Magyar motorosok haltak meg Romániában

2023.07.17. 07:37
Két magyar motoros életét vesztette, egy harmadik pedig súlyosan megsérült vasárnap délután a romániai Hunyad megyében, miután egy autóssal ütköztek.

A Hunyad megyei rendőrség közleménye szerint a szerencsétlenséget egy 56 éves petrozsényi sofőr okozta, aki Hátszeg irányában haladva autójával meg akart előzni egy gépkocsisort, és összeütközött egy szemből érkező, hat motorosból álló csoporttal – írja az Új Magyar Szó.

Az ütközés következtében két magyar motoros életét vesztette, egy harmadik pedig súlyosan megsérült, őt a mentősök kórházba vitték.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított vizsgálatot az ügyben.

Vasárnap egy másik halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt Szlovákiában, ahol magyar kerékpárosokat gázoltak halálra. A tragédia Ábelfalva mellett történt, a Losonci járásban.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára közösségi oldalán arról írt, hogy a pozsonyi magyar nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van a szlovák hatóságokkal a történtek miatt.