Otthagyja Brüsszelt Orbán Viktor régi ellenfele
Timmermans neve onnan lehet ismerős, hogy többször is keményen nekiment a kormánynak és Orbán Viktornak is. A Fidesz-KDNP és a szociáldemokrata politikus közötti kialakult politikai odamondogatás lényege az, hogy ha a Timmermans szerint valami fekete, akkor a magyar kormánypártok szerint fehér, és fordítva. Bírálta a menekültválság kezelését, a jogállamiság helyzetét, továbbá Magyarország külpolitikai viszonyát Oroszországgal. Amikor az Európai Bizottság elnökjelöltje volt, nyilvános vitára hívta a kormányfőt, amit Orbán visszautasított.
Timmermans a holland Munkáspárt (PvdA) képviselőjeként kezdte pályafutását, majd a második Rutte-kormányban az ország külügyminisztere volt. 2014-ben Hollandia uniós biztosnak jelölte. Az Európai Bizottságban volt a jogállamiságért felelős uniós biztos, alelnök is. 2019-ben az Európai Parlament nem őt, hanem Ursula von der Leyent választotta meg végül az Európai Bizottság elnökévé. Timmermans elnöksége ellen a magyar kormány is kampányolt. Von der Leyen még ebben az évben megbízta az Európai Zöld Megállapodás végrehajtásával, amely intézkedés fő célja az üvegházhatású gázok kibocsájtásának jelentős mérséklése az Unióban.
![Frans Timmermans](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4999/49995/499959/49995951_d99859de345670969c4a83b41a5da4a3_wm.jpg)
Az Európai Bizottság alelnökére két holland párt, a Munkáspárt és a Zöldpárt is listavezetőként és első számú miniszterelnök-jelöltként tekint. Legfőbb ellenfelei Caroline van der Plas, a Gazdák és Polgárok Mozgalmának (BBB) jelöltje, valamint a török származású igazságügyi miniszter, Dilian Yesligöz, aki a Szabaddemokrata Néppárt (VVD) listavezetője.
A legfrissebb felmérések szerint a VVD és a BBB fej fej mellett, 18 százalékos támogatáson áll. Hollandiában azért tartanak novemberben előrehozott választásokat, mert a Mark Rutte miniszterelnök vezette kormánykoalíció a nyáron szétesett, miután nem tudtak megegyezni a menekültek befogadását szigorító reformokról.