Szijjártó Péter: Brüsszel félrevezeti az európai közvéleményt gabonaügyben

2023.09.15. 16:49
Elképesztő szenvtelenséggel vezeti félre az európai közvéleményt Brüsszel (és sajnos az ukrán kormány is) a gabonaügyben – írja közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A külügyminiszter szerint Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre volt a háború előtt, kivitelének egy jelentős része afrikai, közel-keleti országokba irányult.

A háború miatt azonban jóval kevesebb gabonát tudnak exportálni, ami nyilvánvalóan hatalmas gondot okoz számos afrikai országnak. A gondok enyhítése érdekében a közép-európai országok megnyitották tranzitútvonalaikat, hogy az ukrán gabona így el tudjon jutni olyan tengeri kikötőkbe, ahonnan aztán el lehet azt szállítani Afrikába. A cél tehát nem a közép-európai országok elárasztása volt az ukrán gabonával, hanem az, hogy az afrikai országok megkapják az ukrán gabonát

– fogalmaz bejegyzésében Szijjártó Péter, aki szerint „nem engedhetjük meg a magyar gazdák tönkretételét”.

„Amerika nyer, Európa veszít”

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt az ukrán gabona kérdésköréről. „Meggyőztek bennünket a brüsszeliek, hogy engedjük be szárazföldön azt az ukrán gabonát, amit eddig tengeren szállítottak be, mert éhínség lesz Afrikában. Gyanakodtam, de jól átvertek. Nem jut el Afrikába, mert ahelyett, hogy elvinnék oda, Európában kezdik el értékesíteni” – mondta a miniszterelnök.

Öt tagállam, köztük Magyarország kérésére importkorlátozást vezettek be az ukrán gabonára, azonban ez szeptember 15-én lejár, most pedig azon megy a vita, hogy meghosszabbítsák-e a lejáró megállapodást.

„Ha nem hosszabbítják meg, akkor az érintett nemzetek összefognak ennek érdekében” – mondta Orbán Viktor, aki úgy látja, Brüsszel nem európai, magyar, román, lengyel, bolgár érdekeket képvisel, hanem amerikaiakat.

Ezen a háborún Amerika nyer, Európa veszít

– mondta kormányfő.

Kapcsolódó
Orbán Viktor: Káromkodni nem akarok, de erőseket gondolok, amikor azt látom, hogy az ukránok megemelték a tranzitdíjat

Orbán Viktor: Káromkodni nem akarok, de erőseket gondolok, amikor azt látom, hogy az ukránok megemelték a tranzitdíjat

A kormányfő nem tartja kizártnak, hogy az üzemanyagoknál visszavezetik az ársapkát.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Döntött a lengyel miniszterelnök, így lehet majd megvenni a legnagyobb kereskedelmi tévéket

Döntött a lengyel miniszterelnök, így lehet majd megvenni a legnagyobb kereskedelmi tévéket

Az ellenzék bírálta a bejelentést.

december 11., 21:10

  • Külföld
Észak-Korea szerint Dél-Koreában fasiszta, diktatórikus bábrendszer működik, amit nem irányít senki

Észak-Korea szerint Dél-Koreában fasiszta, diktatórikus bábrendszer működik, amit nem irányít senki

Az állami hírügynökség egy héttel később számolt be a Dél-Koreában kialakult kaotikus helyzetről.

december 11., 18:12

  • Külföld
Tarjányi Péter: Általában nem jobb, hanem rosszabb vezetők érkeznek

Tarjányi Péter: Általában nem jobb, hanem rosszabb vezetők érkeznek

A biztonságpolitikai szakértő szerint hiába az öröm a szíriaiak részéről, akár a diktátornál is rosszabb hatalom kerülhet az ország élére.

december 11., 18:55

  • Külföld
Nyolc jelölt indul az elnökválasztáson Horvátországban

Nyolc jelölt indul az elnökválasztáson Horvátországban

Az első fordulóban nem várható döntés.

december 11., 18:20

  • Külföld
Nem nyugszanak a kedélyek Szíriában, a lázadók felgyújtották a bukott elnök apjának sírját

Nem nyugszanak a kedélyek Szíriában, a lázadók felgyújtották a bukott elnök apjának sírját

Háfez el-Aszad fiához hasonlóan szintén zsarnok volt.

december 11., 18:25

  • Címlapon
Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban

Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban

De Mordorról és Magyar Péterről is beszélt.

3 órája

  • Külföld
Bejelentette a lemondását az FBI igazgatója, Christopher Wray

Bejelentette a lemondását az FBI igazgatója, Christopher Wray

Donald Trump már az utódját is kiszemelte.

december 11., 21:27

  • Külföld
Orbán Viktor is versenyben van, ki legyen Trump első számú európai szövetségese

Orbán Viktor is versenyben van, ki legyen Trump első számú európai szövetségese

A tét az, ki legyen a kapocs Európa és a megválasztott amerikai elnök között.

december 12., 06:00

  • Külföld
Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?

Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?

Egy nemzetközi kutatás vizsgálta, mi történt a választások nyomán ideológiában, gazdaságban és a közhangulatban.

13 perce

  • Külföld
Radikális iszlamista vagy nyugatias: a tét Szíria jövője

Radikális iszlamista vagy nyugatias: a tét Szíria jövője

Átmeneti kormány már van, de kérdés, mennyire demokratizálhatók a lázadó fegyveres milíciák.

december 12., 07:05

  • Külföld
Jön az új szankciós csomag Oroszország ellen

Jön az új szankciós csomag Oroszország ellen

Ez már a 15. a háború kitörése óta.

december 11., 16:31

  • Külföld
Jelentős kártérítést kap Szlovénia és Görögország

Jelentős kártérítést kap Szlovénia és Görögország

A két országot 2023-ban súlyos természeti katasztrófák sújtották.

december 11., 06:55

  • Külföld
A Politico szerint Giorgia Meloni lesz Európa leghatalmasabb embere 2025-ben

A Politico szerint Giorgia Meloni lesz Európa leghatalmasabb embere 2025-ben

Több kategóriában is győztest hirdettek.

december 11., 06:40

  • Külföld
Irán: Aszad megbuktatását az amerikai–izraeli boszorkánykonyhában főzték ki

Irán: Aszad megbuktatását az amerikai–izraeli boszorkánykonyhában főzték ki

Az ügyvezető szíriai kormányfő békét és rendet ígért, de elismerte, hogy egy fillérjük sincs.

december 11., 15:26

  • Címlapon
Orbán Viktor válaszolt Zelenszkijnek: Ez innentől az ön felelőssége

Orbán Viktor válaszolt Zelenszkijnek: Ez innentől az ön felelőssége

Szijjártó Péter pedig videóban mondta el gondolatait a bírálatok után.

6 órája

  • Külföld
Az ukrán elnök reméli, Orbán Viktor nem hívja fel Moszkvában Bassár el-Aszadot is

Az ukrán elnök reméli, Orbán Viktor nem hívja fel Moszkvában Bassár el-Aszadot is

Volodimir Zelenszkij szerint mindenkinek a közös sikerre kell összpontosítania.

december 11., 17:10

  • Külföld
Lehet, hogy ma éjjel meghalunk, de addig elvagyunk – zsidóvadászat az amszterdami utcákon

Lehet, hogy ma éjjel meghalunk, de addig elvagyunk – zsidóvadászat az amszterdami utcákon

Bíróság előtt áll hét férfi az amszetrdami antiszemita támadások miatt. Varró Szilvia riportja.

december 12., 07:04

  • Külföld
Felforgatták a dél-koreai elnök irodáját, minisztere öngyilkosságot kísérelt meg

Felforgatták a dél-koreai elnök irodáját, minisztere öngyilkosságot kísérelt meg

Jun Szogjol még nem mondott le, de már saját pártja is a távozását követeli.

december 11., 07:29

  • Külföld
Az RMDSZ-szel együtt alakulhat kormány Romániában, közös jelölttel indulna az elnökválasztáson is

Az RMDSZ-szel együtt alakulhat kormány Romániában, közös jelölttel indulna az elnökválasztáson is

Egy Európa-barát kormányt hoznának létre.

december 11., 12:21

  • Címlapon
Mészárszék várta az észak-koreai katonákat Kurszknál

Mészárszék várta az észak-koreai katonákat Kurszknál

Döbbenetes számokat közölt egy amerikai katonai tisztviselő.

9 órája

  • Címlapon
Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire

Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire

Videóra vették ahogy elfogják és börtönbe szállítják H. Imrét.

30 perce

  • Külföld
Új típusú drónelhárító lézerfegyvert tesztelt a brit hadsereg

Új típusú drónelhárító lézerfegyvert tesztelt a brit hadsereg

Gyakorlatilag korlátlanul bevethető, így költséghatékony alternatívát jelent.

december 11., 10:11

  • Külföld
Bernie Sanders bejelentette, a most januárban kezdődő ciklusa után vélhetően visszavonul

Bernie Sanders bejelentette, a most januárban kezdődő ciklusa után vélhetően visszavonul

A magát demokratikus szocialistának tartó politikus az amerikai progresszív mozgalom zászlóvivője.

december 11., 12:52

  • Külföld
Olaf Scholz napokon belül immáron hivatalosan is megbukhat

Olaf Scholz napokon belül immáron hivatalosan is megbukhat

Szerdán nyújtja be maga ellen a bizalmi szavazást, amit valószínűleg el fog veszteni.

december 11., 09:07

  • Címlapon
Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat

Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat

Tarjányi Péter szerint Trump Orbánnal üzent Putyinnak.

1 órája