Ferenc pápa: A transzszexuálisok Isten lányai
„Amikor először találkoztam a Vatikánban egy csoport transzszexuálissal, sírva távoztak, mert kezet nyújtottam, csókot adtam nekik. Mintha valami különlegeset tettem volna, de ők Isten lányai” – mondta Ferenc pápa a Vida Nuevának adott interjúban, amit az ANSA olasz hírügynökség idézett.
A katolikus egyház feje portugáliai útjának zárásaként beszélt újságírókkal, és ismét megerősítette, hogy folytatja az ukrajnai háború lezárására irányuló békeoffenzíváját. A béke előmozdításán gőzerővel dolgozik Matteo Zuppi bolognai érsek, aki a felek közötti párbeszéd előmozdításáért is felel. Járt már Kijevben és Moszkvában is.
Az ukrán gyermekek hazatérésének területén történt a legjelentősebb előrelépés. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minden családtag, aki vissza akarja kapni gyermekét, az vissza is kaphassa. Ennek érdekében egy állandó képviselő kinevezésén gondolkodom, aki híd lesz az orosz és az ukrán hatóságok között. Számomra a háború által okozott fájdalmak közepette ez nagy előrelépés. Zuppi bíboros Washington után Pekingbe látogat. Mind a két ország kezében ott a kulcs a konfliktus, az eszkaláció csökkentéséhez. Ezeket a kezdeményezéseket nevezem én békeoffenzívának
– mondta Ferenc pápa. A szentatya arról is beszélt, hogy novemberben Abu-Dzabiban béketalálkozót szerveznek a különböző vallások vezetőivel közösen. Ferenc pápa arról is beszélt, hogy nincs itt az ideje a III. vatikáni zsinatnak.