Baltával támadt rá a kínai éttermek vendégeire egy férfi Új-Zélandon

2023.06.20. 10:10
Négy ember megsérült az új-zélandi Aucklandben, miután egy férfi kínai éttermekbe sétált be, majd baltával támadt rá az ott étkezőkre. Három embert jelenleg is kórházban ápolnak.

Az egyik kínai étterem térfigyelő kamerái rögzítették, amint az emberek rohanva menekülnek ki a helyiségből, miután a támadó férfi hétfőn este kilenc körül baltával sétált be az aucklandi étterem vendégei közé, és ütlegelni kezdte őket.

A támadásban három ember komolyabb, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett el. A súlyos sérülteket kórházban ápolják, állapotuk stabil – írta a BBC.

Láttam egy 20 év körüli fiatalembert, akinek véres volt a feje. Egy darabig talpon volt, majd hirtelen a földre zuhant

– mondta az egyik szemtanú. Egy másik jelenlévő pedig arról beszélt, a támadó barátja felé csapott a baltával, amire ő kiabálva kérdezte tőle, hogy miért csinálja ezt. A férfi válaszul ismét megütötte a barátját.

A rendőrség közölte, a bántalmazó egy kínai állampolgár, akit a helyszínen letartóztattak. A férfit súlyos testi sértéssel vádolják, nevét és életkorát nem közölték. A rendőrség szerint a támadás nem tűnik rasszista indíttatásúnak, azonban további részleteket egyelőre nem árultak el.