Terrortámadás ért egy iráni szentélyt, négyen meghaltak
Legalább négy halálos áldozata van az iráni Siráz városának szentélye ellen elkövetett támadásnak – közölte vasárnap az IRNA iráni hírügynökség.
A tájékoztatás szerint vasárnap két fegyveres terrorista hatolt be a sirázi Sah Cserag-mecset területére, ahol a síita iszlámban több nagyra becsült férfi mauzóleuma is található. A támadók egyikét sikerült elfogni.
Egyelőre egyetlen szélsőséges szervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. Az állami televízió beszámolója szerint a mecset környékét lezárták. A Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség közölte, hogy legalább hét ember szenvedett sérülést.
A muszlim imaház 2022 októberében már terrortámadás célpontja volt. Akkor az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szélsőségesei egy lőfegyveres támadásban legkevesebb 15 zarándokot gyilkoltak meg, további 40-en pedig megsebesültek, írja az MTI.