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell a két fél vezetőjét, Aleksandar Vucic szerb elnököt és Albin Kurti koszovói miniszterelnököt jövő hétre Brüsszelbe hívta válságtanácskozásra. A közösség azonban csupán tüzet olt, ugyanis nincs eszköztára arra, hogy a saját égisze alatt elfogadott megállapodást betartassa. A hosszú távú célok elérésében így nem erős, csupán válsághelyzetekben szólal meg. 

A szakértő a kompromisszum jelének fogja fel azt a tényt, hogy Kurti felvetette azt a lehetőséget, hogy megismételjék az önkormányzati választásokat. Bár azt is elismeri, hogy egyik félnek sem erős oldala az egyezkedés, különösen akkor nem, ha a kompromisszum miatt a másik fél is nyerhet valamit, vagy legalábbis jobb színben tűnhet fel.

Ez ahhoz vezet, hogy amennyiben valamelyik fél ehhez hasonló gáláns lépésre szánná el magát, ahhoz olyan kritériumokat fűzne, amelyek sem a másik oldal, sem pedig az Európai Unió számára nem elfogadhatóak. Így Németh szerint mindez leginkább egy hátralépéssel egyenértékű. 

Mint azt  megírtuk, a szerb belügyminisztérium közlése alapján a koszovói rendőrség különleges egységének három felfegyverzett tagját fogta el a szerb rendőrség szerdán Dél-Szerbiában. A koszovói belügyminisztérium közleménye szerint viszont a három rendőrt a szerb erők elrabolták, hiszen ők Koszovó területén tartózkodtak, és egy olyan utat ellenőriztek, amelyet a szerb bűnbandák csempészetre használnak.

Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat.

A helyi szerbek rátámadtak a NATO koszovói békefenntartó erőire (KFOR), amire válaszul a szövetség úgy döntött, hogy további 700 fővel megerősíti a KFOR-t.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött meg a kapcsolatok normalizálását célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban nem történt.

 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?

Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?

A fizetési vita miatt leállt napi 450 ezer hordós szállítás, úgy tűnik, újraindulhat Törökország felé.

2 perce

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.

március 1., 18:00

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

2 órája

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.

2 órája

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.

március 1., 06:41

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.

március 1., 16:12

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?

március 1., 16:30

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

6 órája

  • Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.

március 1., 15:56

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

3 órája

  • Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.

március 1., 14:47

  • Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.

1 órája

  • Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.

március 1., 12:40

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38

  • Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.

március 1., 20:24

  • Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.

17 perce