Olaf Scholz elárulta, szívott-e valaha füvet
„Nem, soha” – ezt válaszolta Olaf Scholz a Sat.1 és ProSieben műsorszolgáltatónak adott interjúban, amikor arról kérdezték, hogy fiatalabb korában vajon szívott-e valaha kannabiszt.
A kancellár további faggatózásra hozzátette, soha egyetlen slukkot sem szívott, és azok az okok, amelyek miatt nem próbálta ki a füvezést, ma is érvényesek számára. Mint fogalmazott, éppen ezért volt nagyon nehéz dolga azzal, hogy a kormánya elfogadja a fiatalok és sok felnőtt realitását.
Most pont megfelelően cselekszünk ezzel az óvatos lépéssel
– mondta Scholz, majd hozzátette, „ha valaki megkérdezné tőlem, hogy kell-e vagy inkább ne, mindig azt válaszolnám, hogy ne”.
A feketepiac visszaszorítása lenne a cél
Mint ismert, Karl Lauterbach német egészégügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány ülésén elfogadott törvényjavaslat alapján Németország szigorú szabályok mellett dekriminalizálja a kannabisztermesztést és -fogyasztást, illetve nagyszabású tájékoztató kampányt indít a kannabisz veszélyeiről.
A tervezett új szabályok szerint a fű fogyasztása 18 éven felül lesz legális, de 21 éves korig csak korlátozott mértékben, a kannabisz birtoklását 25 grammig nem fogják büntetni. A legalizálás célja, hogy visszaszorítsák a feketepiacot, ugyanakkor a bírók, a rendőrök és az orvosok is ellenzik a törvényjavaslatot.