Elon Musk néhány szóval megint magára haragította Ukrajnát és Zelenszkijt

2023.09.18. 15:28
Elon Musk csípős hangvételű posztban gúnyolódott az Ukrajna által indított ellentámadás mérsékeltnek vélt sikerein.

Elon Musk szeptember elején egyszer már közellenséggé vált az ukránok szemében, amikor kiderült, hogy a milliárdos szándékosan hátráltathatta Ukrajna Oroszország ellen zajló offenzíváját.

Kapcsolódó
Közellenséggé vált az ukránok szemében Elon Musk

Közellenséggé vált az ukránok szemében Elon Musk

Az üzletember attól rettegett, hogy bekövetkezik a „mini Pearl Harbour”.

„Oly sok halál oly kevésért” – írta Musk vasárnap az X-en (korábbi nevén Twitter) közzétett bejegyzésében – írja az Insider.

Musk David Sacks kockázatitőke-befektető gondolatmenetére reagált röviden és tömören.

Sacks június 19-én azt találta mondani, hogy az ellentámadás „nem éri el az eredetileg kitűzött céljait”, azaz Oroszország területi térnyeréseinek visszaszorítását és a béketárgyalások elindítását.

Sacks aztán szeptember 17-én előállt egy térképpel, ami szerinte azt bizonyítja, hogy az ukránok nagyon kevés sikert könyvelhettek el az ellentámadás elindítása óta.

A Musk-féle béketerv olaj volt a tűzre

Elon Musk többször is megszólalt az ukrajnai háború kapcsán. A szeptemberi botrány kapcsán megjegyezte: az ukrán kormány a Starlink azonnali aktiválását kérte tőle, azzal a szándékkal, hogy „az orosz flotta nagy részét elsüllyesszék”.

Ha beleegyeztem volna a kérésükbe, akkor a SpaceX kifejezetten bűnrészes lenne egy jelentős háborús cselekményben és a konfliktus eszkalációjában

– jelentette ki.

Musk azzal zárta gondolatait, hogy mindkét félnek bele kellene egyeznie a tűzszünetbe, mivel mindennap újabb és újabb fiatal ukrán és orosz emberek halnak meg azért, hogy valaki egy kis földdarabot nyerjen vagy veszítsen. „Ezért nem éri meg emberéleteket feláldozni” – jegyezte meg.

Korábban, 2022 októberében Musk egy béketerv-javaslatot tett közzé az X-en. Ez a terv azt tartalmazta, hogy Ukrajna elismeri a Krím Oroszország általi annektálását, és „semleges marad”, vagyis nem csatlakozik a NATO-hoz.

Musk ötlete akkoriban széles körű elutasítást váltott ki az ukrán tisztviselők részéről, Andrij Melnyik ukrán diplomata pedig azt mondta a milliárdosnak, hogy „húzzon a p*csába”.

Zelenszij azt üzente, Ukrajna nem áll meg

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég a CBS csatorna 60 Minutes című műsorának vendége volt, ahol a műsorvezető kérésére fronton folyó harcokat is jellemezte.

Kapcsolódó

„Teljesen őszinte leszek önökkel. Miénk a kezdeményezés. Ez előny. Megállítottuk az orosz offenzívát, és ellentámadásba lendültünk, ami nem halad gyorsan, mert az aknamezők és az orosz tüzérség lelassította a partnereinktől kapott harckocsikat. Fontos, hogy mindennap előrehaladunk és területeket szabadítunk fel. Most tüzérségi párbaj folyik, mindkét fél naponta 40 000 lövedéket lő ki. Az ukrán gyalogság véres harcokban nyomul előre méterről méterre. Az első világháború elevenedik meg a szemünk láttára, drónokkal kiegészítve” – magyarázta. 

Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője nemrég azt mondta, a tél beálltával sokkal nehezebb lesz végrehajtani a kijelölt támadó hadműveleteket. Ezért szerinte Ukrajnának 30-45 napja maradt arra, hogy sikerrel befejezze az ellentámadást.

Zelenszkij az erre vonatkozó felvetésre azt mondta, nincs vesztegetni való idejük. „Felejtsük el az időjárást és az ehhez hasonló kifogásokat. Azokon a helyeken, ahol páncélozott járművel nem tudunk áttörni, bevetjük a vadászgépeket. Ha a vadászgépek nem tudnak felszállni, akkor indítjuk a drónokat. Nyomás alatt kell tartanunk Putyint” – hangoztatta.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, hétfői élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota

Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota

Az egyházfő jól reagál a terápiára.

tegnap, 21:44

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.

március 2., 15:31

  • Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

A miniszterelnök nem kapott számlát.

tegnap, 18:15