Hiába a schengeni övezet, az autósok a horvát fizetőkapuknál rostokolnak

32GG7HX-highres
2023.07.09. 14:42
Jóllehet a csúcsidény még el sem kezdődött, tömött sorok alakulnak ki a horvát autópályák fizetőkapuinál.

Mit hozott nekünk a schengeni csatlakozás, ha káosz uralkodik a sztrádákon? – tette fel a kérdést a horvát Index, amely arról tudósított, hogy hosszú sorok alakultak ki a nem uniós határátkelőkön, a kompkikötőkben, elsősorban azonban a fizetőkapuknál. Laikus szemszögből leszűrhető, hogy nem sok haszna van Schengennek, ha tömegek torlódnak az utakon – írta a horvát portál.

Kapcsolódó

Horvátország: ledöntik a fizetőkapukat az autópályákon

2022-től átállnak az elektronikus autópálya-díjfizetési és automatikus rendszámtábla-felismerő rendszerre, hogy gyorsabb legyen a forgalom.

Már négy éve, 2019-ben azzal áltatták az autósokat, hogy legkésőbb 2022-ig ledöntik a fizetőkapukat. Tavalyelőtt feltételes módban közölték, hogy leszerelhetik a forgalomlassító kapukat.

Ezúttal a határidőt a jövő év végéig tolták ki, legkésőbb addig alakítják ki 100 millió eurós beruházással az új elektronikus útdíjfizetési rendszert – jelentette a közlekedési tárca. Brüsszel 65,9 millió euróval a beruházás kétharmadát finanszírozza.

A rendszer lényege, hogy a forgalom megállítása vagy lassítása nélkül vasalja be az útdíjat.

A rendszer élesítése után végre elbontják a fizetőkapukat, amelyeknek sávonkénti áteresztőképessége legfeljebb 200 jármű óránként. Az új rendszer kapacitása hatványozott, óránként akár 3000 jármű áthaladását teszi majd lehetővé – állítja Oleg Butkovic közlekedési miniszter.

A horvát autópályákon tavaly, az euró bevezetése előtt hárommilliárd kunás, 150 milliárd forintos csúcsbevételt könyveltek el. Az új rendszer bevezetésétől azt remélik, hogy többé nem tántorítja el az autósokat a sztrádáktól, és tovább növeli a hasznot.

Kapcsolódó
Mutatjuk, milyen utakon kerülheti el a horvát autópálya-díjakat

Mutatjuk, milyen utakon kerülheti el a horvát autópálya-díjakat

Az autópálya-díj tartja vissza a horvát nyaralástól: sok kunát megsprólhat ezeken az alternatív útvonalakon

A megtett táv határozza meg az útdíjat

„A korábbi, a schengeni határok átlépését is magában foglaló összes útvonalon jelentősen lecsökkent a teljes utazási idő. Schengen kétségtelenül újfajta szabadságérzetet hozott, és fokozta a mobilitást” – emlékeztetett a zágrábi egyetem közlekedéstudományi karának egyik intézeti vezetője. Marko Sevrovic azonban arra figyelmeztetett, hogy a mobilitás a fizetőkapuknál megszűnik, lebontásukig pedig nem várható javulás a közlekedésben, kivált az idegenforgalmi idényben.

Az útdíjfizetési rendszer érintésmentes lesz. A díjat a megtett táv és a jármű kategóriája alapján számolják majd ki, majd a rendszám alapján fizettetik meg.

Ez a fajta elszámolás eltér a Magyarországon honos matricás rendszertől, amely meghatározott ideig (napokig) engedélyezi az autópályák használatát kilométer-korlátozás nélkül.

A telepített horvát kamerák a rendszámon kívül azonosítják az autó színét, méretét és besorolását – vagyis megkülönböztetik a személygépkocsit például az utánfutós kamiontól. Arra lesznek képesek, hogy még azokat is regisztrálják, akik a megengedett sebességnél sokkal gyorsabban, akár óránkénti 250 kilométeres sebességgel száguldanak.

Az uniós állampolgárok nem fognak bliccelni

Az autópályára felhajtó járművek nyilvántartási rendszerét nem a mai fizetőkapuk helyére telepítik, hanem azoktól több kilométerre, így a sofőrök az után is lehetőséget kapnak bejelentkezésre, hogy már rátértek az autópálya fizetős szakaszára.

A gépkocsivezetők a többi között benzinkutakon, a neten vagy mobilalkalmazáson is rögzíthetik adataikat, majd fizethetnek. Akik ezt elmulasztják, azokra a sztrádákon cirkáló ellenőrök fognak vadászni.

Horvátországban attól nem tartanak, hogy az uniós állampolgárok bliccelni próbálnak, hisz őket bárhol utolérhetik a hatóságok.

Feltételezik azonban, hogy Szerbia, Montenegró és Bosznia-Hercegovina állampolgárai közül néhányan talán megpróbálják kijátszani a rendszert.

Amennyiben fizetés nélkül jutnak át a határon, rögzített adataikkal a legközelebbi belépéskor szembesítik őket, de akkor már az útdíj mellett pénzbírsággal is sújtják őket – írta a Jutarnji list.

Az új koncessziós rendszer különböző díjszabási modellek kialakítását is lehetővé teszi. Az elképzelések szerint eltérő díjszabást alkalmaznak éjjel és nappal, munkanapon és hétvégén, az idegenforgalmi idényben és azon kívül, sőt az árak régiónként is elérhetnek. A környezetkímélő, elektromos autók tulajdonosai kedvezményre számíthatnak.

(Borítókép: Forgalmi dugó a Zágráb felé vezető autópályán 2022. augusztus 13-án. Fotó: Denis Lovrovic / AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Irán behívatta Szaud-Arábia nagykövetét, miután hat állampolgárát kivégezték kábítószer-kereskedelemért

Irán behívatta Szaud-Arábia nagykövetét, miután hat állampolgárát kivégezték kábítószer-kereskedelemért

Az intézkedés hátterében a két ország közötti diplomáciai feszültségek állhatnak.

január 2., 10:02

  • Külföld
Felrobbant egy Tesla a Las Vegas-i Trump-hotel előtt

Felrobbant egy Tesla a Las Vegas-i Trump-hotel előtt

Lehetséges terrortámadásként vizsgálják az esetet.

január 2., 07:47

  • Külföld
Tragédia újévkor Montenegróban: legalább tizenketten meghaltak, háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el

Tragédia újévkor Montenegróban: legalább tizenketten meghaltak, háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el

Az ámokfutó a lövöldözés után végzett magával.

január 2., 06:59

  • Külföld
Egy olasz falu polgármestere megtiltotta a lakosoknak, hogy megbetegedjenek

Egy olasz falu polgármestere megtiltotta a lakosoknak, hogy megbetegedjenek

A polgármester provokációnak szánta rendeletét.

11 perce

  • Külföld
Razziát tartott a rendőrség a dél-koreai repülőgép-baleset helyszínén

Razziát tartott a rendőrség a dél-koreai repülőgép-baleset helyszínén

Karbantartásra és működtetésre vonatkozó dokumentumokat kerestek.

január 2., 16:16

  • Címlapon
Závada Pál: Önkényuralomban élünk, a Fidesz mélységes kárt okoz

Závada Pál: Önkényuralomban élünk, a Fidesz mélységes kárt okoz

A Kossuth-díjas író szerint le kell váltani őket.

54 perce

  • Címlapon
Míg Orbán Viktor nyaral, a kormány 2,5 milliárd euró mozgatásáról döntött

Míg Orbán Viktor nyaral, a kormány 2,5 milliárd euró mozgatásáról döntött

Nagy érdeklődés mellett bonyolítottak le sikeres eurókötvény-kibocsátást.

33 perce

  • Külföld
Tovább emelkedett a New Orleans-i terrorcselekmény halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a New Orleans-i terrorcselekmény halálos áldozatainak száma

Legalább 15-en meghaltak, 35-en megsebesültek a merényletben. A merénylő autójában az Iszlám Állam zászlaját találták meg.

január 2., 06:10

  • Címlapon
Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra

Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra

Szerinte ha a Hamász által fogva tartott túszokat nem engedik szabadon, kitör a pokol a térségben.

tegnap, 19:10

  • Címlapon
Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott

Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott

Miért dőlt ki szinte mindenki az ünnepek alatt? Visszajön a maszkhasználat? Háziorvost kérdeztünk.

tegnap, 19:01

  • Címlapon
Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett

Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett

Bryan E. Leib bízik a magyar–amerikai kapcsolatok javulásában.

tegnap, 21:36

  • Címlapon
Kaliforniában már azt fontolgatják, hogy kilépnek az USA-ból

Kaliforniában már azt fontolgatják, hogy kilépnek az USA-ból

A kormányzót már néhányszor rajtakapták, hogy Kaliforniáról nemzetállamként beszélt.

53 perce

  • Címlapon
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat

Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat

Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.

tegnap, 12:51

  • Külföld
Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor

Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor

A 2017-es hurrikán óta komoly gondok vannak az országban az energiaellátással.

január 1., 10:04

  • Külföld
Kínai harci gépek és hadihajók tartottak járőrözést Tajvan körül

Kínai harci gépek és hadihajók tartottak járőrözést Tajvan körül

A szigetország vezetése szerint ez pszichológiai hadviselés.

január 2., 19:55

  • Külföld
Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba

Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba

A belarusz elnök kész építeni a kapcsolatot Szlovákiával.

január 1., 13:47

  • Külföld
Soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglalt még le az FBI

Soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglalt még le az FBI

A virginiai férf házában lőszert és fegyvereket kezdett felhalmozni, valamint Joe Biden arcképét használta céltáblának.

január 1., 19:48

  • Külföld
Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor

Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor

A merényletet egy 20 éves egyiptomi férfi követte el.

január 1., 13:05

  • Külföld
Újabb bizonyítékot találtak a Balti-tengeren történt kábelszakadásról

Újabb bizonyítékot találtak a Balti-tengeren történt kábelszakadásról

A finn rendőrség szerint a vélhetően Oroszország árnyékflottájához tartozó tanker lehet a felelős.

január 1., 16:45

  • Külföld
2025 a lelepleződés éve lesz, minden nagyhatalmi szereplő céljára fény fog derülni

2025 a lelepleződés éve lesz, minden nagyhatalmi szereplő céljára fény fog derülni

Az Index Frontvonal című műsorában Tarjányi Péterrel átbeszéljük 2024 legfontosabb eseményeit, és felvázoljuk, hogy mi vár ránk 2025-ben.

január 1., 19:30

  • Címlapon
Marad a tavasznak beillő tél, de a szél begombolja a kabátokat

Marad a tavasznak beillő tél, de a szél begombolja a kabátokat

A melegfrontra érzékenyek nehéz napnak néznek elébe.

29 perce

  • Címlapon
Több mint hétszáz dolgozó perelte be a brit McDonald’s-ot zaklatás vádjával

Több mint hétszáz dolgozó perelte be a brit McDonald’s-ot zaklatás vádjával

A cég szóvivője szerint az elmúlt egy évben javult a helyzet.

22 perce

  • Címlapon
Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján

Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján

Bére duplája jogtudós kollégái átlagos megbízási díjának.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Szalmonellával szennyezett terméket hívott vissza az Aldi

Szalmonellával szennyezett terméket hívott vissza az Aldi

A cég az NKFH-val együttműködve azonnal megtette a szükséges intézkedéseket.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Megerőszakolhattak és kirabolhattak két légiutas-kísérőt újév napjának hajnalán

Megerőszakolhattak és kirabolhattak két légiutas-kísérőt újév napjának hajnalán

A hatóságok jelenleg is az ügy felgöngyölítésén dolgoznak.

január 2., 16:24

  • Külföld
Jármű hajtott a tömegbe New Orleansban, tíz ember meghalt

Jármű hajtott a tömegbe New Orleansban, tíz ember meghalt

Legalább harmincöten megsebesültek.

január 1., 13:25

  • Külföld
Rendőrökre és tűzoltókra támadtak szilveszter éjjel Németországban

Rendőrökre és tűzoltókra támadtak szilveszter éjjel Németországban

A kormány elítéli az incidenseket, az elkövetőket bíróság elé állítják.

január 1., 19:30