Az amerikaiak újabb atommeghajtású tengeralattjárót küldtek Dél-Koreába
A kikötő egyébként évtizedek óta az első olyan, amerikai irányítással készült létesítmény, amely képes atom-tengeralattjárók fogadására. Az amerikai és dél-koreai kormány célja a lépéssel Észak-Korea elrettentése, miután Phenjan egyre nagyobb veszélyt jelent szomszédjára.
A dél-koreai haditengerészet közlése szerint a nukleáris meghajtású USS Annapolis egy dél-koreai haditengerészeti támaszponton tartózkodik jelenleg ííc jelentette a Reuters. Nem sokkal később a USS Kentucky nevű tengeralattjárót is Dél-Koreába küldték. Rövid időn belül ez már a második atom-tengeralattjáró, amit az Egyesült Államok Dél Koreába irányított annak érdekében, hogy katonai támogatást biztosítson szövetségesének. A USS Annapolis a USS Kentuckyval ellentétben nem rendelkezik atomfegyverrel, csupán hagyományos fegyverzettel felszerelt tengeralattjáró.
Észak-Korea egy ideje már folyamatosan teszteli rakétarendszereit. Szerdán két ballisztikus rakétát, míg előző hétvégén több cirkálórakétát is kilőtt, valamint célzásokat tett atomfegyverek bevetésére. A kommunista állam ezen közelmúltbeli katonai lépései egyébként rég nem látott fenyegetést jelentenek, nemcsak Dél-Koreára, hanem az egész délkelet-ázsiai régióra.