Emmanuel Macron: Tartós rendet akarunk
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
„Tartósan helyreállt a nyugalom? Óvatos leszek, de az a csúcspont, amelyet az elmúlt napokban láttunk, már a múlté” – idézte a találkozó egyik résztvevője az elnököt az AFP hírügynökségnek.
Tartós köztársasági rendet akarunk mind, ezen fogunk dolgozni. Ez abszolúte prioritást élvez
– tette hozzá Emmanuel Macron, aki köszönetet mondott az önkormányzati vezetőknek, a rendőröknek, csendőröknek és tűzoltóknak. A köztársasági elnök sürgősségi törvénytervezetet is bejelentett a megrongált középületek, közlekedési eszközök és közterek helyreállításának finanszírozására.
Egy héttel a zavargások kirobbanása után, amelyet egy rendőri túlkapásban megölt tizenéves halála váltott ki, keddre virradóra már csak 72 embert állítottak elő országszerte, közülük 24-et a párizsi agglomerációban, miután rendőrségi és csendőrségi épületekre támadtak, míg a legnagyobb rombolásokkal járó éjszakákon több száz rendbontót vettek őrizetbe.
Kedd este a felszíni közlekedés már 22 óráig működik a fővárosi agglomerációban, míg az elmúlt napokban este 21 órakor leálltak az autóbuszok és a villamosok, a többi nagyvárosban a megszokott menetrend lép ismét életbe. A rendőrség és a csendőrség azonban továbbra is nagy erőkkel, mintegy 45 ezer fővel lesz az utcákon kedd éjjel – írja az MTI.
Több ezer embert tartóztattak le
A belügyminisztérium legfrissebb összesítése szerint a zavargásokban 3486 embert állítottak elő, 12 202 gépkocsit gyújtottak fel, 1105 épületben keletkezett tűzkár vagy rongálás, 209 rendőrségi és csendőrségi létesítményt ért támadás.
A legjelentősebb károkat hatvan iskolaépület szenvedte el, ezenkívül több mint ezer üzletet kifosztottak vagy felgyújtottak Bruno Le Maire gazdasági miniszter szerint.
A tárcavezető külön támogatást ígért a legtöbb kárt szenvedett üzleteknek a biztosítók által folyósított kártérítésen felül.
A polgármestereknek Emmanuel Macron elmondta, alapos munkával szeretné megérteni a mélyreható okait annak, ami az elmúlt napok eseményeihez vezetett, hogy tudniillik gyerekek romboltak az utcákon, és csaptak össze rendőrökkel, hasonlóan a 2005 őszén három hétig tartó elővárosi zavargásokhoz.
Az államfő és a kormány több tagja is felvetette azt a korábban jobboldali politikusok által szorgalmazott ötletet, hogy a hatóságok SÚJTSÁK pénzbüntetéssel a zavargásokban részt vett kiskorúak szüleit is.
Az előállított rendbontók átlagéletkora 17 év, jelentős részük 12-13 éves a hatóságok szerint, kétharmaduknak soha nem volt dolga a rendőrséggel. A bíróságok eddig 374 fiatalt ítéltek el gyorsított eljárásban.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.