Nem lesz katasztrofális leállás az Egyesült Államokban, de Ukrajna nem kap újabb forrásokat

2023.10.01. 07:49
Kompromisszum született az amerikai törvényhozásban, amelynek köszönhetően sikerült biztosítani a kormányzati kiadásokat további finanszírozását – legalábbis novemberig. A megegyezés értelmében azonban az amerikai kormány egyelőre nem kap több pénzt Ukrajna támogatására, és ez várhatóan további éles vitákhoz vezet majd.

Pár napjaírtunk arról, hogy költségvetési problémák miatt kormányzati leállás fenyegette az Egyesült Államokat, amely értelmében többek közt az amerikai közszférában dolgozók milliói is fizetés nélkül maradhattak volna. Szombaton ez már nagyon közelinek tűnt, akkor kevesebb mint 24 óra maradt arra, hogy a republikánus és demokrata törvényhozók megegyezzenek. 

Végül az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a súlyos következményekkel fenyegető leállást. Mint a CNN írja, először helyi idő szerint szombat délelőtt közölte Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus házelnöke, hogy több hét után végre dűlőre jutottak a kérdésben, és beterjesztik azt a törvénytervezetet, amely elegendő forrást biztosítana a kormányzat további működéséhez. 

Ezután először az amerikai törvényhozás képviselőháza hagyta jóvá a kompromisszumos tervezetet nagy többséggel, majd a szenátus is rábólintott, végül pedig Joe Biden is szignózta, amivel a rendelkezés törvényerőre emelkedett. Ezzel a megoldással november 17-ig sikerült biztosítani, hogy az amerikai kormányzat működésképes legyen – azonban nem mindenre jutott pénz.

Ukrajna további pénzügyi-katonai támogatására például semmilyen további forrást nem hagyott jóvá a kongresszus a mostani döntés értelmében. 

Ukrajna volt a leginkább vitatott pont 

Az Ukrajnának szánt támogatás az egyik leginkább megosztó pontja volt ennek a vitának, és az első tervezetet értelmében a kormányzat erre is kapott volna további forrásokat november közepéig. A republikánus törvényhozók egy része azonban ellenezte ezt, és végül emiatt kellett megvonni az erre szánt forrásokat. 

Később aztán a demokraták részéről Michael Bennet fenyegetőzött vétóval, pont amiatt, hogy a kormányzat nem kap több pénz Ukrajna támogatására. Végül ezt azzal sikerült elkerülni, hogy a republikánus és demokrata szenátorok dűlőre jutottak, és a két párt szenátorai közösen adtak ki egy elvi állásfoglalást arról, hogy „a következő hetekben” egy újabb szavazást tartanak az Ukrajnának szánt források növeléséről. Mindeközben a képviselőházi demokrata politikusok közölték: azt várják Kevin McCarthytól, hogy ugyanebben a kérdésben beterjesszen egy tervezetet akkor, amikor a képviselőház ismét összeül.

Joe Biden is megszólalt

Az Egyesült Államok elnöke a kormányzati leállás elkerülése után leszögezte, „semmilyen körülmények közt nem szabad megengedni azt, hogy az Ukrajnának szánt amerikai támogatást megzavarják”. Hozzátette azt is, hogy a szombati döntéssel kaptak további 47 napnyi haladékot, de a kongresszusnak ezt az időt arra kell kihasználnia, hogy véglegesítse a következő fiskális év költségvetését.

Mindeközben Kevin McCarthy pozíciója is ingataggá válhat amiatt, hogy beterjesztette szombaton a kormányzati leállás elkerüléséhez vezető kompromisszumos javaslatot, ugyanis a republikánus párt szélsőséges politikusai korábban is azzal fenyegetőztek, hogy kezdeményezik az elmozdítását. A politikus azt mondta erről, véleménye szerint azt tette, amit kellett, és ha ez valakinek nem tetszik, akkor megpróbálhatják leváltatni.