Orbán Viktor migrációs háborúról beszélt, az EB elnöke szerint év végére lezárják a paktumot

2023.06.30. 20:41
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az uniós csúcsot lezáró sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy mire számítanak.

„A migráció közös kihívás, amely közös európai válaszokat igényel, az Európai Unió leköszönő svéd elnöksége kiváló munkát végzett abban a tekintetben, hogy létrejött az általános álláspont a migrációs és menekültügyi reformokkal kapcsolatban, így arra számítunk, hogy a paktumot sikeresen lezárjuk az év végére” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken Brüsszelben, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját lezáró sajtótájékoztatón.

A politikus azt emelte ki, hogy az új paktum középpontjában „az emberi kétségbeesést kihasználó” embercsempészek és emberkereskedők bűnszövetkezeteinek felszámolása áll, továbbá a legális migrációs útvonalak kialakítása, amelyeket a bizottság az unión kívüli országokkal kialakított partnerségek megerősítésével hozna létre.

Ugyanakkor célunk, hogy fokozzuk az együttműködést ezekkel az országokkal az embercsempészet ellen, továbbá az illegális migránsok visszaküldése, de világos koncepcióval rendelkezünk a tehetséggondozó partnerségek támogatásáról is, tehát az Európába vezető legális migrációs utakról

– húzta alá Ursula von der Leyen.

Reggeli cikkünkben arról számoltunk be, hogy Magyarország és Lengyelország csütörtök éjjel közösen blokkolt egy nyilatkozatot a migrációs paktummal kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában többek között úgy fogalmazott, hogy „a tegnapi nap során és tegnap éjszaka migrációs háború zajlott a tanácsteremben”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

9 perce

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

58 perce

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

1 órája

  • Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.

február 28., 06:13

Neked ajánlott