Részleges boltzár Horvátországban, így változik a nyitvatartás
A kereskedők maguk dönthetik el egyéni igényeik, a szezonalitás, a mikrolokáció és egyéb releváns tényezők alapján, hogy melyik 16 vasárnapon tartanak nyitva az évben. A munkarendet hétfőtől szombatig a munkáltató határozza meg, a munkaidő nem lehet több 90 óránál. Vasárnapi nyitva tartás esetén ez legfeljebb 105 óra lehet. A zárva tartás az ünnepnapokra is vonatkozik.
A folyó év végéig összesen 27 vasárnap van még hátra, így az idén gyakrabban lesznek nyitva az üzletek, mint jövőre, ami elég időt ad a horvát állampolgároknak az alkalmazkodásra – írta az MTI a helyi lapokra hivatkozva.
Vannak kivételek
Az üzletek többsége már elkészítette a beosztását, és jelezte azt a vásárlóknak. A turisztikai térségekben a nyári szezonban többnyire teljes egészében nyitva lesznek a boltok és a bevásárlóközpontok, míg a kontinensen a tanévkezdés és az év végi ünnepek előtti vasárnapokon lehet majd csak vásárolni.
Rekordnyarat várnak Horvátországban
Déli szomszédunkban már a tavalyi év se volt rossz turizmus szempontjából.
A jogszabály a kivételek között említi a benzinkutakat, valamint a kórházak, szállodák, kulturális és vallási intézmények, nemzeti parkok, repülőterek, busz- és vasútállomások területén működő üzleteket, továbbá a vásárokat és a piacokat. A trafikok vasárnap és ünnepnapokon 7-től 13 óráig lehetnek nyitva.
Korábban kudarcot vallott a törvény
Horvátországban eddig az üzletek vasárnapi zárva tartására tett kísérletek mindegyike kudarcot vallott. 2003-ban Ivica Racan szociáldemokrata kormányfő rendelte el az üzletek vasárnapi zárva tartását, de az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az erről szóló törvényt.
Öt évvel később az Ivo Sanader vezette jobboldali kormány is próbálkozott, de a taláros testület ezt is elvetette. Plenkovic kormánya először 2021-ben állt elő ezzel a tervvel, de akkor a koronavírus-járvány miatt nem bocsátották szavazásra.
Tavaly decemberben a kabinet ismét elfogadta ez erről szóló törvénymódosítási javaslatot, amelyet idén március 17-én meg is szavazott a parlament.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Külföld
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Címlapon
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
3 órája
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek
Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.
március 2., 13:26
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
44 perce
- Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban
Egy ember életét vesztette.
március 2., 13:47
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Címlapon
Vérfürdő Szíriában, Aszad bukása után bosszút állnak az alavitákon
Brutális erőszak tombol.
3 órája
- Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
március 2., 13:22
- Címlapon
Valami készül – Kína, Oroszország és Irán közös hadgyakorlata felrázza a térséget, próbára teszik a Nyugatot
A cél a kölcsönös bizalom erősítése.
1 órája
- Címlapon
Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom
Megpróbáltunk a végére járni a miérteknek.
1 órája
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére
Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.
március 2., 15:31
- Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel
A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.
március 2., 15:01