- Külföld
- háború
- oroszország
- ukrajna
- hadifoglyok
- magyarország
- szijjártó péter
- külügyminiszter
- dmitro kuleba
Szijjártó Péter: Az ukránok hazug vádakkal illetnek minket
További Külföld cikkek
- Késelés volt Dublinban, egy ember meghalt
- Több tucat illegális bevándorló holttestére bukkantak líbiai tömegsírokban
- Halászhajó süllyedt el a dél-koreai partoknál, a 14 fős legénységből négyen élték túl a hajótörést
- Így írja át Donald Trump az amerikai történelmet
- Először tölti be nő a lichtensteini miniszterelnöki szerepkört
Mint ismert, az Orosz Ortodox Egyház közleménye szerint – amelyet elsőként a magyar sajtóban az Index közölt –, valamint a magyar kormány közlése alapján 11 orosz fogságba esett kárpátaljai magyar katonát adott át Moszkva Magyarországnak.
Azóta az ügyre több ízben is reagált a kijevi vezetés, emellett pedig több politikai és katonai szakértő is. Az ukrán kormányzat súlyos vádakat fogalmazott meg többször is. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden nyilatkozott az esetről, és azt mondta, szerinte egyszerű magyarázata van ennek a történetnek, ugyanis Orbán Viktornak meg kellett mutatnia a magyarországi és a külhoni magyaroknak, hogy ő az egyetlen védelmezőjük.
Ez az egész akció egy ember politikai érdekei miatt valósult meg
– vélekedett Kuleba, aki azt az állítást is megismételte, mely szerint a kárpátaljai katonák nem szabadok Magyarországon, hanem megfigyelés, ellenőrzés alatt állnak.
Szijjártó Péter az ukrán külügyminiszter nyilatkozatára reagálva tett közzé egy posztot kedd délután a Facebookon. „Dmitro Kuleba ukrán kollégánk ma ismételten hazug vádakkal illette Orbán Viktor miniszterelnököt és Magyarországot. Többször világosan elmagyaráztuk már, de most tegyük meg újra: az Orosz Ortodox Egyház és a Máltai Szeretetszolgálat együttműködése nyomán kiszabadult tizenegy ember a hadifogságból” – írta, hozzátéve:
Ez a magyar kormány szerepvállalása nélkül zajlott. Ugyanakkor örülünk annak, hogy ez megtörtént, hiszen ha csak egy ember is visszanyeri a szabadságát, már az is jó hír. Ez pedig tizenegyszeresen is az.
Szijjártó megismételte azt az állítást is, hogy a 11 katona már nem hadifogoly, kiszabadultak. „Ez a tizenegy ember Magyarországon szabadon mozoghat, azt csinálnak, amit jónak látnak, azzal lépnek kapcsolatba, akivel akarnak. A hazug támadások és a személyeskedés helyett inkább örülni kellene a tizenegy ember szabadságának” – írta.
„Az ukrán kollégámnak bármilyen kétsége vagy kérdése van, tudja hogy tud elérni. Mi továbbra is kitartunk a béke mielőbbi szükségessége mellett, mert a béke megszüntetné az emberek szenvedését, sok száz, sok ezer, sok tízezer ember szenvedését ” – zárta a posztot Szijjártó Péter.
Ukrán kormányzati tisztviselők több alkalommal is azt állították, hogy hivatalos úton megkeresték a magyar kormány képviselőit, és kérték őket, hogy biztosítsanak hozzáférést a foglyokhoz, de egyszer sem kaptak választ.
Az orosz–ukrán háború fejleményeit kedden is percről perce közvetítjük ebben a cikkünkben.