Finnország kormánya megúszta a bizalmatlansági indítványt
A 200 tagú parlamentben a kormány 106 képviselőtől kapott támogató szavazatot, míg a bizalmatlansági indítvány mellett csak 65 törvényhozó voksolt pénteken.
A finn média néhány nappal a négypárti jobboldali kormánykoalíció júniusi hatalomátvétele után kezdett el foglalkozni azzal, hogy az új kabinetben részt vevő Finnek pártjához tartozó több miniszter korábban rasszistának minősíthető bejegyzéseket tett közzé az interneten.
A gazdasági miniszter, Vilhelm Junnila tíz nap után lemondásra kényszerült, miután heves bírálatok érték amiatt, hogy náci célozgatásokat tett a választási kampány idején. Riika Purra, a Finnek elnöke 15 évvel ezelőtti blogbejegyzései miatt kényszerült nyilvános bocsánatkérésre.
A botrány tompítása érdekében a finn kormányfő, Petteri Orpo augusztus végén bejelentette, hogy megállapodásra jutottak egy új, egységes kormányzati politikát illetően a rasszizmus és az intolerancia visszaszorítására. Orpo újságírók előtt akkor ígérte, hogy a kormány valamennyi minisztere elítéli a rasszizmust, és elkötelezi magát a rasszizmus elleni küzdelem mellett.