Ha így megy tovább, egész Amerikát tönkreteszik a kínai és orosz kémek

1991 óta ezeket az ügynökségeket az a revansista stratégia vezérli, hogy Oroszországot ismét naggyá tegyék, és megdöntsék a hidegháború utáni, az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi rendet.

Putyin ukrajnai háborúja ennek a stratégiának a véres lezárása − írja a Foreign Affairsen megjelent elemzésében Calder Walton, a Harvard Egyetem Külpolitikai Intézete Hírszerzési Kutatócsoportjának igazgatóhelyettese. 

Kína szintén arra törekszik, hogy megfordítsa a hidegháború eredményét. Az Oroszország ukrajnai inváziójának előestéjén meghirdetett „korlátok nélküli” szövetséggel Putyin és Kína vezetője, Hszi Csin-ping megpróbálja felforgatni a jenlegi nemzetközi rendszert − és ehhez nagymértékben támaszkodnak hírszerző szerveikre.

A hírszerző ügynökségek képesek arra, amire más kormányzati ágak nem: illegálisan befolyásolni a külpolitikát. Mind az orosz, mind a kínai szolgálatok ezt tették revizionista céljaik előmozdítása érdekében, kihasználva azt, hogy az Egyesült Államoknak a „terrorizmus elleni háború” elterelte a figyelmét.

Kárt akartak okozni az amerikai nemzetbiztonságnak, alá akarták ásni a nyugati demokráciákat, és minél több tudományos és technikai titkot akartak ellopni.

A harctól elvakultan

Eleinte úgy tűnt, hogy a terrorizmus elleni háború esélyt adhat az újrakezdésre, alkalmat adhat az amerikai-orosz hírszerzési együttműködés fokozására. George W. Bush amerikai elnök 2001-ben, Putyinnal való első találkozója után azt a híres megjegyzést tette, hogy „megértette a gondolkodásmódját”, és úgy vélte, hogy megbízható.

Az orosz hírszerző szolgálatok kezdetben együttműködtek az Egyesült Államokkal a terrorizmus elleni küzdelemben. A CIA tisztviselői szerint azonban a 9/11 utáni amerikai-orosz hírszerzési mézeshetek rövid életűek voltak, és átadták helyüket a titkos orosz agresszió korszakának.

Eközben Washington elfordította a fejét. A terrorizmus elleni háború túlzott erőforrásokat kötött le az amerikai kormány számára, és nem fordítottak kellő figyelmet az olyan újjáéledő hatalmakra, mint Oroszország és Kína.

Így tett számos amerikai szövetséges, köztük az Egyesült Királyság is. A brit parlament hírszerzési és biztonsági bizottságának 2020-as jelentése szerint a brit MI5 biztonsági szolgálat 2006-ban munkájának megdöbbentő 92 százalékát fordította a terrorizmus elleni küzdelemre.

Ez volt ugyanaz az év, amikor Londonban radioaktív anyaggal, polóniummal meggyilkoltak egy volt FSZB-tisztet, Alekszander Litvinyenkót. Később egy nyilvános brit vizsgálat megállapította, hogy valószínűleg maga Putyin hagyta jóvá a gyilkosságot, valamint Nyikolaj Patrusev, az FSZB akkori vezetője, egy másik KGB-veterán, aki ma Putyin nemzetbiztonsági tanácsában ül.

Putyin zsenialitása abban állt, hogy 9/11 után elrejtette a nyugati hatalmak elől, hogy bár együttműködik a terrorizmus elleni küzdelemben, titkosszolgálatait arra is felhasználja, hogy tekintélyelvű rendszerét megszilárdítsa, és Oroszországot ismét nagyhatalommá tegye. Otthon elhallgattatta a másként gondolkodókat, szétzúzta a szabad sajtót, és a „nincs ember, nincs probléma” sztálini hagyományát követve likvidálta ellenfeleit.

Oroszország közeli és távoli külföldjén Putyin igyekezett megakadályozni a NATO bővítését, és megfékezni az általa amerikai felforgatásnak tekintett kelet-európai térségben, 2008-ban Grúzia, 2014-ben a Krím, 2022-ben pedig Ukrajna többi részének megszállásával.

A NATO bővítése táplálta Putyin nyugati felforgatással kapcsolatos félelmeit, de képzelgés azt feltételezni, hogy a szövetség bővítése nélkül Oroszország békés vagy felelős szereplője lett volna a világpolitikának. Putyin úgy irányította Oroszországot, mint egy militarista maffiarendszert.

Három évtizeddel ezelőtti hatalomra kerülése óta Putyin az orosz biztonsági és hírszerző szolgálatokat külön állammá tette az államban. A csekista szilovikok, vagyis az „erős emberek” klikkjére támaszkodik, akik hírszerzői és katonai háttérrel rendelkeznek, és aránytalanul nagy befolyással rendelkeznek a rendszerben.

A CIA bennfentesei szerint az orosz gazdaságot irányító Kreml technokratáinak túlnyomó többsége ilyen háttérrel rendelkezik.

Nem egy hagyományos kémszolgálat

Oroszországhoz hasonlóan Kína is saját érdekeinek érvényesítésére használta ki az Egyesült Államok vezette terrorizmus elleni háborút.

A CIA Kínáért felelős tisztjei szerint Peking legfőbb polgári hírszerző szolgálata, az Állambiztonsági Minisztérium (MSS) 2005-ben „hadat üzent” az amerikai hírszerzésnek.

Ettől kezdve, miközben Washingtont a terrorizmus elleni háború foglalta le, az MSS a legjobb erőforrásait és tisztjeit vetette be az amerikai kormány és az amerikai vállalatok ellen, a lehető legtöbb tudományos és technikai titkot ellopva, hogy Kína gazdaságát és katonai erejét erősítse.

Az MSS belső tanácskozásaira ebben az időben az elégedettség volt jellemző, mert az Egyesült Államok a Közel-Kelettel volt elfoglalva, és nem törődött Kína titkos sikereivel.

Az olyan kifejezések, mint az „amerikai-kínai versengés” nem felelnek meg a csúf valóságnak. Az orosz hírszerző ügynökségekhez hasonlóan a kínai hírszerző szolgálatok is alapvetően más szabályok szerint versenyeznek, mint nyugati társaik.

Az amerikai vagy európai kémügynökségekkel ellentétben az MSS nem tartozik független politikai felügyelet alá. Az MSS a kínai állampolgárok felé sem tartozik nyilvános elszámolással, és a sajtó sem vizsgálja.

Ezek a különbségek azt jelentik, hogy az olyan kijelentések, mint „minden állam kémkedik”, amelyeket gyakran használnak a kínai kémkedés lekicsinylésére, veszélyesen félrevezetőek. Csak azért, mert minden hadseregnek van fegyvere, még nem jelenti azt, hogy egyformák.

A nyugati szolgálatokkal ellentétben a kínai vagy az orosz hírszerző ügynökségekre kevés érdemi korlátozás vonatkozik. Valójában a kínai és orosz szolgálatokat csak a működési hatékonyság korlátozza − amit tudnak javítani. A nyugati kormányoknak és a közvéleménynek fel kell figyelnie erre a fenyegetésre.

Régi sérelmek, új fegyverek

A hidegháború idején az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt iparosította a hírszerzést, és számítógépekkel próbálta felfejteni egymás rejtjelezéseit. A kémkedés a szárazföldről a tenger mélyére, a sztratoszférába, majd még az űrbe is kiterjedt.

Ma a nyugati kormányok új hidegháborúban állnak Oroszországgal és Kínával, és ez ismét átalakítja a kémkedés természetét. Ez az új hidegháború nem ismétli meg az előzőt, de vannak folytonosságai és hasonlóságai, többek között a kelet–nyugati hírszerzési konfliktus erős aszimmetriája.

A nyugati titkosszolgálatok számára kolosszális nehézséget jelentett megbízható hírszerzési információkat gyűjteni a vasfüggöny mögötti, zárt rendőrállamokról; most még nehezebb számukra hatékonyan működni Oroszországban vagy Kínában, ahol orwelli belföldi megfigyelőrendszerek vannak.

Eközben Oroszországnak és Kínának viszonylag könnyű titkokat lopni a Nyugat nyílt, szabad és demokratikus társadalmaitól, ahogyan korábban a szovjeteknek is az volt.

A szuperhatalmi konfliktus és az hidegháború közötti hasonlóságok azonban nem szabad, hogy elfedjék előlünk a különbségeket. Kínát hatalmas gazdasági súlya és a világgazdaságba való integrálódása különbözteti meg a Szovjetuniótól. A mai információs tájkép is nagyban különbözik még a közelmúltétól is.

A kereskedelmi műholdas cégek például ma már olyan képességeket kínálnak, amelyek a közelmúltig kizárólag a kormányok sajátjai voltak. A nyílt forráskódú, illetve a kereskedelmi hírszerzés átalakítja a nemzetbiztonságot. A hidegháború idején az amerikai hírszerzés körülbelül 80 százaléka titkos forrásokból származott, míg csupán 20 százaléka nyílt forrásokból.

Mára ezek az arányok feltehetően megfordultak. A nyugati hírszerzés jövője nem a kormányok, hanem a magánszektor kezében van. A nyugati kormányok számára az a kihívás, hogy tudják hasznosítani a kereskedelmi hírszerzési szolgáltatók képességeit. Ehhez új köz- és magánszféra közötti partnerségekre lesz szükség.

Amire azonban a nyugati kormányoknak mindennél nagyobb szükségük van, amikor a zárt rendőrállamokról szóló hírszerzésről van szó, az a képzelőerő. A képzelőerő az, ami a CIA-t arra késztette, hogy nagy magasságú U–2-es repülőgépeket fejlesszen ki, amelyek képesek voltak kémkedni a vasfüggöny mögött is, amikor más módszerek képtelenek voltak erre.

Hasonló képzelőerőre van szükség ma is a nemzetbiztonság élvonalába tartozó területeken, beleértve a nyílt forráskódú hírszerzést, a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia használatát, valamint a kvantum-számítástechnikát. Ezek lesznek az új hidegháború fegyverei ebben az évszázadban − és amelyek meghatározzák annak végkimenetelét.

(Borítókép: Dima Korotayev / Epsilon / Getty Images)