2024. július 14. 21:00
Spanyolország
Anglia

Kártérítést követel a Met kirúgott, Putyin-barát primadonnája

GettyImages-1132916395
2023.08.15. 16:26
Az ukrajnai háború miatt kirúgott orosz szoprán beperelte egykori munkáltatóját, a New York-i Metropolitan Operát.

Anna Netrebko, a nemzetközileg elismert operaénekesnő 360 ezer dolláros, közel 130 millió forintos kártérítést követel a tekintélyes zenei intézménytől és menedzserétől – jelentette a BBC. A primadonna korábban nem titkoltan Vlagyimir Putyin orosz elnököt támogatta, a Met nyomására azonban elítélte Oroszország Ukrajna elleni invázióját.

A kereset megalapozatlan – reagált az operaház a primadonna követelésére, amit a manhattani kerületi bíróságon nyújtottak be a Met, illetve igazgatója, Peter Gelb ellen. A felperes rágalmazásra, szerződésszegésre és egyéb jogsértésekre hivatkozva követeli a tetemes kártérítést, miután előadásai elmaradtak, a próbákon viszont részt vett.

Miután a Met – amelynek színpadán 20 éven át szerepelt – kirúgta, Netrebko másutt lépett fel: a többi között júniusban Olaszországban, majd július derekán Veszprémben, egy nagyívű, javarészt Verdi-operákból összeállított gálaműsor sztárművészeként.

Netrebko csaknem három évtizedes illusztris pályafutása során szerepelt a műfaj összes jelentős szentélyében, és ő volt az első komolyzenei művész, akit a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott.

A tervek szerint a közeljövőben Buenos Airesben, Berlinben, Bécsben, Milánóban és Párizsban is várják, októberi prágai szereplése azonban egyelőre kérdéses, mert az alpolgármester, Jiří Pospíšil – Ukrajna szankciós listájára hivatkozva – arra kérte a koncerttermet, hogy törölje a műsort. Az eseményt szervező producer viszont arra emlékeztetett: a művésznő elítélte a háborút, így nem érti, miért kezdeményezik a majdnem telt házas rendezvény lemondását.

Ugyanakkor májusi wiesbadeni fellépése nem volt felhőtlen: több százan tüntettek ellene Putyin-barát nézetei miatt.

Vonakodva elítélte az inváziót, de Putyint nem

A Krasznodarban született, 51 éves szoprán karrierje során Mozart, Puccini, Verdi és Csajkovszkij műveit adta elő. Keresetében azt állítja, hogy a Met „súlyos lelki gyötrelmet és érzelmi fájdalmat” okozott neki, beleértve a „depressziót, megaláztatást, szégyent, stresszt, szorongást és szenvedést”.

Anna Netrebko, aki osztrák állampolgársággal is rendelkezik, korábban támogatásáról biztosította Putyin elnököt. Az Ukrajna elleni első támadás évében, 2014-ben pénzt adományozott egy színháznak a lázadók kezén lévő kelet-ukrajnai Donyeckben, és egy oroszbarát szakadár zászlójával fényképezkedett.

Miután Oroszország tavaly februárban megszállta Ukrajnát, felszólították, hogy tiltakozzon Putyin és a háború ellen. Vonakodva engedett a követelésnek. Végül elítélte a konfliktust, de nem bírálta az orosz elnököt, majd egy hónappal az invázió kezdete után minden előadását lemondta a Metropolitan Operában.

Az első keresetet Netrebko javára ítélték

Keresetében azt állítja: a Met és igazgatója, Peter Gelb rossz fényben tüntette fel a közönség körében, sőt arra buzdította a közönséget, hogy tiltakozzon előadásai közben. Miután elmarasztalta a háborút, „az orosz színházi társulatokkal kötött szerződéseit is felmondták” – áll beadványában.

Az év elején a primadonna külön panaszt nyújtott be az operaelőadókat tömörítő szakszervezet révén.

A Met néhány előadás lemondásával megsértette a szerződéses megállapodást – állapította meg februárban egy bíró, aki kétszázezer dolláros kártérítést ítélt Anna Netrebkónak.

(Borítókép: Anna Netrebko 2019. február 28-án. Fotó:  Gisela Schober / Getty Images)