Korábban nem látott tüntetéshullám söpört végig Kenyán
A múlt heti tüntetések során a rendőrök és a tüntetők közötti összecsapásokban legalább 23 ember vesztette életét, ám a kormány vitatja ezt az adatot. A kenyai elnök határozottan elítélte az erőszakos demonstrációkat, mondván, nem hajlandó elfogadni az anarchiaközeli állapotot az országban.
A kenyai tüntetések akkor kezdődtek, amikor a kormány beterjesztett egy adóemelésről szóló törvényjavaslatot.
A parlament felfüggesztette a törvénycsomag egyes részeit, a kormány válaszul megemelte a kőolajtermékekre kivetett adót, amitől megugrottak a szállítási költségek és az élelmiszerárak.
A CNN politikai elemzője szerint a kenyaiak úgy érzik, cserben hagyta őket a kormányuk, és nem tartotta be az ígéretét, miszerint az életkörülményeik javítására fog törekedni. A jelenlegi elnök 10 hónapja tette le hivatali esküjét. A megélhetési költségek ebben az időszakban tovább növekedtek, és az újabb adóemelések is csak rontottak a helyzeten.
A kenyai emberek nagymértékű csalódottságának hátterében az áll, hogy az ország elnöke beiktatása után ígéretet tett új munkahelyek létrehozására és arra, hogy az élelmiszer-termelésre fog koncentrálni, miután az ország a koronavírus-járvány okozta válság óta rendkívül magas inflációval, munkanélküliséggel és adósságterhekkel küzd.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül
Az Éowyn csúcspontján 183 kilométer/órás rekordsebességű széllökést mértek.
január 24., 21:06
- Külföld
Megkezdődtek a deportálások, hatalmas repülőgépekbe terelik az illegális bevándorlókat az Egyesült Államokban
Fotókat osztott meg a Fehér Ház.
január 24., 17:38
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
50 perce
- Külföld
Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot
A Kercsi-szorosban történt szerencsétlenség miatt tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek.
január 24., 17:28
- Külföld
Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat
A helyzet feszült, nagy a zűrzavar Brüsszelben.
január 24., 18:18
- Külföld
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek
Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.
január 24., 19:51
- Címlapon
Mi tévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
33 perce
- Külföld
„Puccshangulat Szlovákiában” – több tízezer ember vonult az utcára Robert Fico ellen
„Elég volt Ficóból!” – skandálták a tüntetők.
január 24., 20:47
- Külföld
Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió
A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.
január 24., 18:10
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
4 órája
- Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?
Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.
3 órája
- Külföld
Hatalmas problémák elé nézhet Ukrajna, Robert Fico kemény üzenetet küldött Volodimir Zelenszkijnek
január 25., 06:04
- Külföld
Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász
Már a neveket is nyilvánosságra hozták.
január 24., 17:08
- Külföld
Rendkívüli lépésre készülhet az EU az Orbán Viktor által is problémásnak mondott területen
Jövő héten hoznák meg a döntést.
január 25., 06:29
- Külföld
Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben
Előkerült a kerítések finanszírozásának kérdése az Európai Parlamentben.
január 24., 15:51
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
3 órája
- Külföld
Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért
Kihirdették a szükségállapotot.
január 24., 17:04
- Külföld
Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják
Alapvető változást ígért Friedrich Merz a német migrációs politikában.
január 24., 08:45
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
1 órája
- Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert
A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.
1 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
5 órája
- Külföld
Elérte Európa partjait az évszázad vihara
A feljegyzések kezdete óta nem volt ekkora vihar Írországban.
január 24., 11:17
- Külföld
A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg
A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.
január 24., 09:24
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
7 órája
- Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt
Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.
33 perce
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
9 órája
- Külföld
A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek
A nő abban bízik, hogy a döntés változást hoz a francia jogban.
január 24., 15:44
- Külföld
Norvégiában börtönbüntetésre ítéltek egy testvérpárt, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz
Kiskorúként utaztak Szíriába.
január 24., 19:28
- Külföld
Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek
Megerősítik a járőrszolgálatot.
január 24., 07:11