![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Kivégeztek egy amerikai állampolgárt Szaúd-Arábiában
Az MTI szerint azt írták, hogy a Bisoj Saríf Nádzsi Naszíf néven azonosított amerikai férfi először összeverte, majd megfojtotta egyiptomi származású édesapját. A közlemény szerint drogot is fogyasztott, megpróbálta megcsonkítani a holttestet, és letartóztatása előtt megpróbált végezni egy másik emberrel is. A kivégzés módjára nem tértek ki a közleményben, de Szaúd-Arábiában a lefejezés a jellemző módszer.
Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium szóvivője elmondta: amerikai diplomaták júliusban meglátogatták Naszífot, és megállapították, hogy nem tartozik a jogtalanul fogva tartottak közé. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet adatai szerint
Szaúd-Arábia 2022-ben Kína és Irán után a legtöbb halálos ítéletet hajtotta végre a világon.
Ugyan az országban a kivégzések gyakorisága csökkent a koronavírus-járvány alatt, az utóbbi években azonban számuk ismét nőtt. A közel-keleti királyságban 2022 márciusában egy nap alatt 81 embert végeztek ki, ami az ország modern kori történelmének legnagyobb tömeges kivégzéseként vált ismertté.